Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-290

166 A nemzetgyűlés 290. ülése 1924. évi május hó 27-én, kedden. foglalkozni. Bevallom, hogy ez igen zseniális gondolat, nagy ügyességre mutat, de mégis kétségbe merem vonni, hogy az ország érdeke megkövetelné, hogy az ellenzék ne készüljön egy ilyen kérdésre és hogy mindenki ne alkothassa meg a véleményét róla. (Zsirkay János: Hiszen az a célja!) Az volt a helyzet, hogy a képviselő urak még kezükhöz sem kaphatták ezt a javaslatot, mert a vidéken voltak, mikor a kormánypárt már teljes egészében elfogadta a javaslatot. (Zsirkay János: Mi ebben a zsenialitás?) Elegendő volt két-három óra a távollevő kormánypárti képviselőknek, akik még nem is ismerhették ezt a javaslatot, hiszen még én sem ismertem teljesen, akkor, mikor a bizottság harmadik ülésére mentem, mert lehetetlenség azt a javaslatot ex asse tanulmányozni, arról véleményt alkotni oly gyorsan, mint ahogy a kormány akarta. Hogy egy érdekes dolgot is elmondjak közben — mert ez a tárgy a nemzetgyűlésnek meglehetősen unalmas —, itt van előttem egy levél, amely egyik legfőbb érdekképviseletünk titkárától származik. Mondjuk ki: az Omge.-tól, a mezőgazdaság érdekképviseletétől, amely az Omke.-hez, a kereskedők érdekképviseletéhez a következőképen ir (Olvassa): „Ma délelőtt folytatott megbeszélésünk értelmében tisztelettel kérem a motorok, traktorok, cséplőgépek és aratógépek jelenlegi vámját és tervezett vámját aranyban és a százalékos megterhelést a jelenlegi és tervezett vám mellett velem közölni, illetve az adatokat levelem átadójának kiadni." Ez a levél május 17-én kelt, akkor, amikor a bizottság már nagyban tárgyalta ezeket a javaslatokat. Egy olyan hatalmas érdekképviselet, mint az Ömge., képtelen volt magának a javaslatot addig az időig megszerezni, ügy hogy más érdekképviselettől kellett elkérni az adatokat, hogy általában informálhassa magát, hogy a traktoroknak ós a többi gépeknek .milyen vámja van. Hát szabad a tárgyalásokat igy vezetni? (Halász Móricz: Ez nem komoly dolog!) T. képviselőtársam talán nem tudja, hogy Amerikában az Unió elnökválasztása a vámtarifa jegyében folyt lel A t. képviselőtársam, aki ezt^ helyesli, talán nem tudja, hogy Angliában négy hónapig tárgyalnak egy ilyen nehéz javaslatot'? Talán nem tudja t. képviselőtársam, hogy választásokat irnak ki, ha kétséges, hogy a nemzet a vámtarifák tekintetében mit akar, mint ahogy Angliában is történt a legutóbbi választáskor. Ha tehát a külföldi nemzetgyűlések, képviselőházak hónapokig tudnak foglalkozni ilyen kérdéssel, sőt egy vámtétel kérdésével (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), akkor mi meglepetésszerűen kapjuk a javaslatot s a legnagyobb érdekképviseletek még akkor sem rendelkeznek kellő számú javaslatpéldánynyal, mikor a bizottsági tárgyalás folyik. Bocsánatot kérek, ez Magyarországra nézve olyan szegénységi bizonyitvány, amelyet uem kellett volna kiállítanunk. Nekünk igenis, kellett volna időt adni arra, hogy ezt a kérdést itt a nemzetgyűlésen ex asse tárgyaljuk. Sajnos, ebben a nemzetgyűlésben nagyon kevesen foglalkoznak közgazdasági témákkal. Ez fád, unalmas, sokkal érdekesebb, ha az egyetemen verekedések vannak. Ezek csak száraz számok, de sokkal érdekesebb például a csongrádi dolog, amely .jobban érdekli az embereket, mert ott vér folyik; ellenben ott, ahol a suffrage universel-ről, a nemzet fiainak megélhetéséről van szó, ott nem érzik önök annak szükségességét, hogy ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkozzanak! Svájcban még tovább mennek. Ott a képviselőház elhatározhatja a vámtételeket, azonban ott megvan a referendum joga, ott a nép elhatározhatja, hogy általában az a törvény érvénybe léphet-e. Nálunk a számszerű többség — bocsánatot kérek, mondhatom azok után, amiket mondtam — minden meggondolás nélkül a kormány ügyességére, genialitására, a catok tiszteletére hivatkozik abban a tekintetben, hogy miként tudja pártját vezetni, s viszi keresztül az ilyen törvényjavaslatot, amelynek hátrányos oldalait önök t. uraim nem ismerik és nem is ismerhetik, mert különben nem szavazhatnák meg. (Úgy van! balfelöl.) Nálunk minden megy, csak mindent jól meg kell indokolni. Ha megtalálják önök azt a geniális embert, aki jól tud indokolni — és ebben az esetben igazán találtak egy geniális embert Ferenczy Izsó ministeri tanácsos személyében, aki jól meg tudta indokolni ezt a javaslatot —, akkor Magyarországon minden rendben van. Nem a lényeg nálunk a fő, a fő az, hogy mikép lehet a dolgot indokolni és a népnek beadni, hogyan lehet nálunk — méltóztassék ezért a kifejezésért megbocsátani — a népnek bebeszélni, hogy ez az ő érdekében történik. Hogyan szabad ilyen szegény és nyomorult államban, mint a mienk, a nép, a nemzet szemébe ilyen módon port szórni, (Ugy van! balfelöl.) Leszek olyan bátor és adatokkal indokolva vissza fogok térni még erre a kellemetlen megjegyzésre, mert nem óhajtok olyan megjegyzéseket tenni, amelyeket nem tudok egyszersmind bizonyítani. Kérem a pénzügyi bizottságban, hogy szakértőket hallgassunk meg. Elutasítottak azzal, hogy elég szakértőt hallgattak már meg és a bizottság tagjai nem voltak kíváncsiak arra, hogy meghallgassák őket. Szerintük ez nem is volt fontos. Három bizottságnak, tehát együttvéve egy kb. 100 tagból álló bizottságnak, de számításba véve azt, hogy néhányan a három bizottság közül többnek tagjai, minimális számítás szerint is egy legalább 80 tagú bizottságnak kellett volna tárgyalnia ezt a vámtarifajavaslatot. És — szégyenszemre legyen mondva — mintegy 14-en, 16-an voltunk csak együtt, ha sokan voltunk; rendesen azonban mintegy 7-en jelentünk meg. Nem voltunk határozatképesek sem! Az ellenzéket jóformán egyedül én képviseltem. Odajött olykor egy-két szocialista barátom is látogatóba s ezek a részleteknél megjegyzéseket is tettek, de különben mindenkinek terra incognita lévén a dolog, oda se néztek a bizottságba, úgyhogy, ha a tárgyalást meg akartuk volna akadályozni, ezt igazán számtalanszor megtehettük volna. Biró Pál t. képviselőtársam és én jóformán dialógot folytattunk egymással. Ő védte a kormány álláspontját úgy, ahogy tudta, én pedig igazán mondom, a legártatlanabb módon támadtam, mert kit támadhattam volna ott a bizottságban? Sőt mikor eljutottunk egyszer a textiliákhoz kereskedelemügyi minister ur kijelentette, hogy ez öszszefüggő egész lévén, ebből nem hajlandó engedni, akkor én, az ellenzéki voltam az, aki proponáltam, hogyha a minister ur ezt kijelenti, ne tárgyaljuk ezt a tárgyat, hiszen heten vagyunk, ugy sincs értelme, leszavazással ezt a dolgot nem intézzük el; szóval magam kértem, hogy ne tárgyaljuk a javaslatnak a textiliákra vonatkozó részét, aminek következtében ezekről általában szó sem volt. (Zaj.) Ezzel nem akarok szemrehányást tenni senkinek sem, csak konstatálni kívánom azt a letargiát és semmibevevést, amellyel ez a fontos törvényjavaslat találkozik,