Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-290

164 A nemzetgyűlés 290. ülése 1924.. ros vezetésére való hivatottá ágát, ha ott bizonyos elemek garázdálkodását egyáltalában nem tűri. Ezeket óhajtottam elmondani s egyszersmind kéremi a képviselő urat, mint Csongrád város képviselőjét arra, szíveskedjék ő is szorgalmazni a belügyminister urnái azt, hogy Csongrád városa minél előbb államrendőrséget kapjon s az államrendőrségnek legyen meg ott minél előbb a laktanyája azért, hogy ezek a csongrádi

1 állapotok, amelyeket tudom, hogy a képviselő ur ugyanúgy elitéi, mint én. végre megszűnjenek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Schandl Károly szólásra jelentkezik.) Elnök: Milyen eimen kivan a képviselő ur szólni? (Schandl Károly: Személyes kérdésben.) A szó a képviselő urat megilleti. Schandl Károly: T. Nemzetgyűlés! Elnézését kérem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy még egy pár pillanatig visszaélek türelmével, de mindössze csak néhány szóval kívánok válaszolni Fábiáav képviselő ur kérdéseire. Ami a képviselő urnák azt a kérdését illeti, hogy igaz-e az, hogy a polgármester jelenlétében reggelig húzatták azt az Ergerberger-nó» tát, erre az a válaszom, hogy ez nem i'gaz, mert a polgármester nem is volt ott reggelig, hanem éjjel tizenkettőkor eltávozott. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak, képviselő urak meghallgatni, ha kérdezték. De éjjel tizenkettőig sem húzatták ezt a nótát a polgármester jelenlétében, mert ő fent volt a táncteremben, az emeleten, ahol azt nem húzták. Lehet, hogy lenn a kávéházban húzták ezt a nótát, de ez a helyiség nem tartozott a Levente-bál termeihez. Végtére is, amig ezt a nótát el nem tiltják Magyarországon, addig a polgármester nem avatkozhatik bele abba, hogy azt játsszák. (Vanczák János: A Marseillaise-ért becsukják az embereket! — Zaj.) Ami azt illeti, hogy a Levente-Egyesületből a zsidó tagokat kitárták, azt hiszem, hogy miost már be méltóztatik látni, hogy nem zártak ki onnét egyetlenegy zsidót sem. (Fábián Béla: Nem látom be.) A tény az, hogy nem zárták ki őket, s ők onnét nem is léptek ki. (Fábián Béla: A választmányból!) Nem ezt méltóztatott mondani. (Zaj.) Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy Csongrádon hat-nyolc ember terrorizálja a várost, erre az a válaszom, hogy tényleg van egy csoport, amely a fajvédők programja alapján intranzigensebb, iszélsőbb álláspontot foglal el. (Lendvai István közbeszól.) A képviselő úr beszélhet arról, hogy Cegléden bukott képviselő lesz, de ne avatkozzék a csongrádi ügyekbe, amelyeket nem ön fog eldönteni. (Lendvai István: ön pedig ne avatkozzék a fajvédők programjába!) Ne méltóztassék ezeknek az embereknek fellépését túlozni; ezek korántsem terrorizálják az egész várost. Ezeket a jelenségeket kár túlozni — csak ezzel válaszolhatok —, mert koránt sincs terror Csongrádon, és egynéhány ember nem is tud egy egész várost terror alatt tartani. Egyébként nem akarok elébe vágni a belügyminister úr válaszának; azt hiszem azonban, hogy a magam részéről ezekben a képviselő úr kérdéseire a választ megadtam. Elnök: Napirend előtti felszólalás vita és határozathozatal tárgyát nem képezhetvén, áttérünk napirendünkre: a vámtarifáról szóló törvényjavaslat (írom. 443, 473) folytatólagos tárgyalására. Szólásra következik? évi május hó 27-én, kedden. Perlaki György jegyző: Sándor Pál. Sándor Pál: T. Nemzetgyűlés! Majdnem olyan helyzetben érzem magamat, mint 1907ben, amikor az utolsó önálló vámterületről szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk ugyanebben a teremben. Abban az évben a szabadelvű párt leverése után a szent koalició jutott uralomra, és itt csak néhány ellenzéki képviselő képviselte az ellenzéket minden erő nélkül. Én akkor magam előtt láttam Wekerlét, mint ministerelnököt, láttam Kossuth Ferencet, mint a párt vezérét, láttam Szterényit, mint az ő ál' lamtitkárát, aki spiritus rectora volt az egésznek, láttam azt a szédelgést, amelyet véghezvittek az önálló vámterület hangoztatásával, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon) és láttam, amikor ugyanarról a pulpitusról Földes Béla későbbi minister képviselte a Benedict-féle klauzulát. Láttam ezt és figyelmeztettem a képviselőházat arra, hogy ezt mi 2%-Ots kvótával fizetjük meg, amely összeg ha most rendelkezésünkre állana, nem volna szükségünk semmiféle külföldi kölcsönre országunk szanálásához. Mikor mindezeket az indokokat felhoztam, az a hatalmas többség, amely ott uralkodott, természetszerűen semmibe sem vette ezeket a Cassandra-jóslatokat, amelyek egymás után mind bekövetkeztek, és törvénynyé emelte az akkori első magyar önálló vámterületet. Még arra is emlékszem, hogy néhai Wekerle Sándor az ő szellemességével ugy tudta megnyerni a koalició tetszését, hogy engem ugy festett le, mint egy kísértetet, amely a régi Lloyd-klubból megjelent ebben a teremben, hogy megmérgezze az akkori felfogás levegőjét. Pedig borzasztó teher származott akkor reánk, és akkor követtük el az első végzetes lépést abban a tekintetben, hogy megalapoztuk az 1914-iki háború megkezdését. 1907-ben emelte Németország az ő vámjait, akkor tért át arra az útra, amely neki később tényleg megszerezte a hatalmat, és ezeket a magasabb vámokat kellett nekünk termesztésen tovább adnunk Kelet felé s e nagyobb vámokkal kellett megvédelmeznünk mezőgazdaságunkat. Az akkori szerb állammal, amellyel mi ezekig az időkig, jóformán ezer évig a legnagyobb barátságban voltunk, s amellyel sok száz évig a török ellen együtt küzdöttünk és soha ellenséges viszonyban nem voltunk — hiszen Szerbiát Milán király alatt jóformán osztrák-magyar területnek nézték — ekkor szűnt meg a régi barátság, mert Szerbiának nem volt más útja gabonájával és állataival, csak Ausztria-Magyarország felé, s mivel jóformán megfulladt a saját zsírjában; keresnie kellett az utat Szaloniki felé. S minthogy akkor Szerbiában nagy szegénység keletkezett, ebbe kapaszkodott azután bele az a düh, amely őket monarchiánkkal és különösen Magyarországgal szemben eltöltötte, mert Magyarország érdekében volt az> hogy ezeket a magas vámokat szedjük, s Magyarország érdekében volt az is, hogy higiénikus és más efajta rendszabályokkal még a vámterületen kivül is megerősítsük a vámvédelmet. (Förster Elek: Természetes!) Ezt természetesnek találom, mert magunk is kellemetlen helyzetben voltunk, de nem mehetünk el hallgatással amellett, hogy ez volt a halálos gyűlölség csirája. Ha Németország, mikor 1907-ben megcsinálta védővámrendszerét, el is érte célját, végezetül mégis áldozatává vált közgazdasági politikájának. Mert legyünk tisztában azzal, hogy