Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-283

A nemzetgyűlés 283. ülése 1924. évi május hó lé-én, szerdán. létezhetnek, én tiszta választás alapján, a lakosság 80 százalékának bizalmából jöhettem be ide ebbe a nemzetgyűlésbe és Debrecen város lakosságát képviselem itt sokkal több erővel, mint az a 27 törvényhatósági bizottsági tag, akiket immelámmal, főispáni parancsszóra összegyűjtöttek ott, hogy a kormánynak a város közönsége nevében bizalmat szavazhassanak. A szanálási vitánál a kormány négy tényezőt vett igénybe. Az egyik tényező az ellenzék testi kifárasztása volt. Jóllehet az ellenzék obstmkciót nem akart, mégis a házszabályok legkivételesebb eszközét vették azonnal igenjébe az ellenzékkel szemben : a 16 órás kifárasztást. Ebben a tekintetben a túloldalon is elismerték, és mi büszkeséggel vallhatjuk azt, hogy a ministerelnök urnák ez a terve nem sikerült és ha most egy bizonyos alkotmányjogi bizottság ugy amennyire a kormányt a szanálási törvények végrehajtása tekintejében ellenőrizheti s oda az ellenzék harcos része is bekerül, az feltétlenül ennek az ellenzéknek érdeme. A másik tényező, amelyet a ministerelnök ur igénybe vett, a saját pártja, amelyről kétségtelenül el kell ismernem, hogy a szanálási vita során összekovácsolódott, jóllehet a ministerelnök ur magatartásával nem minden tekintetben vannak megelégedve, jóllehet a javaslatokban vállalt terheket a maguk részéről is súlyosaknak tartják. De hát ez az összekovácsolás sikerült annak ellenére, hogy egyesek nagyon jól tudják, hogy az a Programm, amelyet abban a pártban eddig hirdettek, elveszett ; értem ez alatt a párt alatt a nagyatádiféle kisgazdapártot. Az összekovácsolás tehát sikerült és e tekintetben a ministerelnök ur hálás lehet a pártjának. Mi ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen tudjuk azt, hogy milyen választás mellett jöttek be, és milyen választási rendszer van még ma is érvényben Magyarországon. A harmadik tényező, amelyet a ministerelnök ur igénybevett s amely szerencsésen segitségére jött a ministerelnök urnák, a sajtó. Az ellenzéknek lett volna legnagyobb érdeke az, hogy a szanálási vita során az ellenzéknek a kormány felelősségét megállapitó felszólalásai az ország közvéleménye előtt nyilvánossá váljanak. Ezzel szemben történt az az u. n. munkabeszüntetés. Én nem foglalkozom azzal, hogy ki hibás, ki nem hibás benne, de nem láttam, hogy akkor a ministerelnök úrék ugy tevékenykedtek volna, mint később, a szanálási vita után. Szóval, ez is előnyös helyzetet teremtett, mert az ország el volt _ zárva attól, hogy az ellenzék álláspontját tulaj donképen megismerhesse. A negyedik tényező, amelyiket a ministerelnök ur igénybe kivánt venni és igénybe is vett, az ország úgynevezett közvéleményének megszólaltatása. Az ország közvéleményének megszólaltatását ugy méltóztattak gondolni, ha a törvényhatóságok politikai jogkörének felhasználásával ide, a nemzetgyűlésbe bizalmat jelentő elhatározásokat terjesztenek fel. Erre nézve igénybevette a ministerelnök ur azokat a főispánokat, akik a választás körül már igen eredményesen munkálkodtak s akik tulaj donképen nem is annyira a ministerelnök ur frakciójához, hanem nagyobbrészt inkább a fajvédő táborhoz tartoztak,... (Meskó Zoltán: Hol vannak azok már!)... tartoztak, akiknek —- tisztelet a kivételeknek — most le kell tenniök a vizsgát arról, hogyan történik meg a törvényhatóságok megfelelő átalakitása. Azután igénybe lehetett venni erre a törvényhatósági bizalomnyilvánitásra azokat a szerencsétlen, nyomorult tisztviselőket, akik már egy létszámcsökkentésen túlestek, de akik még egy másik létszámcsökkentés előtt állanak, és semmi kilátásuk nincs arra, hogy a törvényhatóságok demokratikusan felfrissülnek, és több autonómiát és szabadságot kapnak ezekben a kérdésekben is. De ezekhez jöttek maguk a törvényhatósági közületek, amelyek választott részükben egy szükségrendelet alapján most már addig élnek, ameddig a kormány akarja, és virilis részükben — kénytelen vagyok Meskó képviselőtársamnak álláspontját helyeselni — igen sok a háborút jól megúszott egyén is foglal helyet. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) így történhetett meg az, hogy jóllehet, az ellenzéknél obstrukcióról nem volt szó, jóllehet sajtó sem volt, amely a törvényhatóságokat az ellenzéknek a szanálási vita során lefolytatott tevékenységéről megfelelően tájékoztatta volna, a főispánok a parancsot végrehajtották és az ellenzéket elitélő bizalmi szavazatokat a törvényhatóságok hozták, sőt hozták még azután is, mikor már a szanálási vita rég befejezést nyert, amint azt az elnök ur bejelentése is mutatja. Szóval, most kapjuk a törvényhatóságok részéről az elitélő nyilatkozatokat, holott, ha jól emlékszem, most már a ministelnök ur is más állásponton van, mert — nem tudom már, melyik lapban olvastam — a ministerelnök ur az ellenzéknek a szanálási vita körül tanusitott hazafias tevékenységéről és ténykedéséről beszélt, legalább ezt ugy állitotta be. (Rupert Rezső: Hogyan lehet valakinek ilyenben kedvét lelni, egy felnőtt embernek? — Derültség.) Szemfényvesztés és porhintés ez a törvényhatóságok jogaival. A törvényhatóságokat ugy állitani be, mint az ország közvéleményének nyilvánítóit, ugyanakkor oda a demokratikus elemeket be nem engedni, a titkos választástól elzárkózni: erkölcsileg milyen alapon indokolható ez meg? A magyar törvényhatóságoknak 48 előtt is megvolt a maguk nagy hivatása: a haladás zászlóvivői és a nemzeti függetlenség védelmezői voltak s ezen az alapon gyakorolták a maguk politikai jogait. 1867 után, a kiegyezés után is megmaradt a magyar törvényhatóságoknak ez a politikai jogköre, amely, ha jól emlékszem, az 1886. évi XXI. tcikk 2. §-ában olykép van lefektetve, hogy a törvényhatóságok az állami igazgatás közvetítésén és az önkormányzaton kivül közérdekű és országos ügyekkel is foglalkozhatnak, erre vonatkozó véleményüket közölhetik a törvényhatóságokkal, azonkívül pedig kérvény alakjában a törvényhozó testülettel is. A függetlenségi érzésű magyar néppel szemben a 67 utáni rezsim szivesen szerepeltette ezeket a törvényhatósági bizottságokat, amelyek felerészben virilisekből állottak, akik a főispántól függő, alárendelt tisztviselőkkel együtt többségben is voltak; szivesen szerepeltette politikai kérdésekben, úgyhogy annak ellenére, hogy 1848-ban parlamentáris állam lettünk és a népképviseleti rendszer elveit elfogadtuk, a magyar törvényhatóságokban egy a népgyülésekéhez hasonló politikai jogkör fejlődött ki, amely az országos ügyekkel való foglalkozást ugy is magyarázhatta és ugy is gyakorolta, hogy egyúttal a létező rezsimnek bizalmat vagy bizalmatlanságot szavazott. Szóval, a pártatlan közigazgatást teljesitő törvényhatósági szervezetbe bejött tulaj donkép a politika, a népgyűlési politika és most már nemcsak a törvényességet vizsgálták a törvényhatóságok egyes kérdésekben, hanem egyúttal afelett is tanácskoztak, hogy bizalom illeti-e meg a kormányt vagy sem ? Igaz, voltak kuruc vármegyék is, ahol az ellenzék, amely a törvényhatósági bizottságokban többségben volt, ugyanazokat a jogokat a kormány ellenére is felhasználta. Hiszen a ministerelnök ur nagyon jól tudja ezt, mert Maros-Torda vár-