Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-283
A nemzetgyűlés 283. ülése 1924, megyében, ahol a boldog emlékezetű Désy Zoltánnal együtt az ellenzék vezére volt, a darabontkormány eljárása ellen a ministerelnök ur tiltakozott a legerélyesebben és a legszigorúbban ő járt el azokkal a tisztviselőkkel szemben, akik a törvénytelen kormánynak teljesitettek szolgálatokat. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ma azonban mások a törvényhatósági bizottságok. Egyrészt választott tagjaikat tizennégy év óta fel nem frissítették, másrészt ha hozzávesszük ezekhez a tisztviselőket, a törvényhatósági bizottságok politikai véleményére olyan súlyt helyezni, mint a régi törvényhatóságokéira, nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen a régi törvényhatóságok választott részének felét minden harmadik évben felfrissitették és a törvényhatósági választás az országgyűlési képviselői választói névjegyzék alapján történvén, a törvényhatósági tagok teljes joggal hangot adhattak a közvéleménynek is. Ma is helyénvaló volna, ha a törvényhatóságok szakkérdésekkel foglalkoznának, ilyenekben esetleges észrevételeiket közölhetnék, felterjeszthetnék; de sajnálattal kell látnom azt, hogy a törvényhatóságok a mai időkben tiltakoznak mindaz ellen, ami haladást jelent, és ezenkivül különös előszeretettel foglalkoznak a nemzetgyűléssel. Kezdődött a törvényhatóságoknak ez a tevékenysége 1921 augusztus 25-ón. Akkor tiltakoztak először a törvényhatóságok az ellen, hogy a kor szellemének és igényének megfelelően reform áltassanak és előbb az alkotmány helyreállítását követelték. Ez gyengéd vágás volt az akkori nemzetgyűlésnek. Farkas Tibor t. képviselőtársam talán emlékszik rá, de azt hiszem, a belügyminister ur is, hogy ki volt az a szónok, aki ezt a tiltakozást bejelentette, hiszen éppen a belügyminister ur volt az. Azóta folytonosan támadják a törvényhatosági közületek a nemzetgyűlést. Hol a parlamenti hangot kifogásolják, hol a szólásszabadság, a választói jog szűkítését, korlátozását, a házszabályok revízióját kivánják. Ebben a tekintetben a ministerelnök úrtól GS et belügyminister úrtól vesznek példát a törvényhatóságok, mert a ministerelnök ur és a belügyminister ur is mindig a nemzetgyűlés, illetőleg a nemzetgyűlés ellenzékét teszi felelőssé, ha a kormányzati tevékenység bizonyos tekintetben megfelelő sikeres eredményeket felmutatni nem tud. (Lendvai István: Alapos ferdítésekkel!) De nem jutott eszünkbe ezeknek a törvényhatóságoknak az, hogy saját helyzetük törvényességét és a lakossághoz való viszonyukat is vizsgálják. Pedig vegyük csak sorra. Az ország első városi törvényhatóságának, Budapest székesfővárosnak ma nincsen törvényhatósági bízott" sága. (Kováts-Nagy Sándor: Majd lesz !) 1923 végével megszűnt, megfelelő javaslatok kellő időben be nem nyújtattak, kormánybiztost állítottak a székesfőváros törvényhatóságának élére, és ez a kormánybiztos szükségrendelet alapján, tehát teljesen jogtalanul működik. A darabontidőkben hasonló helyzet állott elő és én csodálkozom azon a helyettes államtitkár úron, aki szükségrendelet alapján ilyen kormánybiztosi megbízást vállalt. A vidéki törvényhatóságoknál is hasonló a helyzet, 1910-ben választották őket és azóta nem frissítették fel őket. 1923-ban az illetményrendezési javaslat értelmében újból kellett volna őket választani, javaslat azonban nem volt, úgyhogy most szintén szükségrendelet alapján munkálkodnak. Kérdem a t. ministerelnök urat : ezek azok az alkotmányos pillérek, amelyek a kormány mulasztásából szükségrendelet alapján léteznek, amelyeknek eljárása és magatartása felett nekünk itt kiütikát gyakorolnunk nem szabad! évi május hó 14-én, szerdán. 7 De erkölcsi szempontból is kifogás alá esik ez a helyzet Hiszen a törvényhatóságok feladatköre rendkivül megduzzadt a háború, a forradalmak és egyéb megrázkódtatások miatt is ; az elsőrendű életszükségletek elintézése ma a törvényhatóságokban történik, a lakosságnak tehát rendkivül fontos érdeke az, hogy a törvényhatóságokban megfelelő képviselői legyenek. Mégis azt látjuk, hogy két év óta szinte tendenciózusan akadályozzák meg azt, hogy a törvényhatósági választói jog megfelelő reformja megtörténhessék. Hogy pedig ez a helyzet, t. ministerelnök ur, ebben a tekintetben a miniszterelnök ur által elismert szakértőt, a belügyminister urat idézem, aki 1923 november 21-én a következőket mondta (olvassa) : »Hegymegi-Kiss Pál képviselő urnák teljesen igaza van abban, hogy a jelenleg működő törvényhatósági bizottságok, amelyek tagjainak egy részét még 1910-ben választották, egyáltalában nincsenek kapcsolatban a vármegye népével és a választóközönséggel, mely az autonómia elvének megfelelne.« (Rupert Rezső: No lássa! Mit szólnak hozzá ? — Gr. Bethlen István ministerelnök: Le vagyok sújtva! — Meskó Zoltán: Majd elmegy a Wolff és Vázsonyi-féle haszenera! — Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem ismerem ezt a nyelvet!) Nem veszik észre, hogy a törvényhatóságok tulaj donképen zárgondnokai a közigazgatásnak és egyetlen feladatuk az, hogy az önkormányzatban a törvényes helyzet helyreállítását, tehát saját maguknak mielőbb való megszüntetését követeljék. Más szemében meglátják a szálkát, de a maguk szemében nem látják meg a gerendát. Mi, akik az önkormányzati szellem leglelkesebb harcosai vagyunk, tiszteletben tartjuk és tiszteletben is kívánjuk tartatni a törvényhatóságok jogait, de épen mivel ezeknek követelői vagyunk, követeljük azt is, hogy ezek a törvényhatósági közületek mielőbb megszüntettessenek és demokratikus, a lakosság igényeinek megfelelő, főképen pedig törvényes alapon rendezett törvényvényhatósági közületek létesíttessenek és állíttassanak vissza. Kénytelen vagyok így visszafordítani a ministerelnök urnák Meskó Zoltán t. képviselőtársamhoz intézett mondását. A ministerelnök ur azt mondta, hogy nem lehet olyan hangon beszélni, mint amilyenen ő beszélt a magyar kormányzatról. Mi meg azt mondjuk, hogy nem lehet olyan módon eljárni az önkormányzattal és a törvényhatóságokkal szemben, amilyen módon a ministerelnök ur és a kormány velük szemben immár két éve eljár. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a ministerelnök ur, hogy tiszteljük mindenkinek a törvényhatósági jogát, mert a törvényhatóságok a magyar alkotmánynak integráns részei. Ha tisztelni kell a törvényhatósági jogokat, akkor elsősorban tisztelnie kell a kormánynak és nem kell elzárnia az autonómiát attól, hogy törvényes alapon megszervezkedhessék. Mert ugyanaz a törvény, amely a törvényhatóságok politikai jogait biztosítja, biztosítja a szervezkedés jogát is. Én csodálkozom a ministerelnök úron, akiről tudom, hogy az úgynevezett nemzeti ellenállás korában milyen kérlelhetetlenül járt el a törvényhatóságoknak a törvényhez és az alkotmányhoz nem ragaszkodó tisztviselőivel szemben, hogy épen a ministerelnök ur kormányzata alatt történik meg az, hogy a magyar törvényhatóságok sorsát a belügyminister urnák mivel sem menthető mulasztásából szükségrendelet alapján kellett rendezni. Nehezebb helyzete ministernek, mint a bel-