Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-287

A nemzetgyűlés 287. ülése 1924. ki a 100 százalékot, vagy pedig ,a gyárak karlelszeru tömörülés utján igyekeznek kihasználni a teljes vámvédelemét. Ez is sokat vitatott kérdés és ha méltóztatnak az egyesitett pénzügyi, közgazdasági és földmivelésügyi bizottság jelentését áttanulmányozni, akkor méltóztatik látni, hogy Farkas Tibor képviselőtársunk ezzel a kérdéssel foglalkozván, a bizottság el is fogadott I egy határozati javaslatot, amely biztosíték ki- I ván lenni arra, hogy az esetre, ha tényleg i ilyen termelési kinövésekkel fogunk találkozni, ha tényleg egyes iparágak vagy mezőgazdasági termelési ágak — mert ez is elképzelhető — kartellszerüen tömörülnének és igy igyekeznének a fogyasztókat teljesen kihasználni, a kormány idejében kellő intézkedéseket foganatosítson az ilyen beteges kinövések ellen. Azt hiszem, hogy ha a nemzetgyűlés ezt [ a határozati javaslatot el fogja fogadni, ebben már garancia lesz arra is, hogy a jövőben ilyen kinövésektől nem kell félnünk. De tegyük fel, hogy tényleg drágulást fog ; fog előidézni a vámtarifa. Azt hiszem, nem lesz nehéz választanunk aközött, hogy meg- j lévő iparunkat engedjük-e elsorvadni, hogy leszegényedjünk és gyarmatává váljunk a minket környező államok valamelyikének, ; vagy pedig megmentsük és fejlesszük saját j termelésünket, ami által nemcsak a munkások ezreinek adunk kenyeret, hanem egyúttal — nem feledkezve meg arról a speciális helyzetről, amely megint csak Magyarországon észlelhető, — a rengteg elbocsátott állami alkal- I mázott, valamint az elszakitott területekről ideözönlő intellektuelek és egyéb foglalkozás j nélküli magyarok elheyezkedését is lehetővé tesszük, mert merem állítani, hogy ez talán kizárólag csak az ipari termelés keretében le- ! hetséges. Beláthatatlan szociális bajokat idézhetnénk azzal elő, ha meglévő iparunkat feláldoznék talán azért a tetszetős jelszóért, azért a j párszázalékos olcsóbbodásért, amelyet bizonyos ideig kétségtelenül előidézne az áruknak külföldről való beszerzése. Itt is kétszeres | óvatosságra intenek azonban minket a múlt tapasztalatai. Németországban, de más államokban is tapasztaltuk azt, hogy amidőn* egy állam teljesen kiszolgáltatta belföldi termelését, amidőn egy állam tejesen a külföld kényekedvének volt átengedve, akkor azok az egymással versenyző kereskedői érdekeltségek is hamar megtalálták az utat egymáshoz, hamar szervezkedtek és mint épen Németország esetében történt, a nyersolajtermékeket, a petróleumtermékeket illetően kartellirozódtak, felosztották a piacot, és az árak lényegesen magasabbak lettek. Itt van: a 80 évvel ezelőtti megállapítások ma is örök érvényűek. Kérdem, t. Nemzetgyűlés : ha nekünk van egy ellensúlyozó, árszabályozó saját iparunk, — hogy egypár példával illusztráljam, itt van a sokat vitatott ásványolajfinomító ipar — most állítsuk le ezt az ipart azért, mert véletlenül csonka Magyarország abba a szerencsés helyzetbe került, hogy öt gyárunk maradt itt és a nyersolajat termelő vidéket elveszítettük*? Állítsuk le ezt az ipairt és szolgáltassuk ki magunkat teljesen a romániai érdekeltségnek, amely fekvésénél fogva úgyszólván kizárólag fogja a magyar piacot monopolizálni ? Elismerem, hogy egy-két évig olcsóbbak volnának az ásványolaj termékek, a mezőgazdák olcsóbban kapnák a petróleumot és a benzint, (Varsányi Gábor : Nem kell !) de amint ezek a gyárak NAPLÓ XXIV. évi május hó 21-én, szerdán. 93 leszerelnének, abban a pillanatban ki volnánk szolgáltatva szomszédainknak. (Ugy van! a jobboldalon. — Varsányi Gábor : Timeo Danaos !) Vagy hogy egy másik példát említsek, itt van a szuperfoszfát kérdése. Három nagy gyárunk van az országban. Nemcsak a mi gyáraink, de az összes európai gyárak Európán kivüli országokból szerzik be a szükséges nyersanyagot. Most azért, mert épen ennél a cikknél forgalmi adóval van megterhelve a belföldi termelés, tehát az ország megcsonkítása következtében oly helyzet állott elo, hogy a jugoszláviai két gyár, — az egyik Szabadkán, a másik Kaploncán — melyek közvetlenül a határ mellett vannak, az egész országban versenyt támaszthat a belföldi gyáraknak, szolgáltassuk ki ezt a három meglévő nagy gyárat? Egy félévig, vagy egy évig olcsóbb volna a szuperfoszfát, de kezeskedem, hogy amint ezek a gyárak beszüntetnék üzemüket, a jugoszláviai gyárak kartelirozva lévén, azonnal olyan árakat kérnének, amilyeneket akarnak. (Igazi Ugy van! a jobboldalon.) Vagy hogy még egy példát emlitsek, itt van a kaszaipar. Óriási viták folytak a kasza vámja körül, mert eg-y gyárunk van s az a felfogás uralkodott, hogy egy gyárnak nem lehet monopolisztikus helyzetet biztosítani. Amidőn köztudomású, hogy a stájerországi osztrák kaszakartel minden erővel arra törekszik, hogy a magyar piacot is monopolizálja — mint ahogy a háború előtt monopolizálta — s most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van saját gyártelepünk is, amely képes ellensúlyozni a kaszakartel árpolitikáját, most feláldozzuk ezv a kaszagyárat azért, mert egy kaszánál a vámmegterhelés 20, legfeljebb 25 aranyfillért tesz ki í (Pikier Emil : Mi van a minőséggel ?) A minőség tekintetében a _ magyar kaszaipar gyártmányai ma már teljesen egyenrangúak a stájer készítményekkel. (Pikler Emil : Ha ez igaz, akkor rendben van !) Mindezen szempontokon kivül tekintettel kell lenünk arra is, hogy mi ezt az országot végeredményben talpra akarjuk állitani. Épen az osztrák szomorú példa, ahol nem képesek kiküszöbölni külkereskedelmi mérlegük passzivitását, int minket arra, hogy mi pedig igyekezzünk a több ermelést ne csak hangzatos jelszavakkal hirdetni, hanem tényleg meg is valósítani. Itt egészséges, okos gazdasági politika csak az lehet, ha lehetőleg mindent igyekszem itt termelni, aminek megvan a termelési előfeltétele ; lehetőleg csak nyersanyagokat importálok és igyekszem iparomat annyira fejleszteni, hogy a még mutatkozó kereskedelmi deficitet iparcikkek exportálásával tudjam ellensúlyozni. Sok vita folyt a körül is, hogy melyek az életképes iparok az országban. Különösen gyakran hallunk hivatkozást a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentésében foglalt ama tanácsra, amely azt mondja nekünk, hogy csak azokat a mezőgazdasági iparokat fejleszszük, amelyeknek itt az országban gyökerük van, s amelyek elegendő nyersanyaggal bírnak. Ezzel a dogmatikusan felállított tétellel szemben is ugy állok, mint a Matlekovies-féle 15 százalékos védvámmal. (Helyeslés jobb felől.) Ha megnézzük jelenlegi iparunk fejlettségét, szomorúan kell konstatálnunk épen azt, hogy azok az iparok, amelyekre ez a népszövetségi pénzügyi bizottsági jelentés céloz, a par excellence mezőgazdasági iparok, nemhogy fejlesztendők volnának, de — sajnos — annyira túl16