Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-275

A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. évi április hó 11-én, pénteken. 3 leg is nagyon súlyos lelki harcokat vívtam " magammal, amíg arra az elhatározásra jutottam, hogy azon felelősségérzetnél fogva, amely ? reám is hárul, nem támogathatom szavazatom- i mai azt a kormányzati politikát, amely itt ! folyik. És miként a tiszta meggyőződés vezetett a túlsó oldalra, abba a táborba, amelyhez régtől fogva tartoztam s amely a kisgazdapárti l program alapján az egészséges agrárdemokrácia útjára akarta terelni ezt az országot, annak ; kormányzását és vezetését — és a választások alatt és után még egy kis ideig éltetett az a " reménység, hogy a mai kormányzópárton be- ; lüL a mai konmány háta mögött is ezeket az egészséges agrár demokratikus elveket érvényre | lehet juttatni, és ebben a reményben, ebben a j felfogásban igenis, egy ideig őszintén támogat- | tam a kormányt, ugy amikor azt láttam, hogy : reménységeim hiábavalók, tiszta meggyőződés- Î bői kiléptem a kormányzópártból. De nemcsak j magam voltam igy, hanem más képviselőtár- ; saim is. így volt pl. Meskó Zoltán t. képviselőtársam is, aki már előbb látta ezt és előbb lé- ] pett ki a többségi pártból. (Zaj a középen.) Én ; becsülöm és tisztelem annyira Meskó Zoltán * képviselőtársamat, hogy meg vagyok győződve > róla, hogy ő tisztán és kizárólag objektiv és j •elvi szempontokból hagyta ott a kormányzó- ; .pártot. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Mint az előbb mondót- j tam, rgen sokáig küzködtem magamban abban j a tekintetben, hogy mikor teszek jobb szolgála- ! tot választóimnak, kerületemnek, az országnak: j ha tovább is csak reménykedem — reményeim ! megvalósulása nélkül — abban, hogy az egészséges agrárdemokráciát diadalra tudjuk juttatni, vagy pedig akkor, ha látván azt, hogy ezek a reménységek hiábavalók, levonom ennek ; konzekvenciáját és nemi leszek hajlandó a fe- ! lel ősségnek — nem tudom — 130-ad részét sem ; vállalni. Mert hiszen azok, akik ott ülnek, le- j gyének meggyőződve arról — s azt hiszem, meg j is vannak győződve róla — hogy mindazért, ; ami a kormányzati politika részéről tör- ! ténik, legalább 130-ad részben — mert körülbelül 130 tagból áll a kormányzópárt — | a felelősséget egyénenként is hordozni tar- \ toznak. (Felkiáltások jobbfelől: Vállaljuk! : — Peyer Károly: Mindenért? — Meskó Zol- ! tán: Megszokták már, hogy vállalják. — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő : urak. S Eőri-Szabő Dezső: T. Nemzetgyűlés! T. , képviselőtársaim vállalják a felelősséget tisz- : teletreméltó állásfoglalásuknál fogva. Méltóz- [ tassanak azonban az én állásfoglalásomat is : tiszteletben tartani, amelynél fogva ezt a felelősséget több képviselőtársammal együtt nem vállalhattam. Lelkiismeretem azt diktálta, hogy ne vállaljam ezt a felelősséget. Azért szükséges- : nek tartom, hogy most már ellenzéki szempont- ; ból teljesítsem kötelességemet, ugyanazon elvek és eszmék alapján állva, mint amely elvek és .eszmék a választások alatt választóimmal szemben áthatottak s amelyek idehoztak ebbe a nemzetgyűlésbe. Épen azért, mivel ezek az elvek és eszmék ma is elhomályositatlanul élnek I bennem, szükségesnek tartom, hogy rámutassak azokra a veszedelmekre, amelyeket ezek a tör- ; vényjavaslatok törvényerőre emelkedésük után ; jelentenek. , . s .' Ha már itt vagyunk a belső politikai ve- j szedelmeknél, leszek bátor rámutatni arra, i hogy mit vártunk a vesztett háború, a fórra- i dalmak fenéketlen mélysége után a magyar belpolitikától. Azt vártuk, hogy a magyar politikai körök belátják annak szükségességét, hogy a tanulságot a történtek után le kel[ vonni. Azt vártuk, hogy a vezető körök be fogják látni, hogy a XX. században csak az egészséges, igazi krisztusi alapokon nyugvó demokrácia lehet az, amellyel ezt a tönkretett, lesújtott, megnyomorított országot ugy, ahogy rendbe lehet hozni, romjaiból fel lehet építeni. Azt hittük, hogy az irányadó körök nem is akarnak mást, mint ezt az egészséges demokráciát. (Lendvai István: Hiu ábránd volt!) Azt hittük, hogy nem is gondolnak arra, nem is álmodnak arról, hogy a rég letűnt idők rendszerét, azoknak minden hibájával, bűnével és veszedelmével még egyszer visszahozzák erre a borzasztó viharokon keresztülment nemzetre. (Nemes Bertalan: Égek a vágytól, hogy halljam a kritikát! — Derültség a jobboldalon. — Zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy amikor arról van szó, hogy egy kormány helyzetét stabilizáljuk — mert azzal tisztában kell lennünk, amint később erre is rá fogok mutatni (Schandl Károly: Nem szól a tárgyhoz!), hogy ez a külföldi kölcsön és az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatok törvénnyé válás esetén nem anynyira a korona, mint inkább a kormány helyzetét stabilizálják (Kállay Tamás: A kettő együtt van! — Peyer Károly: A háziurak szanálva lesznek! — Lendvai István: Eddig stabil volt a kormány, de' a korona még sem volt az! — Zaj. Elnök csenget.) — mondom, amikor arról van szó, hogy a mai kormányzati rezsimet állandósítsuk, akkor azzal vádolni meg engem, midőn ezt a kormányzati rezsimet kritizálom, hogy ez nem a tárgyhoz való szólás, azt hiszem, t. képviselőtársaim, ez elfogultság. (Zaj a jobboldalon.) Szükségesnek tartom, hogy rámutassak arra, hogy minő veszedelmek fenyegetik az országot akkor, ha ezt a korimányzati rezsimet állandósítjuk. Épen azt kezdtem magyarázni, hogy mit jelent e kis nyomorult ország részére belpolitikai szempontból az egészséges, igazi krisztusi alapokon nyugvó demokrácia. Semmiképpen sem azt, hogy letelt idők rendszerét hozzuk ide vissza, hogy állandósítsuk néhány — mondjuk —• 10.000 kiváltságos család uralmát, hozzájuk számítva azt a néhány ezer ujabb kiváltságos családot, amely a mostani belpolitika révén talán még a régi kiváltságos osztályoknál is gazdagabb s azoknál nagyobb befolyásra tett szert. Ezeknek az uralmát állandósitani azt jelenti, mint Csonka-Magyarország jövendőiét örökre lehetetlenné tenni. (Mozgás jobbfelől.) Szent meggyőződésem az, hogy ha a régi vágányokra akarjuk a magayar politikái visszatériteni. ezek a vágányok bennünket nem a konszolidáció, a felemelkedés, Nagy-Magyarország felé, hanem fokonként a nyomorúság még nagyobb züllésébe, a gazdasági, politikai és nemzeti leromlásnak útvesztőjébe fognak vezetni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelől.) Nagyon is meg kell tehát gondolnunk ezekből a szempontokból, a belpolitikai szempontokból is, hogy hozzájáruljon-e a nemzetgyűlés a mai

1 politikai irányzat állandóvátételéhez, amelyről, sajnos, azt kell, hogy lássuk csaknem ninden vonalon, hogy nem más, mint a régi, a háború előtt, vagy jobban mondva a háború alatt letűnt időnek teljes mértékben való fel1*