Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-282

518 A nemzetgyűlés 282, ülése 1924. évi május hó 2-án, pénteken. nyomdaipari trösztök alakultak ki. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór: Szegények!) Ilyen tröszt van ezidőszerint kettő. Az egyikbe kilenc nyomdavállalat, a másikba három nyomdavállalat tartozik, amint nyilvánvaló nem a legkisebbek közül valók, annyira, hogy ez a két bank-érdekeltség, amely a két konszernt kezében tartja, az összes nyomdaipari munkásságnak ma már 34%-át foglalkoztatja. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, hogy nem járok túlságosan messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy ez a beteg állapot, az ipar nagyrészének egyes bankok kezében való ez a tömörülése (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a balközépen.) egyik fontos oka annak, hogy ma Budapesten ilyen rosszul fizetik a nyomdai munkásokat. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én azt hiszem, hogy nem vagyok messze a valóságtól, ha azt a körülményt, amelyről később megemlékezni kívánok, hogy t. i. a kormány ilyen brutális módon, az egész világon példátlan módon (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) beleavatkozik egy munkásréteg kenyérharcába, (Rothenstein Mór: Ez a magyar szociálpolitika !) annak a borzasztóan nagy bankbefolyásnak tulajdonítom, amelyet érzünk az élet minden vonalán (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,.), amelytől a kormány nem tud szabadulni, amelytől kormánytagok és magas állású köztisztviselők ingyen részvényeket kaptak. (Ugy van! Tavs a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelől. — Rupert Rezső : Legalább is kedvezményeseket !) T. Nemzetgyűlés! Hogy a kép teljes legyen, meg kell mondanom, hogy Budapesten 237 nyomdában folyik a bérharc, összesen 4000 munkással; ebből 25 nyomdavállalat — köztük ennek a két konszernnek a 12 vállalata — foglalkoztat 3200 munkást, tehát az összességnek íiO százalékát, 212 üzem foglalkoztat 800 munkást, tehát az összességnek 20 százalékát. Hogy a sztrájk befejezése után ebből a 212 üzemből hány fog még létezni, (Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon) azt persze nem tudom. (Eckhardt Tibor: Ez a cél! A nyomdatrösztöt kiterjeszteni, egyes nyomdákat agyonütni: ez a cél!) Aminthogy azt sem tudom, hogy ezt a közel né er hete íiartó szüntelést a napi sajtónak miiven része fogja átélni és milyen része nem. (Eckhardt Tibor: Miklós Andor!) Érdekes mindenesetre, hogy az egyik — a nagyobbik — ilyen nvomdakonszern teljesen azonos azzal a sajtóvállalattal, amelytől a nyomdász-kizárás és a nyomdász-sztrájk kiindult. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Most rátérek, t. Nemzetgyűlés, tulajdonkénen a. nyomdász-sztrájk körül történtekre. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Amint méltóztatnak tudni: ez a harc április 7-én kezdődött. Akkor az egyik ujságvállalatnak körülbelül 60—70 munkása béremelési kéréssel fordult a mun'kadóhoz, amelynek teljesitését rövid határidőhöz kötötték. A munkaadó ezt a kérést elutasította és felszólította a munkások szervezetét, hogy lépjen itt közbe és a kollektiv szerződésnek szerezzen érvényt. Erre a munkások szervezete haladéktalanul kiküldte két vagy három delegáltját az üzembe, ott rábírta a munkásokat arra, hogy a munkát ismét vegyék fel. arra való utalással, hoerv cselekedetük a kollektiv szerződésbe ütkö7jk. A munkások munkához fogtak, a szervezet kén viselői eltávoztak. Miért, miért nem. egészen röviddel később a munkások újra abbahagyták a munkát és elhagyták a munkahelyiségeket. Erre a munkaadók ismét magukhoz kérették a szervezet képviselőit és tudtukra adták, hogy a 60— 70 munkás munkabeszüntetése következményeképen intézkedtek, hogy az összes budapesti napilapok munkásai kizárassanak. (Peyer Károly: Ez nem terror?) Ez a 60—70 sztrájkoló számának körülbelül 7—800-ra való emelése volt. Néhány nappal később azután a munkaadók főnökegyesülete tovább ment és kizárta most már a nappal dolgozó munkásságot is, ugy hogy a kizártak száma összesen körülbelül 4000-re rug. Ha tisztára jogi alapra helyezkedünk, fel kell tennünk a kérdést, hogy tulaj donképen ki követett el szerződésszegést, ki sértette meg a kollektiv szerződést? Az egyik oldalon vitathatatlan, hogy a munkásságnak egy elenyésző kis része, 60—-70 ember, jogtalanul, a kollektiv szerződésbe ütköző módon a munkát beszüntette. A munkásszervezet illetékes képviselete kijelentette, hogy ez a lépés jogtalan, a kollektiv szerződésbe ütközik és a maga részéről kész volt ennek a jogtalan, indokolatlan sztrájknak a megszüntetésére. Miután a kollektiv szerződést a munkásszervezettel kötik és nem az egyes munkással, meg kell állapitanom, hogy itt a munkások szervezete részéről kollektív szerződésszegés nem történt. Mi történt a másik oldalon? A munkaadók hivatalosan, ugyebár, kizárták előbb a napilapmunkásokat, 2—3 nappal később pedig a nappali munkásokat is, egészen nyilvánvaló tehát, hogy ha jogi alapon nézem a kérdést, szerződésszegést a nyomdafőnökök követtek el, a mai állapotot a nyomdafőnökök idézték elő, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: A kormány egyenes tanácsára!) mert csak órák, esetleg egy nap kér dése lehetett volna, hogy a munkásszervezet, amely készséggel spontán kijelentette, hogy annak a 60—70 munkásnak a lépése a kollektív szerződésbe ütközik, érvényt tudjon szerezni felfogásának és a rendet helyreállítsa. Ezt megakadályozták a nyomdafőnökök azzal, hogy kiszélesítették, kimélyítették a sztrájkot, aminek még további kimélyiíéséhez nagyon alaposan hozzá járult a kormány rendelete. (Propper Sándor: Ugy látszik, ez beletartozik a szanálási programúiba! — Farkas István: Ugy szanálnak nálunk, hogy a munkát nem engedik!) Mi történt most ? Egy intervencióra, körülbelül másfél heti kizárás után a munkások felvették a munkát. Annak ellenére, hogy béreik alacsonyak és hogy épen a kizárás tehát a kollektiv szerződésszegés következtében a munkásokban az a jogos elhatározási érlelődött meg, hogy ha pedig már az utcára dobtak bennünket, akkor most nem megyünk dolgozni addig amíg a munkabéreinket csak valamennyire is arányba^ nem hozzák a megélhetési feltételekkeh tehát bérköveteléseket terjesztettek elő,, mondom, ennek ellenére felvették a munkát a munkaadók ama Ígérete ellenében, hogy haladéktalanul megindítják a tárgyalásokat a bérkérdésben), A nyomdafőnökök formailag ismét eleget tettek a, kívánságoknak, ígéretüknek, belementek a bértárgyalásba, lényegileg azonban folytatták azt a politikát, amelyet 1919 végén kezdtek el és a munkásságnak olyan bérjavitásokat ajánlottak fel, három és kilenc hónapon keresztül életbe léptetve, amely egy sztrájkban álló s ilyen körülmények között a munkát felvevő munkásságot ki nem elégíthet, hanem azt sú-