Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

Ä nemzetgyűlés 280. ülése 1924. t a közönséget, hogy ne vonja ki a pénzt a forgalomból, mert hiszen ez árt az országnak — most készpénzének felét kénytelen kényszerkölcsönbe fektetni. Hallottunk arról, hogy »elveszett pénz«. Ha azt hinném, hogy a pénz elveszett, nem tudnám ezt egy percig sem javasolni és egy percig sem továbbvinni a pénzügyministerséget, mert ez annyit ielentene, hogy Magyarország elveszett.« (Rupert Rezső: Jóhiszemű, derék ember, de ma is elveszett. — B. Korányi Frigyes pénzügyminis ter: Nem veszett el. — Rupert Rezső: De a pénz elveszett. B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Hol veszett el ? — Rupert Rezső: Bizony elveszett! Mindig baj az, ha az emner hibázott. — B. Korányi Frigyes pénzügyminister : Nem hibáztam, hanem csináljuk meg, nem tudom mi lett volna. — Rupert Rezső : Vettünk volna inkáDb valutát !) A t. pénzügyminister ur akkor ezzel a kenyszerkölcsönnel kapcsol .tosan meglehetős garanciákat igért. Hivatkozott a csehországi eljárásra és kifejtette, hogy ott nem voltak oiy fényes feltételek, mint amikre aztán a következő részben alludált, azt monata, hogy a mi pol gárságunk »akkor talán nem részesült vohu aboan a szerencsétlenségben, hogy a pénzeért 4o/

0 kamatot kap az államtól, ami végre is elég szép a mai viszonyok között és amit egyetlen mas állam sem tett azok kö/ül, amelyek ilyen kényszerkölcsönt vettek fel. Épen azért Diztositottuk ezt, mert nem akartuk, hogy a magyar kormány azzal kezdje a pénzügyek szanálását, hogy kényszerkölcsönt vegyen, még pedig olyan tormában, hogy a a mizsnaszerü kamatot ad, hanem ad egy komoly kamatot, amely illik egy ilyen nagy pénzügyi művelethez, ha mindjárt pénzügyi megterheléssel is jár.« Én itt csak arra hivatkozom, hogy az a kormány, amely három éve viszi a dolgokat, nyakrafőre inkonzekvens dolgokat művel, és azt kívánja, hogy vessük alá magunkat az ő abszolút szaktudásának. De menjünk tovább. Méltóztassék megengedni, hogy felhívjam a figyelmet a pénzügyminister urnák a javaslattal kapcsolatos má^ik állítására. Azt mondta, hogy: most a békét, a rekonstrukciót akarjuk előkészíteni. Ha itt nem teszünk olyan lépéseket, amelyek ezt a rekonstrukciót előmozdítják, akkor egész biztosan elpusztul ez az ország. Tehát életkérdés ma Magyarországra az, hogy áldozatok árán is lehetővé tegyük az államháztartás nyugodt továbbvitelét. Engedje meg a t. pénzügyminister ur, de kénytelen vagyok rámutatni, hogy csodás módon uégj év óta minden évben az volt a refrain, ezzel támogatták alá bizonyos intézkedéseket, amelyekről többé-kevésbé mi előre abb, n a véleményben voltunk, hogy azok az intézkedések, azok a kölcsönök, az igazi megoldásra nem alkalmasak. (Rupert Rezső : Most mi lesz ? Azt sem tudjuk !) így folytatta azután a minister ur : »Ez nem egyeseknek az érdeke, nem a kormánynak az érdeke. Sajnos nálunk a nép széles rétegeiben még mindig nem eléggé értik át azt, hogy a nemzeti állam maga a nemzet, maga a nép. Tehát ha áldozatot is kell hoznunk azzal, hogy immobilizáljuk készpénzünk egy részét, ez az áldozat épen a nép érdekében történik. Talán most nem érzi azt közvetlenül, de togja érezni akkor, mikor a rekonstrukció megtörtént és Magyarország mint ahogy mindnyájan biztosan hisszünk benne, fel fog virágozni.« 1920 március 26 án hagzott el ez a kijelentés a rekonstrukcióról. Az egész rekonstrukciónak a kényszerkölcsön nyomán kellett volna bekövetkeznie." Most itt vagyunk negyedik éve és ugyancsak a pénzügyministernek kényszerkölcsön-javaslattal kell a parlament elé jönnie, sőt mi több, most évi április hó 17-én, csütörtökön. 475 külföldi kölcsönt is kér. Most ezt azért kell mondanom, hogy nyilvánvalóvá tegyem, hogy valóban tévedhetnek még a magyar kormány képviselői is. (Lendvai István: Bocsánatot kérek, ilyent nem lehet mondani. Infallibilisek.) A t. pénzügyminister úr talán nem veszi rossznéven, ha az ő pénzügyi szaktudását itt bemutatom, és ennek következtében az ő pénzügyi szaktudásának és szakvéleményének másik részét is idézem. A drágaság kérdéséről van ugyanis szó. A pénzügyminiszter ur azt hitte, hogy a drágaságot le fogja törni rögtön, ahogy elviszi minden egyes polgár zsebéből az ott levő készpénz 50%-át. Hogy ez a vélemény milyen alapos volt, azt a pénzügyminister ur akkor ugy indokolta, hogy azt lehetett mondani, ha nincs a forgalomban pénz, akkor nincs indokolva, hogy olyan nagyok legyenek az árak, mert nem kínainak annyi pénzt az áruk ellenében. De ez nem igy áll. Annak a pénznek, ami el van rejtve, annak a pénztömegnek vásárlóereje kihat az árakra akkor is ha a ládafiában van. Különösen amikor ilyen rendkívül kevés áru van. Amint megjelenik egy áru, akkor a ládafiából mindenfelöl özönlik feléje a pénz és más tényezők mellett ez okozza főleg a drágaság nagy emelkedését. Ez absolute lehetetlen okoskodás, de a pénzügyminister urnák ez volt a véleménye s végtére ő sem köteles a mások fejével gondolkozni. Folytatása ennek az okoskodásnak a következő /olvassa/ : »Ha tehát most ennek a vásárlóenergiának, amely a ládafiában volt« — amint méltóztatnak látni, jó kisgazda terminológia van ebben a beszédben, ha a szellem kommerciális is — »egy részét, a felét, az állam elveszi, akkor a tövényszerüség szerint be kell következnie annak, hogy kevesebb vásárlóerő tolulván a piacra, az áraknak valamivel le kell menniök.« S ekkor közbekiáltások hangzottak el, hogy : /'Csak kellene ! Ép az ellenkezője történik !« — És sajátszerű, hogy azoknak volt igazuk, akik ekkor közbekiáltottak, mert két héttel később kiderült, hogy az árdepresszió nem következett be, annak ellenére, hogy a pénzt elvették az emberek zsebéből, ellenben uj, hatalmas iramban lendült neki a drágaság. Azután igy folytatja a pénz1 ügyminister ur /olvassál : »Ha megfelelő sok áru van, akkor ez a törvényszerűség bekövetkezik. Amikor azonban minimális az árumennyiség, akkor a kvantitás törvénye ebben a hatásában nem nyilvánulhat. De azért feltétlenül jó hatással kell hogy legyen az árak további emelkedésének korlátozására.« T. Nemzetgyűlés ! Én ezzel csak azt akartam nyilvánvalóvá tenni, hogy 1920 márciusában egy pénzügyminister, aki a jelenlegi kormánynak tagja és oszlopos ereje ennek az egész szanálási akciónak, aki Parisban ennek a munkának egyik alapvető részét végezte, — mondom, 1920 tavaszán ez a pénzügyminister 4 milliárd koronát — ami több, mint a ma forgalomban levő egész pénzállományunk — kiszedett Magyarország közönségének zsebéből kényszerkölcsön címén az állam javára, — amely kényszerkölcsönt azonban soha meg nem fizették, azt be kellett szűntetni — s ezzel a 4 milliárddal ígérte rövid határidőre a rekonstrukciót, de ez nem következett be, s igérte az árak lenyomását, ami szintén nem következett be. Ezt azért kell konstatálnom, mert aki ilyen meglehetősen nagy ballépést követ el pénzügyi téren, mint. amilyet elkövetelt a pénzügyminister ur, az bizonyos mértékben elveszíti jogosultságát ahhoz, hogy ebben a kérdésben abszolút biztonság erejével merjen prejudikálni azoknak, akik más véleményen vannak. (Ugy van! balfelől.J Ezt annál inkább le kellett rögzítenem, mert hivatkoznom lehet arra, hogy Ajtay József pénzügyministeriumi ministeri tanácsos ur, aki maga személyesen mondotta el a részleteket nekem, abban