Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-275
A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. évi április hó 11-én, pénteken. 4L nyugdíjazunk, akkor, ugyebár, megkezdődik az I a folyamat, hogy az illető igyekszik a mai ne- j héz körülmények között elhelyezkedni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Reisinger Ferene: Ezek a viszonyok sújtotta, szerencsétlen egyének igyekeznek elhelyezkedni. Akár vasúti alkalmazott, akár diósgyőri vasgyári alkalmazott legyen az illető, akit B-listára helyezéssel sújtottak, nagy nehezen néhány hónapos hosszú küzdelem után talán elhelyezkedik valamely magánfoglalkozási ágban, mert, hogy a nyugdíjból a mai nehéz körülmények között megélni nem lehet, ezt méltóztatnak elfogadni. Amikor az illető végre elhelyezkedik valamely magánüzemben, azt hiszi, a saját számára megoldotta már a megélhetés kérdését. Azonban téved, mert az idevonatkozó szabályok értelmében az állani bármikor visszahívhatja ezeket a szerencsétleneket szolgállattételre. Ebből az következik, hogy az illetők, akik a B-listára helyezésük után nehéz, hosszú küzdelemmel elhelyezkedtek a magánalkalmazásban, azáltal, hogy újból szolgálattételre hívják őket, elvesztik a nagynehezen, keservesen megszerzett magánalkalmaztatást. Ahogyan átragadt a B-listára helyezés a magánüzemekre, — hiszen az idevonatkozó törvény bizonyos fokig ki is terjesztette ezt az intézkedést a magánvállalatokra — most már kezd sokkal nagyobb mértékben átharapódzni a magánüzemekre a másik intézkedés is, hogy az elbocsátott, de időközben már elhelyezkedett nyugdíjazott alkalmazottat szolgálattételre hívják be, amiáltal elveszti magánalkalmaztatását. Viszont pedig, mert ezek az egyének a legtöbb esetben már a koruknál fogva sincsenek abban a helyzetben, hogy az államnál, illetve az eredeti üzemben még huzamosabb ideig legyenek ismételten alkalmazásban, bekövetkezik az a helyzet, hogy újra nyugállományba tétetnek, iigy hogy az illetőnek se a mellékfoglalkozása nincs meg, sem az eredeti foglalkozása, amelynek alapján nyugdíjazták. TTjabban az történt, hogy az ózdi vasgyárban is tömegesen hívták be munkára azokat az egyéneket, akiket már ilymódon nyugbéreztek. Én ebben egy igen kétségbeejtő, szomorú tényt látok, mert hiszen ez valóságos játék az emberek exisztenciájával. Családos embereket teszünk így a szó szoros értelmében tönkre. Ez az államnak nem lehet hivatása. Azt, hogy a megszorult, rossz gazdasági helyzetbe jutott állam védekezik s fölös munkaerejét lecsapolja, meg lehet érteni, meg lehet magyarázni, el is lehet fogadni, de ahhoz, hogy játsszunk az emberekkel, hogy úgy húzgáljuk őket, mint békeidőben a vasútállomásokon az automatákat, ahhoz aztán már senki Istenfiának joga nincsen, magának az államnak sincs erre semmi jogosultsága, még akkor sem, ha az írott törvény erre módot ad, mert az emberi jog következtében nincs erkölcsi lehetősége ahhoz, hogy ilyen intézkedéseket tegyen. A létszámapasztás kapcsán nagyon szerettem volna hallani egyet-mást arról, hogy vájjon mi célt szolgál Magyarországon az eddig soha nem tapasztalt nagy államrendőrségi létszám? Én tudom, — hallottam már itt a nemzetgyűlésen — hogy a túloldal nem veszi valami túlságosan szívesen, ha az ellenzék ezzel a kérdéssel foglalkozik. (Erdélyi Aladár: Nekünk semmi komoly kifogásunk sincs ellene! — Berki Gyula: Mi csak azt nem szerettük hallani, hogy nem akarok katonát látni!) E szerint méltóztatnak I megengedni, hogy a rendőrség kérdésével fogj lalkozhassam, természetesen ugyanolyan objektive, mint más kérdésekkel! (Felkiáltások jobbfelől: Tessék!) Foglalkozom tehát a rendőrséggel. T. Nemzetgyűlés! Egy ízben már volt szerencsém a nemzetgyűlés tudomására hozni, hogy a m. kir. államrendőrség létszáma messze felülhaladja azt a rendőri létszámot, amely békeidőben Magyarországon szokásos volt. (Szomjas Gusztáv: Sok a csirkefogó!) A saját magam megismétlésébe bocsátkozom ennél a kérdésnél és elmondom, hogy Miskolcon békeidőben a rendőrség létszáma papiroson 70 volt, a valóságban azonban sohasem érte el ezt a számot, sohasem haladta meg a 60-at, mindig 50 és 60 között mozgott s mégis, egészen bátran mondhatom önöknek, hogy mikor az én törvényhatóságom területén mindössze is csak 50 vagy 60 rendőr teljesitett szolgálatot, volt akkora rend a városban, mint a minő most van. (Fráter Pál: Más volt az emberek lelkülete!) Arra a közbeszólásra, hogy más volt az emberek lelkülete vagy lelkiállapota, van némi mondanivalóm. Én is tudom, hogy más volt az emberek lelkiállapota, ezzel szemben azonban legyen szabad megállapítanom, hogy bár az emberek lelkiállapota ma valóban más, ennek a túlnagyra feldagasztott rendőri létszámnak még sincs semmi komoly értelme, nincs semmi reális alapja, hacsak nem veszem alapul azokat a mesterségesen terjesztett rémhíreket, amelyeket ebben az országban a mai napig is divatos gyártani és terjeszteni. Méltóztatnak emlékezni, # hogy a legutóbbi időben bejárta a magyar sajtót az a hír, hogy Miskolcon, illetőleg a miskolci kerületi rendőrkapitányság területén óriási nagy kommunista puccsot lepleztek le. Napokig kavargott ez a hír a magyar sajtóban, amig végre egyszer azután a miskolci m. kir. államrendőrség kerületi főkapitánya és a miskolci kapitányság vezetője is jónak látták nyilatkozni, hog r y mi az igazság ebben a kérdésben. Ez az ő nyilatkozataikból is kitünőleg, se a kerületi főkapitányság, se a miskoci kapitányság nem tudott semmiféle kommunista mozgalomról. Végül valami egy heti keserves vesszőfutás után kisült, hogy egy egyént — valami újságírót — letartóztattak Egerben kommunista üzelmek miatt s letartóztattak egy másik egyént Miskolcon ugyancsak kommunista üzelmek miatt. (Helyeslés jobbfelől) Történt ez, anélkül, hogy a kerületi főkapitányság tudott volna a dologról, sőt lehetséges, hogy az egri kapitányság sem tudott erről semmit. Ez, t. Nemzetgyűlés, egy kis szomorú história. Nem vagyok képes megérteni, hogy egy olyan államrendőrség, amely csak miskolci vonatkozásban cirka 400 tagot számlál a békebeli hetvennel szemben, miből meriti létjogosultságát, ha ma egy forradalmi idők utáni ellenforradalmi időben nincs tudomása a meglévő kommunista puccsokról? Végül is kisül, hogy elintéznek ilyen kérdéseket anélkül, hogy a helyi vezetőségnek, a helyi felelős tényezőknek tudomásuk volna arról, hogy mi történik az ő igazgatásuk, az ő ellenőrzésük alá tartozó területeken. Ami azután magát a kommunista puccsot illeti — hogy a lelki oldalát is megmagyarázr zam a dolognak — én megértem, hogy amikor az egész sajtót bejárják az, ilyen vészhirek, hogy a miskolci kerületi kapitányság körzetéNÁPLÓ xxm. :.-•
