Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

Ä nemzetgyűlés 280. ülése 1924. évi április hó 17-én, csütörtökön. 461 nemzetközi jogi szempontból vitathatatlan, mert a trianoni béke kétoldalú szerződés, abban vannak kötelezettségeink, amelyeket, sajnos, az e javaslatokban magunkra vállalt jóvátételi fizetések által teljesitünk, követelhetjük tehát, hogy viszont jogainkat is érvényesíteni tudjuk. Megilletődéssel fejezem be zárszavamat, t. Ház. Ebben a nemzetben sajnos, ugy látszik, nincs erő már arra sem, hogy az ebbe a kétségbeesett, az emberi és isteni jogba beleütköző békébe foglalt legminimálisabb szerződések jogait is érvényesítse. Kérem az utolsó percben a nemzetgyűlést, hogy emberelje meg magát és e szerződéses, vitathatatlan jogaink érvényesítése végett fogadja el határozati javaslatomat. (Helyeslés és éljenzés a balközépen és a baloldalon.) Elnök: A zárszó joga megilleti Zsirkay János képviselő urat. Zsirkay János : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Az általános vita során bátor voltam egy határozati javaslatot benyújtani, amelyi>en azt kértem, hogy a kormány felhasználva azt az alkalmat, amelyet néki most a külföldi kormányokkal való tárgyalás ad, ragadja meg a lehetőséget és orvosolja a megszállott területeken lévő magyarok helyzetét. Ennek a határozati javaslatomnak benyújtására két konkrét adat adott alkalmat. (Halljuk ! a baloldalon.) Az egyik az a levél, amelynek adatait bátor leszek mindjárt felolvasni, a másik egy deputácíó, amely néhány nappal ezelőtt jött hozzám azzal a kéréssel, hogy látogassam meg őket, nézzem meg, hogy milyen helyzetben vannak ők, mint mené kült magyarok csonka Magyarország fővárosában, Budapesten. Harminchat család nevében jött ez a deputáció, 190 tagot számláló menekült csoportot képviselve. A küldöttség kivezetett engem az Albrecht-kaszárnyába, ahol ezek a szerencsétlen menekült magyarok megmentett holmijukkal a raktárakba, a kaszárnya félreeső zugaiba vannak elszállásolva és miután a legnagyobb áldozatokkal az egész telet átvergődtek, (Baross János: Ezt Strakosch ur nem nézte meg?) a kaszárnya parancsnoka, egy százados ur behivta őket magához és kijelentette, hogy egyszer 24 óra alatt másutt keil elhelyezkedniük. Ez a 190 lelket számláló menekült csoport kétségbeesve futkározott ministeriumtól ministeriumig, hogy maghallgatást nyerjen, de hiszen nagyon jól tudjuk, hogy 36 keresztény családot ma elhelyezni a lakáshivatal utján képtelenség. Nagyon jól tudjuk, hogy akiknek megvannak a millióik ahhoz, hogy a tipeket megváltsák és a lelépéseket megfizessék, azoknak van lakásuk bőven Budapesten, hanem a szegény menekült tisztviselők nincsenek abban a helyzetben, (Ugy van! a baloldalon/ hogy vagy tipet, vagy lelepési díjat fizessenek. Érintkezésbe léptem a népjóléti minister úrral és a honvédelmi minister úrral is, feltártam előttük a helyzetet, mondván, hogy nagyon jól tudom, hogyha a kaszárnyának szüksége van honvédelmi célókra azokra a helyiségekre, át kell adni azokat rendeltetésüknek, nem is tiltakozhatom az ellen, ha a kaszárnya azt a célt szolgálja, amelyre hivatva van. a katonaság érdekeit. De 36 menekült magyar családnak egyszerűen ukázképen kiadni a vezényszót, hogy 24 óra alatt el kell helyezkedniük, ez mégsem olyan eljárás, amelyet követni lehet ezekkel a szerencsétlen menekültekkel szemben, akik mindent áldoztak azért, hogy magyarok maradhassanak ebben a csonka országban. Most az a helyzet, nogy húsvét utánig moratóriumot kapnak, hogy mivel nem akarják őket a húsvéti ünnepek alatt zavarni azt mondották, hegy keddig kell eihe yezkedaiök és ha nem találnak lakást, akkor a kaszárnya egy másik félszerszerü szárnyáuan he yezkednetnek el Én sorra jártam ezeket a lakásokat, láttam a berendezést. Magtárszerű oagy helyis gckről van szó, ahol kisgyermekes családok es más< k együttesen helyezkedtek el. Hogv lakhatóvi váljék ez a feiszer, saját költségükön rabicfaiákat húzattak, kályhákat vettek s meg így is óriási á dozatokba került hogy ezeket a nagy, hombárszerü helyid geket átfütsék. a egtöbben megbeegedtek, néhányan közülük el is pusztultak télen Most ahelyett, hogy a ne jóléti minister ur lehetővé tette volna, hog\

T ezek Budapesten egyenkint elhelyezkedjenek azt mondjak nekik : menjenek, keressenek lakást, s ha nem kapnak, aiikor — jön a tavasz — ellakhatnak a városligetben is Ha mi menekült magyar véreinket ilyen elbánásban részesítjük, akkor nem szabad eliiéhünk ama keveseket, akik számolva csonka Magyarországnak, ennek a 14 vármegyének befogadó képességevei, mentesíteni akirták a magyarságot és ott maradtak Nagyon helyesen cselekedtek. [Mozgás a baloldalon.) Én is ezen az állásponton vagyok, bár mindannyian ott maradtak volna helyükön. De mikor nem tudták, hogyan fogjáK itt eljárásukat elbírálni — hiszen sokan nagyon magas lóról iiélték meg ezeket az embeivke és azt mondta«, hogy szolgaielekkel eladtak magyarságukat — amikor egységes áiláspon nem tudott ksjegecesedni ezekkel a s/egény emberekkel szemben, amikor Iá juk, hogy hogyan bánnak itt a menekült tiszt Viselőkkel akkor ha nem is mentjük tel őket, de értsük meg, hogy nagyon sokan a t a helyes álláspontot ioglalták el, hogy csonka Magyarország befogadó képessége limitalva van, ott maradtak, letettek a hűségesküt es teljesítették további hivatali szolgáltukat, gondolván hogy jön jobb idő, amely megváltja őket a rabságból, jön jobb idő, amikor ez a csonka Ma yarországvisszanyeri a^ elvesztett *erületeket ők helyben maradva megmaradnak magyarnak és a magyarságnak tettek szolgalatot. Kezemben van egy levél, amelyet Temesvárról kaptam. Nem mondhatom meg hogj

T kitől, mert hiszen nagyon rossz szolgálatot tennék annak a szerencsétlen román állami szolgálatban lévő tisztviselőnek, ha a nevét elmondanám. Ez arról értesít, hogy mennyire várják már a megszállott területen lévő tisztviselők azt, hogy foglalkozzék velük ez a nemzetgyűlés, amely annyi időt fecsérel személyes kérdésekre, arra, hogy panamákat és pikantériákat leplezzen le, amikor mindig megtelnek a karzatok és a nemzetgyűlés padsorai, de mikor a megszállott területen lévő szenvedő magyarok sorsáról van szó, akkor üres padsorok tátonganak, mert a magyarságban még mindig nincs meg az az együttérzés, amely más fajokban megvan, itt a magyarság még mindig ugy gondolkozik : amikor nekem jó dolgom van, akkor meg vagyok elégedve és nincs érzékem a szenvedő magyar testvérek dolga iránt. Itt konkrét adatok soroltatnak fel arról, hogy hogyan bánnak az ottmaradt magyar tisztviselőkkel, akik letették a hűségesküt, akiket a trianoni békeszerződés pontjai szerint hasonló elbánásban kellene részesíteni, mint a román alattvalókat. Csak egy pár példát hozok fel Kolbusz József 36 evi szolgálat után mint államvasuti tisztviselő 650 lei végkielégítéssel elbocsáttatott, azóta már két éve egyetlen krajcárt sem kap a román kormánytól. Jár Ponciustól Pilátusig de senki sem akarja megoldani a nyugdíjkérdését. Joanovics Antal 38 évi szolgálat után ugyancsak 650 lei végkielégítéssel bocsáttatott el, Barlanghy Árpád 37 évi szolgálat után, Kotzó Sándor felügyelő 36 évi szolgálat után. Vudy Károly 37 évi szolgálat után, Riesz Gyula segédellenőr c6 évi szolgálat után, Petrovics Virgil 37 évi szolgálat után, Seidl Róza 37 évi szolgálat után ugyancsak 650 lei végkielégítéssel elbocsáttatott. Ezek azonban egy fillért sem kapnak és lógnak, mint MahoNAPLÓ xxiii. o'l