Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

454 A nemzetgyűlés 280. ülése 1924. getések által csináltak, hanem egyéb nyilvánvaló visszaélések is. Ott van az én kerületem, vagy a szomszédos kerület, ahol egyszerűen a csendőrökkel lefogatták a választás reggelén a vezető embereket, vagy a nagyvázsonyi kerületben megtörtént, hogy a falu egyik része elé, amely az ellenzék jelöltjére akart szavazni, csendörök álltak és nem engedték leszavazni, vagy ott van a Nagy Ernő mandátuma, akinek kész mandátumát egyszerűen elvették, ellopták. Ne beszéljünk arról, hogy ezeket még bizonyítani kell. Alig van kerület, különösen ahol kormánypárti került be, hol igen súlyos pressziókat ne alkalmaztak volna. Egyes kerületeknek azután a szerencséjük az volt, mint az enyémnek és néhány társam kerületének, hogy ott öntudatos, büszke, hőslelkü nép lakott, amely a terrorral is szembenézett és ugy adta le a szavazatát, ahogy akarta. Az azután más kérdés, hogy majd megnevelődik a nép lassanként ilyenné és még nyilt választással is el fogja üzr i azt a rendszert, amely most a nyakán ül. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nemcsak a nemzet érdeke, hanem az emberi méltóság is megköveteli, hogy mindenki a legalkotmányosabb emberi jogát, a polgári szabadságjogok legszebbikét, a választójogot meggyőződése szerint gyakorolhassa. Mégis csak súlyos dolog, hogy egy állam és annak kormám^a, mely a legszebb eszmények megvaiósitására van hivatva, melynek a civilizáció követelményeit kényes Ízléssel kell védeni% elnézi ezeket. Micsoda ezörnyüseg, milyen megdöbbentő alávalóság az, hog3

r embereket akaratuk ellenére valamire kényszeríteni lehet. Ennek az erkölcstelenségnek egyszersmindenkorra végét kell vetni, mert különben megbánja azt nemcsak az a kormány, mely ezt a bűnt elköveti, hanem az egész nemzet is. (Ugy van! Ugy van! a széhőbaloldalon.) Mert nem lehet ezt a csalást nagyon sokáig űzni, hogy meghamisítjuk a népakaratot, hogy beülünk a törvényhozásba, akár Magyarországról legyen szó, akár más országról és akkor egyszerűen a magj^ar nép nevében cselekszünk, holott azt a magyar nép fogcsikorgatva nézi. Egy igazán népből sarjadzó képviselet viheti csak előbbre az ország sorsat, csak az szolgáltathat igazságot az országban minden érdeknek, teremthet harmonikus gazdasági rendet, melyben csakugyan minden rétege, felekezete, faja az országnak képviselve van, hogy azután ezeknek a küzdelméből alakuljon ki egy olyan egészséges kompromisszum, mely a valódi közérdeket elé»ili ki, nem pedig csak egyes osztályok érdekét. Kár volna hosszasabban foglalkozni ezzel a régen eldöntött kérdéssel. A civilizáció kódexében régóta beirt parancs ez, minden államra, amely ad a becsületére, kulturnemzetnek és alkotmányos nemzetnek számítja magát, hogy a tiszta választásokról gondoskodnia kell. Még a trianoni szerződésben is meg van parancsolva az u. n. védőhatalmaknak, kiknek vad népeket adtak a kezükbe, hogy kötelesek a civilizáció és igazság szabályai szerint kormányozni ezeket. Velünk szemben a Népszövetség nem helyezkedett erre az álláspontra, mert a civilizáció törvénye az is, hogy egy nemzetet törvényhozási jogától megfosztani nem lehet. — Nem helyezkedtek erre az álláspontra, mert nem látták, hogy milyen súlyos sérelemről lehet szó és tisztában voltak vele/ hogy Magyarországon a törvényhozás ugy sem sokat ér, nem a nemzet akaratát képviseli minden az abszolút kormány, s a nemzetgyűlést, amelynek különös presztizse nincs, meglehet sérteni azzal, hogy elvesszük tőle törvénj

rhozási jogát. Tehát az a Népszövetség is, amely ezeket az aktákat jóváhagyta, nem sokat törődött velünk, nem törődött velünk Benes úr sem, nem volt rá kíváncsi, hogy nekünk milyen választási rendünk évi április hó 17-én, csütörtökön. van. Igaz, hogy az 192í-es őszi királypuccs alkalmával Prágában beszédeket mondott, hogy nem tűri a Habsburgok visszatérését, mert ez a háború a demokrácia háborúja volt és nem enged a demokrácia ellen semmit sem cselekedni s most mégis — méltóztatnak látni — könnyen belenyugodtak, mert belenyugodhattak ebbe a helyzetbe, hiszen számoltak azzal, hogy itt a magyar nép ellenállásáról, erélyes tiltakozásáról úgy sem lesz szó, akadálytalanul meg fog történni mindaz, amit reánk kényszerítenek. Beadott határozati javaslatomban a szabadságjogokkal is foglalkozva, javasoltam : utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt a polgári szabadságjogoknak legalább az 1914. évi bekeállapotok szerint való visszaállítására Ennél súlyosabb vádat nem lehet a kormány ellen emelni, mint aminő az, hogy a Habsburgok idején is megvolt jogokat reklamálják tőle. Pedig a Habsburg-korszakot erősen reakciós, a nemzetet elnyomó korszaknak kell tekinteni, különösen magyar szempontból. Mi tehát követeljük, hogy állítsák vissza szabadságjogainkat, a jogegyenlőséget, mert civilizált államban polgár és polgár között nem lehet distinkciókat fentartani, mert ez előbb-utóbb a külföld rokonszenvének elvesztését jelentené számunkra De nincs gyülekezési és egyesülési jogunk sem, mert csak szemkápráztatás az, mikor a ministerelnök úr egy statisztikát olvasott ma fel arról, hogy a szociáldemokraták mennyi gyűlést tartottak. Ezek csak apró cseprő gyűlések voltak, de rendes politikai manifesztációkat, politikai nagygyűléseket nemcsak a szocialistáknak, hanem még a polgári rendhez tartozóknak sem engedélyeznek. Figyelmeztet bennünket a ministerelnök ur, hogy vigyázzunk, nehogy nüanszbeli különbségek és bizonyos pártpolitikai szempontok és törekvések differenciálódásra vezessenek s figyelmeztet minket különösen a szociáldemokrata részről fenyegető veszedelemre. Ilyen veszedelem a polgári rendet nem fenyegeti és nem fenyegette annakidején sem azt a polgári rendet, amely tömegénél és jelemőségénél fogva hatalmas, — talán azért, mert dolgozik és mert az intelligencia nagy része is belőle telik ki. Ez a polgári rend nem születik hatalmasnak, de azzá válik s ezt egyedül a Bethlenkormány részéről fenyegeti veszedelem. Sokkal kevesebb veszedelmet látunk a szociáldemokratamunkásság részéről — szóval alulról — a polgári rend ellen irányulni, mint amennyi veszedelem felülről fenyeget bennünket immár éveken át, úgyhogy szinte jobban kívánjuk már a nalált is az életnél. (Derültség és felkiáltások jobbfelől. Nem hiszi ezt el senki!/ A magyar munkásságtól soha sem kell félteni a magyar polgárembereket és polgári rétegeket. íVass József munkaügyi és népjóléti minister: Láttuk 1919-ben!) Én akkor sokkal közelebb voltam a veszedelemhez, mint ön ... (Vass József munkaügyi és népjóléti minister : Az lehet!)... és nagyon jól meg tudtam ítélni, hogy a polgárságot részükről semmi veszedelem nem fenyegeti. Láttam, hogy a magyar munkásság épolyan nyárspolgárias gondolkozású, épolyan erkölcsi fellogásu, mint a kispolgári rend, amelyből ön is származott, tisztelt minster ur ! (Vass József munkaügyi és népjóléti minister : Szegény Hollán Sándorékat kellene megkérdezni a mennyországban ! — Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Azok csak elkeseredett emberek voltak, akiknek nem volt meg a jó ellátásuk, az emberi sorsuk, amint megvan a nagyprépost urnák. (Zaj.) Azok kint az életben, kint a háborúban s idehaza is, az élet fenekén, hajnaltól késő estig dolgozva, napról-napra sorbaáílva a kenyérért, egy csipetnyi zsírért és egyebekért, el voltak keseredve, de maguk a munkásság tömegei becsületesek voltak, hiszen különben valamennyiünket elpusztít-