Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

450 A nemzetgyűlés 280. ülése 1924. akarnánk politikailag megélni. Hagyjuk a régi politikai ódiumokat és örüljünk, ha magyar emberek magyar emberekkel találkoznak. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen. — Bessenyei Zénó: Büszkék vagyunk rá mindenkor, hogy munkapártiak voltunk ) Én tehát csak azt mondom, hpgy ennek a nemzetnek is igenis érdeke, hogy haladjon a korral. Azonban ez a nemzet ne feledkezzék meg szintén azokról a tradíciókról, amelyekre Apponyi Albert gróf hivatkozott s amelyek azt parancsolták neki, hogy haladva a korral, össze tudta egyeztetni a nyugati eszméket a való élet szükségleteivel s annyit valósított meg, olyan tempóban és olyan sorrendben, amint azt életszükségletei lehetővé és szükségessé tették. Ez tartotta fenn a régi Magyarországot (Propper Sándor : Utat nyitnak a keleti eszméknek!) Arra kérem a t. Nemzetgyűlést, tegyék lehetővé a t. képviselő urak, hogy azok a javaslatok, amelyek a nemzetgyűlés asztalán feküsznek, mentül előbb törvényerőre emelkedhessenek. Az ország nagy érdekei fűződnek ehhez. Nem a kormány érdeke, ismétlem, a kormánynak e tekintetben semmiféle határideje nincs. (Propper Sándor : Eddig volt !) Azt hiszem, voltak egyes képviselő urak, akik azt hitték, hogy ha csütörtök estig ezek a javaslatok nem szavaztatnak meg, akkor itt Magyarországon felfordul a politikai rend és nem tudom, mi fog következni. Nekünk eféle terminusunk nincs, a nemzetnek van terminusa. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) Nem a kormánynak, a nemzetnek van terminusa. (Rupert Rezső: Mindig azonosítják magukat a nemzettel !) Ez a terminus azt mondja: tegyék lehetővé mentől előbb, hogy ez a nemzet ahhoz a külföldi segítséghez hozzájusson, amely segítség nélkül az ő gazdasági életének talpraállitása keresztül nem vihető, amelynek érdekében ő áldozatokat hozni kész, de felesleges áldozatokat azért, mert egyes képviselők a maguk nézeteit fölébe helyezik a nemzet többségi akaratának, nem fog és nem hajlandó meghozni semmi körülmények között. (Zajos helyeslés jobbfelőlj Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. A képviselők a jobboldalon és a középen felállnak. Szónokot számosan üdvözlik. — Propper Sándor: Felállni ! Felállni !) Elnök : Most következnek a zárszó jogán való felszólalások. Szakács Andor képviselő urat illeti a szó. (Nincs itt!] A képviselő ur nincs jelen, így a zárszó jogától elesik. A következő felszólaló a zárszó jogán Rupert Rezső képviselő ur. (Felkiáltások : Halljuk ! Halljuk ! — Rupert Rezső: Sorrend szerint Nagy Emil jön !) Nagy Emil képviselő urnák nincs zárszó-joga; a határozati javaslatot a képviselő ur csak maga irta alá, ez alapon a házszabályok szerint nem illeti meg a zárszó joga. 'Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Nem akarok részletesen foglalkozni az előttem szóló minister urak fejtegetéseivel, mert ezekkel foglalkoztunk már a vita során elég terjedelmesen. Tisztára csak egyes beállításokat akarok itt taglalni, mert hiszen itt kezdettől fogva, amióta a kölcsönügy elindult a maga útjára, egész a mai pillanatig, amikor a ministerelnök ur azokat a javaslatokat, amelyekben a kölcsön ügy kodifikálva van, elfogadásra ajánlotta, tiszián beállítás kérdése minden. A ministerelnök ur ma is nagyon ügyesen tudta beállítani és beajánlani a nemzetnek, a közvéleménynek és az itt jelenlévőknek azokat a javaslatokat, amely javaslatokkal szemben a mi meggyőződésünk az, hogy sok minden máskép van azokban, mint ahogy a ministerelnök ur elhitetni szeretné. A végzetes lépés ott volt és mi, ellenzék, ezt figyelembe is vettük, magunktartását is ehhez irányítottuk, hogy egy nemzetet hipnotizáltak : hozzászoktatták egy gondolathoz, egy megoldási módhoz, és ma már azt hiszi, hogy nincs más megoldás, évi április íió 17-én, csütörtökön. holott ez a mi meggyőződésünk szerint az ő végzete fog lenni. Egy nyomorban élő, szerencsétlen nemzet, annak nyomorgó osztályai a maguk nyomorában könnyen kaphatók arra, hogy higyjenek tetszetős jelszavaknak, porhintéseknek és szemfényvesztésnek. Könnyű egy ilyen porbasujtott, nyomorgó nemzetet prostituálni, hogy áldozatává legyen minden olyan mentő gondolatnak, amely valójában, tárgyilag véve annak nem mondható. Ez a helyzet. A ministerelnök ur, a kormány és a mögötte állók, mindazok, akiknek érdeke a mai hatalmi rendszer fentartása, igen ügyesen fogták meg hozzá az ország népét, — ha nem is egészében — igen ügyesen fogták meg hozzá a parlament többségét, hogy ezeket elhigyje. Súlyos hipnózis alatt állunk, s ennek a hipnózisnak természetesen mi, ellenzékiek, akik látjuk és felismerjük a helyzetet, nem tudunk ellenállni. Mi csak Cassandrák vagyunk és lehetünk ; megjósolhatjuk, hogy rossz lesz belőle, és ha a Cassandrák sorsa az is, hogy szenvedjenek és kétségbeesetten lássák, hogy jóslatukat senki sem hiszi el, a Gassandráknak mindig megvan az a. szomorú elégtételük, hogy mindig igazuk van. Épen azért, mert mi ezt hisszük, tudjuk és látjuk, nekünk még az utolsó órában, utolsó percben is fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat ezek ellen a javaslatok ellen. Nem foglalkozom, ismétlem, azokkal a beállításokkal per longum et latum, hogy mennyiben jelentik ezek a javaslatok a politikai megkötöttséget, az ország politikai, az ország gazdasági függetlenségének feladását, a magyar gazdasági katasztrófát azzal, hogy a kormány elkötelezte magát bizonyos szerződések megkötésére és már most, előre is halálra Ítélte a magyar gazdasági élet egyik ágát Mondom, mindezekkel nem foglalkozom bővebben, csak utalok arra röviden, hogy egy nemzetet megkötni abban a tekintetben, hogy akkor szerződjék, amikor akar, azokkal szerződjék, akikkel akar, megkötni abban, hogy vámunióra léphessen vagy ne léphessen valakivel akkor, amikor ez esetleg neki megerősödése szempontjából nagyon jó lenne, de tisztán külpolitikai szempontból is nagyon előnyös volna, nem lehet. Azt hiszem, nem kell taglalni, hogy mi van ebben, milyen megkötöttsége és milyen eladása van az ország érdekeinek, amikor arról van szó, hogy zálogul kötjük le a nemzet nagy jogait, nagjr aktíváit és ezeknek az aktíváknak és jövedelmeknek sorsa idegen kéz dirigálása alá esik. Nem kell, azt hiszem, bővebben bizonyitanom, hogy már magábanvéve az, hogy ezeknek az aktíváknak, jövedelmeknek kezelése is esetleg különleges szervekre, intézményekre bizassék, azt is a külföld parancsolhassa ránk, koncessziók engedélyezését parancsolhassa ránk és sok más egyebet, ami az ellenőrzés területet illeti, hogy beavatkozhatnak és belenézhetnek mindenünkbe, mily nagy megkötötséget jelent. Hát hogyha ez az a ministerelnök urnák nem rossz, sőt szerinte ez előny, — hisz legfőbb előnyül a kontrollt állította fel — akkor a ministerelnök ur eléggé jellemezte az egész kölcsönügyet. Mert egy kormány, amely tanúságot tesz arról, — maga ismeri be — sőt intézményesen gondoskodik arról, hogy őt ellenőrizzék, az a képességeiről tesz egyúttal tanúságot. Erre azt hiszem, még eddig minden nemzet fia mindenütt, ha ilyen kormánnyal állott szemben, azt mondotta, hogy ez a tehetetlenség bizonyítéka és aki ilyen tehetetlen, az hagyja el helyét. A baj ismétlem az, hogy beledobtak a közvéleménybe egy gondolatot, hogy más megoldás nincs és ezért kell végigszenvednünk a nemzet nagy érdekeinek elárulását es azt, hogy kodifikáltassék egyúttal az is, hogy a trianoni beket mi önként elfogadjuk, holott azelőtt az volt az állás-