Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-280

 nemzetgyűlés 280. ülése 1924. évi április hó 17-én, csütörtökön. 4-41 Külpolitikai vonatkozású kérdéseket érintett a maga beszédében Nagy Vince tisztelt képviselőtársam — valamint mások is — és elsősorban a belgrádi fegyverszünet kérdésével foglalkozott. Ugy áílitotta be ezt a fegyverszüneti szerződést, mintha Magyarország, illetőleg a mostani kormány ismerte volna el azzal a megegyezéssel, amelyet a jugoszláv állammal létesítettünk, a belgrádi fegyverszüneti szerződést. Ezt a szerződést, amelyet mi fegyverszüneti szerződésnek soha sem ismertünk el, hanem csak katonai konvenciónak, — ami jogi szempontból különbség — nem mi, hanem a trianoni szerződés ismerte el akkor, amikor már a bevezetésben azt mondja (olvassa): »Tekintettel arra, hogy békeszerződés köthetése céljából Ausztria-Magyarország volt cs. és kir. kormányának kérelmére a szövetséges és társult főhatalmak 1918 november 3-án Ausztria-Magyarországnak fegyverszünetet engedélyeztek, és ezt Magyarországra vonatkozólag az 1918 november 13-án kötött katonai egyezmény kiegészítette . . . « Ez tehát expressis verbis benne van a trianoni szerződésben. De tovább megyek. A képviselő ur azt mondja, hogy mi ezen szerződés értelmében nem lettünk volna kötelesek elismerni azokat a kötelezettségekat, amelyek bizonyos tárgyak visszaadására és Jugoszláviának való szállítására vonatkozólag benne foglaltatnak. E tekintetben hivatkozom a trianoni szerződés 182-ik cikkére, amely a magyar törvényben rosszul van franciáról magyarra fordítva. (Mozgás a baloldalon.) Ez újból olyan eset, amilyenre Nagy Emil tisztelt képviselő ur más vonatkozásban rámutatott. Ezen cikknek szövege helyes fordításban a következő (olvassa): »Magyarország megerősiti az 1918. november 3-iki fegyverszüneti szerződés és az ezt kiegészítő összes szerződések értelmében a szövetséges és társult hatalmaknak kiszolgáltatott, vagy még kiszolgáltatandó anyagok átadását és elismeri a szövetséges és társult hatalmak jogait ezekre az anyagokra.« Itt tehát expressis verbis ki van mondva a mi kötelezettségünk. A trianoni békeszerződést kénytelenek voltunk annak idején aláírni, ennek a szerződésnek stipulációit be kell tartanunk, annak betartását tőlünk mindig követelhetik. (Rupert Rezső: Nem is az a fontos, hanem a politikai következtetések.) Kérem, politikai következtetéseket akkor lehetne fűzni ehhez a dologhoz, ha nem a trianoni szerződés ismerte volna el ezen fegyverszüneti szerződést, hanem a trianoni szerződéstől függetlenül a jelenlegi kormány. De mivel, amint kimutattam, ez nem áll fenn, ehhez semmiféle politikai konzekvenciákat fűzni nem lehet. Ugyancsak ő hivatkozott a Romániával kötött megegyezésre és ezzel összefüggésben egy Romániában megjelent hírlapnak bizonyos személyemre vonatkozó közléseit is felhozta. Erre nézve már a külügyminister ur épen ő utána felszólalva megadta a méltó feleletet, ehhez azonban mégis kénytelen vagyok egy reflexiót fűzni. Tudom azt, hogy a tőlünk elszakított területen igen sok ember azt az érdeket látja fen forogni, hogy az én személyemnek, de egyáltalában a magyar kormánynak és a kormányon ülő személyeknek integritása csorbittassék (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) és ezáltal is távolodás történjék a magyar lelkek között a határon innen és a határon túl. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől és a középen) Én azt több izben tapasztaltam, hogy épen azok az emigráns urak, akik ezeken a területeken ma is élnek, ilyen fegyverekkel élnek és próbálkoznak érvényesülni, de hogy magyar politikusok tudva vagy nem tudva velük szövetségben ezeket az aljas rágalmakat itt a nemzetgyűlésen való publikáció által tovább adják és felfújni akarják, ez a magyar parlamentarizmus eddigi történelmében legalább is példátlan. Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Propper Sándor: Nem is fújta fel !) Azt is mondta — és ugy emlékszem, más kénviselő urak is mondták és azért beszélek erről a kérdésről — hogy volt egy idő, amikor Magyarország területi engedményeket kaphatott volna a kisérő levél folyományaképen, amely kísérőlevélben a határok kiigazítása helyeztetett kilátásba. De nemcsak ezt említette, hanem utalt más területi engedményekre is, anélkül azonban, hogy ezeket konkretizálta volna. Felhozta az u. n. prekmuri esetet. Prekmur egy terület a Kerta és a Mura között, amelyre vonatkozólag a határdelimitációs komissziók előtt a magyar kormány azzal a kívánsággal lépett fel, hogy ez a terület a kísérőlevél alapján Magyarországnak visszaadassék. Nem a Muraközről van tehát itt szó, amint azt a közbeszóló képviselő urak értették, hanem a Murától északra, egész a Kerta vonalig fekvő területről. A magyar kormány hivatkozva az ethnográfiai és gazdasági helyzetre ezeknek a területeknek visszaadását kérte. A delimitációs komisszió nem helyezkedett teljesen a magyar álláspontra de helyesnek vélt határkiigazitást a maga részéről is javasolni és körülbelül egy közbenső vonalon húzta meg azt a határt, amelyet ajánlani fog a népszövetségnek. Most jön azonban a kísérőlevélnek ezen delimitációs kérdésekre vonatkozó határozata. Talán méltóztatnak tudni, hogy a népszövetség nem dönt ezekben a kérdésekben, hanem csak felajánlhatja jó szolgálatait a két félnek abban az esetben, ha a delimitációs komissziók egy bizonyos határkiigazitást javasolnának. A kísérőlevélnek erre vonatkozó része szó szerint igy hangzik (olvassa) : »De majd, ha a határkiigazitó bizottságok megkezdték munkájukat, ha ugy vélik, hogy a szerződés intézkedése, mint fentebb mondottuk, valahol igazságtalan és hogy ennek az igazságtalanságnak orvoslása közérdek, módjukban lesz erről jelentést tenni a nemzetek szövetsége tanácsának. Ebben az esetben a szövetséges és társult hatalmak hozzájárulnak ahhoz, hogy ha azt az egyik érdekelt fél kéri, a szövetség tanácsa felajánlhassa jó szolgálatait abból a célból, hogy az eredeti határ ugyanazon feltételek mellett békés utón megváltoztattassák ott, ahol annak megváltoztatását valamelyik határkiigazitó bizottság kívánatosnak mondja. A szövetséges és társult hatalmak bíznak benne, hogy ez az eljárás megfelelő módot nyújt minden igazságtalan határvonal kiigazításra, ha azok ellen alapos ellenvetést fognak tenni.« A delimitációs komisszió javaslatot tett a népszövetségnek abban az irányban, hogy a határ egy uj vonal révén állapittassék meg és a népszövetség kísérelje meg a két fél között a megegyezést létesíteni. A mi képviselőnk a népszövetség előtt hajlandó volt a népszövetség döntő bíráskodásának ezt az ügyet alávetni. Akkor történt az, hogy bizonyos csere tekintetében, amely csere vonatkozott volna egyfelől egy bizonyos területre, amelyet Szabadkától északra a szerbek kértek tőlünk és ezzel szemben Horgost és annak területét kínálták fel, mondom, az ottani népszövetségnél akkreditált szerb képviselő, ha egy ilyen cserébe a magyar kormány belement volna, hajlandó lett volna magát alávetni a népszövetség döntő bíráskodásának a prekmuri területre vonatkozólag, amely ezeknél a területeknél még nagyobb fontossággal bir, mert 40 ezer holdról és 16 ezer lakosról volt ott szó. Ebben a magyar és a szerb képviselő meg is egyezett. A baj csak az volt, hogy mielőtt a népszövetség határozatát meghozta volna, a szerb kormány a maga képviselőjét egyszerűen dezavuálta, egyszerűen azt mondta, hogy ehhez a megegyezéshez nem járul hozzá, a Murától északra fekvő területből egy talpalatnyit sem hajlandó visszaadni és nem hajlandó eltogadni a nép-