Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 401 vannak és azokat a hiteleket, amelyeknek a jegyintézeten, mint központi hitelforráson keresztül a produktivitást kellett volna a gazdasági életben előmozdítaniuk a termelő munkától és egyfelől tisztára meddő spekulációra, másfelől pedig a korona mesterséges aláaknázására engedték felhasználni. Az én közgazdasági politikámnak és egyáltalán a fajvédő gazdasági közgazdasági politikának egyik lényeges, fontos és elmaradhatatlan részét alkotja az egészséges szociálpolitika, amely minden embert, aki magyar, aki dolgozni akar és tud, felemel, és mindenkit, aki nem magyar, aki nem dolgozik és aki erkölcsileg vagy nemzeti szempontból értéktelen, elnyom gazdaságilag az országban. Én határozottan a magyar nemzeti erők javára való részrehajlás gazdaságpolitikáját hirdetem és ennek első kelléke az, hogy végre valahára átlássuk : a magyar középosztályt, a nagy, dolgozó rétegeket ki kell emelni abból a szörnyű nyomorúságból, amelyben vannak. Abban a pillanatban, amelyben Hegedűs Lóránt koncepciója megbukott, máskép kellett volna kezelni — nem szolgailag lemásolni a Hegedűs-féle koncepció következéseit — a mi középosztályunkat, tisztviselőinket, rokkantjainkat, a mi dolgozó rétegeinket. Azzal a reménytöbblettel és erkölcsi értéktöbblettel, amit az egész magyar középosztályban és az összes magyar dolgozó rétegekben kapunk azáltal, ha kiemeljük őket mai nyomoruságukból, oly óriási gazdasági erőt nyerünk, hogy annak lenditő erejéről, termékenyítő hatásáról, teremtő erejéről ma talán fogalmunk sincs. Anélkül, hogy reményt nyújtsunk a magyar tömegeknek, gazdasági életünket rekonstruálni nem tudjuk. Az állami budget rendbehozatala, a reparációnak elmaradhatatlan, de kölcsön nélkül való elintézése a korona stabilizálása lehetőleg járadékkoronával és komoly termelő nemzeti gazdaságpolitikával : ez a reformkomplexum együttesen, meggyőződésem szerint, feltétlenül elegendő volna ahhoz, hogy a gyógyulás útjára vezesse a nemzet gazdasági életét és az állam gazdálkodását. Ennek a gyógyulásnak közvetlen következménye volna azután esetleg a külföldi kölcsön, de nem ilyen körülmények között, hanem baráti államoknál felvett külföldi kölcsön formájában. (Felkiáltások jobbfelől : Hol vannak ezek!) Majd arról is fogok beszélni. Következménye volna azonkivül a külföldi tőkéknek import ja. Világosan áll előttem az egész probléma. Külföldi kölcsön nélkül is talpra lehetett volna állitani ezt az országot, sőt sokkal jobban még gazdasági szempontból is, mert hiszen önök előtt sem kétséges, hogy ez a kölcsön csak olyan súlyos kölcsön lehet, amely esetleg egymagában tönkreteheti a mi gazdasági életünket, nem is beszélve most azokról a rendkívüli súlyos és végzetes politikai konzekvenciákról, amelyek belőle folynak. A kölcsön gazdasági és nemzeti veszedelmét épugy meglátták Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf t. képviselő urak, épugy meglátta Nagy Emil t. barátom is, de nem vonták le azokat a konzekvenciákat, amelyeket mi levonunk. És itt hangsúlyozni akarom, szent meggyőződésem, hogy a különbség nemcsak közöttünk és az emiitett ellenzéki vezérférfiak között, de önök között is és közöttünk is t. többség az, hogy bár Önök épugy érzik, e kölcsöntervezetes, szanálási tervezet rossz és veszedelmes voltát, de nem merik levonni a konzekvenciákat. Mi tovább megyünk egy lépéssel annál, amit gróf Andrássy, gróf Apponyi, Czettler, Nagy Emil és a többi ellenzéki vezérférfiak is leszegeztek, tovább megyünk : merjük vállalni a konzekvenciáit annak is, ha e kölcsön megsemmisül. (Ulain Ferenc : Kötelességünk vállalni !) Mi tisztába vagyunk azzal, hogy ezt ki fogja használni a sajtó, de azért kimondom, mert őszintén akarok beszélni, tisztában vagyunk azzal, hogy a kölcsön meghiúsulása bizonyos időre feltétlenül külpolitikai és gazdasági krízist idéz elő, de e krizis semmi körülmények közt nem lehet oly súlyos, mint amilyen súlyosak a nemzeti és gazdasági konzekvenciái ennek a kölcsönnek. A ministerelnök ur falrafestette azt az ördögöt, hogyha olyan jóvátételt rónak reánk, amit fizetni nem tudnánk, nem tudunk, beállhatnak esetleg oly konzekvenciák, amelyek nincsenek ugyan a békeszerződésben, de amelyek azért ezzel hatályosságukból nem fognak veszteni. Nem tudhatom, mire gondolt a ministerelnök ur, de meggyőződésem szerint csak két dologra gondolhatott. Gondolhatott jobb esetben ellenségeink, elsősorban a kisentente részéről egy gazdasági bojkottra, rosszabb esetben pedig a Ruhr-megszálláshoz hasonló megszállásra. Kijelentem e házban, hogy sem egyiktői, sem másiktól nem félek. Nem félek azért, mert a kisentente velünk szemben hatásos gazdasági bojkottot nem tud végrehajtani, mert sokkal jobban rászorul a mi gazdasági életünkre, mint mi reá. Nekünk nyersanyagok szempontjából vannak ugyan szükségleteink, amebyeket fedezni kell azért, hogy egész iparunkat üzemben tudjuk tartani, de nem tudják megakadályozni azt, hogy másutt, a kisentente-on kivül tudjuk megszerezni ezeket a nyersanyagokat Azonkivül hatástalan lenne ez a bojkott, mert ebbe Olaszország abba a saját érdekéljen semmi körülmények közt bele nem menne. Amint emiitettem, nekem számok vannak birtokomban, amelyek szerint tizedrészét sem tudja az olasz kereskedelem behozni annak, amit szeretne és pedig azért, mert behozatalunkat áttoltuk a kisentente oldalára. Egyszerűen arra a természetes útra lépnénk ily bojkott esetén, hogy oly nemzetekkel épitenők ki gazdasági kapcsolatainkat, amelyek nem ellenségesek velünk szemben, de amelyek érdekközösségben vannak velünk, elsősorban gazdasági érdekközösségben és amelyek örülni fognak annak, hogy bennünket bizonyos kényszer, elég sajnos, hogy erre van szükség, bizonyos kényszer visz oda, hogy hozzájuk forduljunk és velük épitsük ki a kapcsolatokat, ame-. Iveket, sajnos, idegen nyomásra eddig másutt építettünk ki. (Helyeslés a baloldalon.) Ami pedig a megszállást illeti, ettől még kevésbé félek, nem csak azért, mert a Ruhr-megszállás oly rosszul sikerült, hanem azért is, mert e megszállásban legfeljebb a kisentente volna érdekelve, viszont a kisentente-on a repedéseket mindenki látja, és mindenki tudja, hogy a kisentente egyes államai már középeurópai vonatkozásban, kikerültek a teljes francia befolyás alól. Jugoszlávia ma nincs abban a helyzetben, hogy ily megszállásban részt vegyen, mert Olaszország abba semmi körülmények közt bele nem menne. Amióta az olasz polier