Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 3Ö9 200 millió aranykoronát kitevő adóbevételt két é.i félesztendő alatt a kormány 400 millió aranykoronára emeli külföldi segítséggel. Ez azt jelenti, hogy várjuk a szanálás eredményének csak egyharmad részét a kölcsöntől, kétharmadrészét pedig a nemzet belső erőfeszítésétől, mert hiszen a kölcsönből mindössze 100 millió korona jutt egy esztendőre. Ki fogja elhinni, hogyha kétharmadnyi utat meg tudunk tenni ezen az utón, ezt az egyharmad utat már képtelenek vagyunk megtenni ? Ezt a belső erőfeszítést a kormány az adók emelésével és valorizálásával akarja elérni. Mi mind a kettőt helyeseljük, sőt mind a kettőt hirdetjük elejétől fogva, hirdetjük elsősorban a valorizációt. Sajnálatos, hogy a valorizáció gondolatát is külföldi nyomásra fogja a kormány megvalósítani és pedig bizonyára nem olyan hermafrodita módon, mint ahogy eddig a takarékkoronával történt. Ha azonban a fajvédő programm alapján vetné ki az uj súlyosabb adóterheket a magyar kormány, vagyis elsősorban a nagy vagyonra, a nagy vagyonnál is legelső sorban a konjunktúra nagyvagyonra és egészséges progressziót létesitene ezen a téren ; ha a magyar kormány nem hódolt volna be a merkantil nagytőke követeléseinek és nem állott volna el a részvénytőke vagyonváltságának kivetésétől, akkor ezen a két ponton ezt a 100 milliós évi különbséget könnyű szerrel be lehetett volna hozni, ugy, hogy a dolgozó magyar millióknak és a magyar egészséges produkáló vagyonoknak különös megterhelése nélkül a magunk erejéből állitottuk volna talpra a mi egész közgazdasági életünket. Sajnos, a konjunktura-vagyon azonban ezekben a törvényjavaslatokban nincs megterhelve ugy, hogy mi vártuk és az önök soraiban is várták, remélték és akarták. Valóban nem kell tehát nagy finánctehetség ahhoz, hogy valaki józan ésszel megállapítsa magában, hogy a budget helyreállításához nincs okvetlenül szükség a külföldi kölcsönre. De nézzük a többit : talán a reparációnál van okvetlen szükség a külföldi kölcsönre ! Bethlen István gróf mint az ő külföldi akciójának leghatalmasabb eredményét állította oda a tiz millió koronás évi jóvátételt. Megvallom, nem vagyok ettől a számtól annyira elragadtatva ; de elismerem, hogy ez a jóvátétel magában véve tényleg olyan, amely eltűrhető és amit talán nehéz körülmények között el lehet fogadni. De elsősorban ezzel nincs elintézve maga a jóvátétel, mert nagyon közel áll az a feltevés, hogy minél könnyebben hozzuk rendbe közgazdasági életünket, annál inkább beáll 20 esztendő leteltével az uj jóvátétel, másfelől pedig az én meggyőződésem szerint ennek a jóvátételnek van egy rendkivül súlyos konzekvenciája : maga a kölcsön. Én magam is azon a véleményen vagyok, hogy a jóvátétel végösszegének megállapitása kedvezőbb lett volna. Mert igaza van Eckhardt Tibor t. barátomnak, az egy maximum 1-tt volna, ez a részletfizetés pedig csak minimum. Erre azonban nagyon nagy súlyt nem helyezek azért, mert minden körülmények között az én meggyőződésem szerint erőviszonyok dolga, hogy 20 esztendő után fizetünk-e jóvátételt és mennyit fizetünk. Erőviszonyok dolga akkor is, ha megvan a végösszeg állapítva, de erőviszonyok dolga akkor is, ha nincs megállapítva. Súlyos következménye azonban a jóvátétel ilyetén aránylag kedvező megoldásának az, hogy a kormány junktimba hozta a külföldi kölcsönnel. Ha igaz az, hogy azok a külföldi tényezők, akikkel a kormány tárgyalt, a kiket különböző módon a kormány meggyőzött a magyar közgazdasági élet, elsősorban az államháztartás helyreállítása tekintetében jóakarattal vannak irányukban, akkor nem tudom hogyan egyeztethető össze ezzel a jóakarattal a ministerelnök urnák az a sejtetése, — mert hiszen világosan nem fejtette ki — hogy a jóvátétel aránylag kedvező elintézése és a külföldi kölcsön között Junktim van. Ha tényleg Junktim van, ha a kisentente és a nagyentetnte tényleg azt mondta,hogy a jóvátétel kedvező elintézését akarja, de nekünk fel kell vennünk külföldi kölcsönt, ez csak két okból történhetett. Vagy azért, mert az illető külpolitikai faktorok azt hitték, hogy igy gyorsabban és könnyebben fogunk jóvátételt fizetni, vagy pedig azért, mert a kisentente-nak és Franciaországnak politikailag kedvezően jött ez a kölcsön s ezt a kölcsönt egy politikai avanszra akarták felhasználni. Van eg}

r harmadik lehetőség is, az, hogy mind a két cél vezette őket. A valószínű az, — nem hiszem, hogy messze járnék az igazságtól — hogy az egész külföldi kölcsön és szanálási eljárás ilyen koncepciójának megkonstruálására az illetékes külföldi tényezőket elsősorban politikai érdekek vitték és csak másodsorban gazdasági érdekek, amely a vezérmotivuma mellett, mint mellékzöng szerepelt csak, ez pedig csak az az érdek, hogy mi könynyebben és gyorsabban tudunk igy jóvátételt fizetni. Meggyőződésem azonban az, hogy semmiéle fórum előtt a Junktim a kölcsön és a jóvátétel között kimondva nem lett, hanem kimondatta az a junktimot a magyar kormány számára az az állandó begyulladtság, amellyel a" kormány is és az egész magyar politika és gazdasági élet nem mer szembenézni a jóvátétel kérdésével. Ha higgadtan mérlegeljük a dolgokat, meg kell állapitanunk, hogy vagy tényleg nincs Junktim a külföldi kölcsön és a jóvátétel között, vagy ha van, akkor a magyar kormánynak az ellen a leghatározottabban tiltakoznia kellett volna. Én ugy képzelem, hogy magát a jóvátételt is inkább a kormány vetette fel, mert elment kölcsönt kérni. A magyar jóvátétel kérdése szerepelt ugyan már korábban is a hatalmak programiján, de ebben semmiféle elhatározó lépés nem történt. Mikor aztán a magyar kormány felment Parisba, akkor azt mondták az első határozatban 1923 májusában : adhatnak kölcsönt, de tessék belőle jóvátételt fizetni. Ez az első, az egész nemzet által visszautasított álláspont annyiban enyhült, hogy jóvátételt nem fizetünk a kölcsönből, hanem azonnal a kölcsön részleteinek felvétele után. Tehát tulaj donképen a kormánj^ vetette fel a jóvátétel kérdését. Én nem hibáztatom ezért, mert a jóvátétel valamilyen tűrhető elintézése nélkül Magyarországot talpraállitani nem lehet, csak azt állítom, hogy nem lett volna szabad a kormánynak a külföldi kölcsönt és a jóvátételt junktimba hozni. El kellett volna először intézni a jóvátétel kérdését, és azután kellett volna kölcsön után nézni. A ministerelnök ur nem beszélt arról, NAPLÓ XXIII. ^3