Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 377 toztatni olymódon, hogy a kisebb tételeket jegyző gazdákat 25-ös csoportokba lehetne tömöríteni, ezt a szervezetet később is fel lehetne használni, amikor majd a mezőgazdasági hitel kiépítéséről lesz szó. Az önkéntes kölcsönről szóló javaslatnál a kormány nem vette figyelembe mindazt, amit előző beszédemben a valorizálatlan hitelt élvezők igénybevételéről mondottam, egy intézkedést azonban mégis bevett a javaslatba, t. i. azt, hogy a belső kölcsönt önként jegyzők bizonyos arányában részesülnek a jegybank jegyzésében is. Itt figyelembe kell venni azt, hogy az önkéntes jegyzők többnyire olyanok, akik valamilyen módon kiestek az 1919—20-as jövedelemadó fizetésénél a listából» Ezzel szemben fentartom azt a javaslatomat, amelyet a legutóbbi beszédemben tettem, hogy t. i. a belföldi kényszerkölesön jegyzésének bizonyos arányában adják majd ki ezeket a jegybank részvényeket, márcsak abból a szempontból is, hogy a publikumnak a belső kölcsön iránt táplált bizalmatlan érzése eloszlattassék, hogy lássa, miszerint itt tényleg kölcsönről és nem hadisarcról van szó. Visszatérek kiindulási pontomhoz, t. i. ahhoz, hogy az államháztartás rendbehozatala a gazdasági élet rendbehozatala nélkül tartós eredményeket nem garantálhat. A jegybank felállítását nagyon sok krizis fogja nyomon kisérni. A konjunkturális vállalatoknak százai és százai fognak elpusztulni, sőt a pénzszűke még reális vállalatokat is meglehetősen nehéz helyzetbe fog hozni. Ulain t. képviselőtársam utalt a délelőtt folyamán arra, hogy a kerületi hitelszövetkezetek milyen nehéz helyzetbe fognak jutni. Az első pillanatban megmondhatta mindenki, hogy ezek halva született dolgok abban az elgondolásban, hogy az állam kioszt egy bizonyos összeget és azt ők plasszirozzák, de egyébként tőkéket magukhoz vonni nem lesznek képesek. Ez annyit jelent, hogy amint elfogy az állami pénz, meghalt a szervezet működése, akár nagy szervezetet csinálok, akár kis szervezetet, az tökéletesen mindegy. Itt az egész mezőgazdasági hitel forog kockán. A jelzáloglevelek kríziséről július 18-án tartott beszédemben szólottam. A beruházási hitel szervezete nálunk sohasem volt meg. 1905-ben György Endre dolgozott ki törvényjavaslatot a köztárházi szövetkezetekről és ugyanezt próbálta formába önteni a telepítési törvény kapcsán Sebess Dénes. A Credit Agricolnak is meg volt a hatása Oláhországban, Belgiumban és Franciaországban pedig egyenesen az ott divatos bérleti rendszer támasza ez, mint ahogy nálunk is földbirtokreformot enélkül nem lehet elképzelni, különösen ilyen magas állatárak mellett. Azt hiszem, ennek a megteremtése nélkül a mezőgazdasági hitel szervezete kiépitettnek nem tekinthető. De sajnos egy olyan szervezet is, amely a múltban megvolt, és hatékonyan működött, a háborús és forradalmi idők gazdasági anarchiájában tönkrement ; a tőkeérték devalválódott és ez magával rántotta a Központi Hitelszövetkezet egyes vidéki szervezeteit is. Ulain t. képviselőtársam délelőtt beszélt a vidéki bankokról. Én is előhozakodhatom példákkal. A hitelszövetkezetek, amikor Károlyi Sándor alapította őket, 3—4 vagon búza alaptőkével indultak útjukra és tartalékolván, a háború előtt felvitték ezt körülbelül 10—15 vagon búzára, most pedig egész alaptőkéjük 10 vagy 15 kiló búza. Ezek a szervezetek papíron megvannak, de ezekbe lüktető vért kell adni, ide tőkék szükségesek, mert különben nem tudunk mezőgazdasági hitelt teremteni. Ebben a tekintetben nekem nagyon súlyos aggályain vannak. A jegybank sem tud ezen a hiányon segíteni. Azok a hitelszervezetek, amelyek az országban vannak, még ha azzal a gondolattal telnének is meg, hogy a produktiv munkát és nem a spekulációt támogatják, nem volnának elegendők arra, hogy egészséges mezőgazdasági hitelszervezetet teremtsenek. Márpedig a mezőgazdaság reorganizációja nélkül itt nincs sem kereskedelmi, sem ipari újjászületés. Nekünk, sajnos, ott kell kezdenünk, ahol nagyapáink kezdték a 48—49-es nagy leégés és az abszolút uralom után. Nagyon félek, hogy ezt a nehéz utat újból végig kell járni. Először a nagybirtok hitele révén kell majd biztositanunk azokat a csörgedező forrásokat, amelyek a nagybirtok révén a közép- és kisbirtokhoz lejutnak. Megint figyelmeztetem a t. Nemzetgyűlést július 18-diki beszédemre. Én nem azért szólalok fel egyetlenegy esetben sem, hogy politikai hiúságból elmondjam mondanivalómat ; ha végig olvassák beszédeimet, láthatják, hogy mindig a közgazdasági életnek egy nagyon fontos problémáját fejtegetem, egy-egy kerékfogát gyártom, mely belekapcsolódik a másikba. Ott azt mondtam, hogy most van a legalkalmasabb idő a telekkönyvi rendszer reformjára. Tessék lehetővé tenni, hogy a nagybirtokos maga is kibocsáthasson záloglevelet, ne kelljen neki bankösszeköttetést keresni, mert az összekötő kapcsok külföld felé elvesztették a hitelképességüket, viszont annak a birtokosnak a földjében, illetve a produktumaiban meg van a hitelképessége kifelé. Telekkönyvi rendszerünknek még ma is meg van a becsülete külföldön és azt nem tudták tönkretenni a hevenyészett parcellázások sem. Utaltam arra is, hogy micsoda veszélyt rejt magában, hogy mindenféle össze-visszaméricskélt, lépték nélküli vázrajzokat adnak be a telekkönyvhöz, aminek súlyos következményei lesznek, mert ez megrendítheti az egész hitelszervezetet. Viszont, ha megfelelően tudjuk reformálni telekkönyvi jogunkat, módot nyújthatunk a nagybirtoknak arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjen azokkal a külföldi tőkékkel, mely külföldi tőkék sem az állam, sem a mobil bankok számára nem hozzáférhetők, nem is szólva a jelzálog intézetekről, de viszont a terményekkel kapcsolatban rövid ideig még addig, amig a búza és más agrártermékek konjukturája tart, hozzáférhetők a nagybirtok számára, nem ugyan mint fogyasztási hitel, hanem mint beruházási hitel, amelyből meg lehet teremteni a mezőgazdasági ipart. Tudom nagyon jól, hogy mily nagy áldozatokat követel ugy a nagybirtoktól, mint a nagyközönségtől az a körülmény, hogy most már nem az államhatalom a zászlóvivője a gazdasági haladásnak, szervezésnek, fejlesztésnek, hanem ezek a magánbirtokok, magánbirtokosok. Attól az osztálytól, amelynek az Isten ilyen nagy vagyoni erőt adott kezébe, a nemzetnek meg kell követelnie, hogy termelje ki a maga Stinesseit, akik majd kiépítik a magj^ar nemzetcsalád gazdaságát, ugy mint ahogyan a németek f>0*