Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

À nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán, 371 az államon keresztül a jövőben is kapni fogja a busás segítségeket. Hiszen a magyar gazdasági élet nagyon egészségtelenül épen arra volt évtizedeken keresztül beállítva, hogyha valaki valamilyen vállalkozáshoz kezdett, akár kicsi, akár nagy ember, első dolga volt szaladni a ministeriumokhoz vagy szállítási kedvezményért, vagy direkt szubvencióért, vagy épen hadseregszállitásért. Angliában, Amerikában, ahol megcsinálták tulajdonképen a szanálási javaslatot, nem ismerik az állam gazdasági beavatkozását. Az állam csak az előfeltételeket biztosítja a gazdasági élet számára. Sajnos, nálunk ezeket a feltételeket nem tudták biztosítani. A mi utaink állapotát például ezerszer is felpanaszoltuk. Legalább addig ment volna el az állami protekcionizmus, hogy egyformán osztó igazsággal vasutainkat és utainkat rendbe hozza, rossz pénzen kiépítse ; egészen bizonyos, hogy ma sokkal könynyebb szívvel mennénk a bizonytalan jövő elébe. Sajnos, a magyar állam húsz esztendeig nem lesz abban a helyzetben, hogy irányithassa a gazdasági életet, csak közigazgatni fog, a legszorosabb közigazgatási feladatokat végzi. Amikor az állam kénytelen feladni a gazdasági beavatkozás egész elvét még olyan szerény mértékben is, mint ezt a háború előtt ismertük — nem abban a keretben, ahogy a behozatali hitelek jelentették, mert hiszen ez ellen a protekcionizmus ellen szállottunk sikra sokan tudatosan, sokan öntudatlanul — akkor én nagyon kétlem, hogy a meggyöngült gazdasági élet képes lesz-e még azokat az adószolgáltatásokat is leadni, melyek a külföld véleménye szerint szükségesek az államháztartás tervezett reformjához. Szóvá tették így a földadót. Mi az az 5%-os emelkedése a földadónak? Mi nagyon jól tudjuk, mi az ! Az az 5% a községi adókban nagyon sokat jelent. Hétszáz-nyolcszáz százalékos pótadó jár ezen emelkedés után és ez az aranyban fizetendő költség más, mint a papírkorona. Nagyon félek attól, hogy a kölcsönszolgálatra lekötött vámjövedelmek, só-, dohány- és egyéb jövedelmek oly hiányt fognak előidézni a költségvetésben, hogy azzal szemben kétséges, hogy ezen még jövedelmeknek esetleg tervbevehető bérbeadása — ennek következményeit az árpádházi királyok korszakából, azok törvényeiből épugy ismerjük, mint a pénz rosszabbodásának dolgát, amelyről Ulain t. képviselőtársam beszélt, — hatályos eszköz lesznek-e. Nem tudom, miféle szakértőkkel tanácskoztak ezek a külföldi bizottságok, de hogy egy olyan szakértő, aki ismerte volna a magyar mezőgazdaságnak és falunak dolgait, nem volt közöttük, az bizonyos. Csak egyetlenegy dolgot veszek például, a dohánytermesztés dolgát. A javaslatokban a tervezet szerint a jövedelmek szaporítása két és fél év alatt 36-5 millió aranykoronáról 65 millió aranykoronára terveztetik. A beváltási áraknál 18'4 millióról 32*5 millióra emelkednek a kiadások. Aki tudja, hogy a mezőgazdaságban a dohánytermesztés hajdan a legjövedelmezőbb foglalkozási ág volt, hogy arra alapítottak telepes falvakat, aki viszont tudja, hogy a gazdák most állandóan azon a ponton vannak, hogy visszaadják a dohánytermesztési engedélyeket, aki végighallgatja a dohánytermesztők gyűlésének tárgyalásait, az tudja, hogy tyúkkal, kaláccsal kellene az embereket dohánytermelésre birni. Az előirányzatok pedig azt mutatják, hogy erre a szempontra nem gondoltak. Ha a szakértők olyan nagy látókörű egyének volnának, azt mondanák : mit csinált Törökországgal a külföld? Törökországnak szintén kölcsönt adtak. Akkor még birtokában volt Macedónia és az egész kölcsönműveletet a dohánytermesztésre bazirozták. Tudom, hogy a szabad dohánytermesztésnek milyen nehézségei vannak, de ha azt mondanák, hogy a monopólium számára bizonyos dohánytermesztési terület megmarad és ennek arányában tessék szabadon termelni a külföld számára : egészen bizonyos, hogy az az egy-két pipa dohány, melyet elszívnak, nem csinálna olyan kárt, mint az, ha a beváltási árak alacsonyan tartása miatt ez az egész jövedelmező mezőgazdasági ág lehetetlenné tétetik. A másik dolog a házhaszonrészesedés. Hol voltak azok a szakértők, akik ismerik a falu dolgát, amikor belementek ebbe? Hiszen a házhaszonrészesedést fizetnie kell annak a tulajdonosnak, aki a saját kis kunyhójában lakik. Fizetni kell bizonyos kiméleti idő után, az adómentességi idő után, de mindenesetre húsz esztendőn belül annak, aki parcellázás révén újonnan szerzett házat, a kis zselléreknek is, aranykoronában. Ők pedig jó darab ideig még papirkoronában keresnek. Nem sokkal okosabb dolog lett volna ezeket a terheket ugy partificiáltatni, ahogyan azt gazdaságilag lehet és \ házadó felemelésével a bérházakat terhelni? És itt bátorkodom egy határozati javaslatra is utalni, melyet még előterjesztek. Ez a határozati javaslat — nem szeretek soha idegen tollakkal ékeskedni — már járt itt a Ház előtt. Nagy Emil t. képviselőtársam nagyon futólag terjesztette elő. Hoepfner Guido műépítész terve, aki utalt arra, — nagyon sajnálom, hogy a régi munkapártnak jelenleg oly kevés tagja van jelen, mert éppen őket legközelebbről érintő dologról van szó, — hogy az a ház, ahol az ő dicsőségük palotája volt, amely négy és fél millió aranykoronáért épült föl, 1920-ban ötmillió papirkoronáért, az értéknek egy huszadrészéért került idegen kézre. Ilyen házeladások és vételek az utóbbi években Pesten és a vidéken nagy számban fordultak elő. Most e javaslatok, egészen eltérőleg az osztrák javaslatoktól, illetve törvényektől, felszabadítják a lakpénzeket, igaz, hogy csak feleértékig. Micsoda nemzeti prezentet fognak a szegény bérlőknek terhére kapni a háborús és, mit mondjak, valutarontó vagy romlásból gazdagodó háztulajdonosok, akik majd aranyban fizettetik meg a házbért, vájjon nem volna-e itt az ideje annak, hogy az állam ennél az eddig megfoghatatlan és ködös programmnál kezdené, amit a háborús gazdagok vagyoni megterheltetése jelent és azt mondaná, hogy ezeket a munkanélküli értékgyarapodásokat lefoglalom, egyrészt olyan célból, hogy nagyarányú lakásépítő akciót csináljak belőle, másrészt pedig a tisztviselők lakbérének rendezésére, mert hiszen ezzel az indokolással jött be a javaslatba a házhaszonrészesedés. Mondhatnék más egyéb dolgokat is. Akkor, amikor a mindennapi kenyeret most már de facto adó alá veszik, az értékpapirforgalomadó emeléséről miért feledkeztek meg a szakértők ? Hát ez