Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-278
312 r A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden. törvény, semmiféle törvényhozás által ne legyen a maga vizsgálatában és ellenőrzésében korlátozva, azt hiszem, világosan mutatja azt, hogy bármennyire lesújtók is azok a rendelkezések, amelyek ezekben a javaslatokban foglaltatnak, de jure ezek a rendelkezések megtalálják jogalapjukat a becikkelyezett trianoni békeszerződésben. (Ugy van ! jobb felől.) Nem ilyen egyszerű azonban a kérdés, ha abból a szempontból teszem vizsgálat tárgyává, hogy de facto állott-e be helyzetünkben változás a mi terhünkre ezen nemzetközi egyezmény becikkelyezésével, amely előttünk fekszik. Meg kell állapitanom, hogy ezek a nemzetközi nyilatkozatok, amelyeknek becikkelyezésével azoknak nemzetközi szerződési erőt fogunk adni, alapjába véve nem Magyarország és a Népszövetség között, hanem Magyarország s a kisentente és nagyentente között létrejött szerződés jellegével birnak. Meg kell állapitanom, hogy itt megismételünk bizonyos rendelkezéseket, amelyek a békeszerződésben vannak. Konkretizálunk bizonyos ellenőrzési lehetőségeket és módokat, amelyeknek jogalapja le van fektetve a békeszerződésben, de amelyek eddig gyakorlatba véve nem voltak. Hogy miért nem voltak, ez egy kérdés. Azt hiszem, helyesen Ítélem meg a dolgot, hogy azért nem voltak gyakorlatba véve, mert a jóvátételi bizottságban képviselt ellentétes érdekű hatalmak Magyarország tekintetében nem kivántak Németországot illetőleg sem praejudiciumot alkotni. Nem mi voltunk a jelentékeny tényezők, nem a szentimentalizmus érvényesült velünk szemben, hanem olyan erők küzdöttek a jóvátételi bizottságban, amelyek a magyar kérdést illetőleg sem akartak olyan megállapításokat létesíteni, amelyek a német jóvátétel kérdése körül folyó európai jelentőségű nagy harcban bizonyos tekintetben prejudiciumot alkottak volna. S hiábavaló volt a kisentente-nek minden erőlködése és fáradozása. Ha visszatekintünk az elmúlt évek sorára, tudjuk, hogy hányszor próbálták azokat a rendelkezéseket a jóvátételi bizottságon keresztül esetleg érvényesíteni, amelyeknek alapjai megvoltak a gyakorlatban, s ezek a kísérletek mindig hajótörést szenvedtek, mert nem volt elég erejük ahhoz, hogy keresztülvigyék akaratukat. S ma ezekben a becikkelyezett javaslatokban konkretizálva vannak ezek az ellenőrzési módok, amelyeknek, ismétlem, jogalapjuk megvan a trianoni békeszerződésben, de a gyakorlati helyzetben, a de facto-állapotban, kétségkívül az eddigi állapottól eltérő hátrányosabb helyzet jött létre velünk szemben. Már most, hogy milyen konzekvenciákat kell ebből levonni, az további kérdés. Én nem ismerem a kormány belső elgondolásait, belső terveit, amelyekkel elindult ezen az utón, de legyen szabad talán a sovány pénzügyi eredmény láttára feltételeznem, hogy koncepciója tovább ment ennek a 250 millió aranykoronának megszerzésénél. És én ugy gondolom, azzal a ténnyel, hogy felvetette a jóvátétel kérdését, amit mi nem helyeseltünk, ő többet akart elérni ; elakarta érni azt, hogy a magyar kérdést valamiképen függetlenítse a német kérdéstől s előbb tudjon minálunk egy konszolidáltabb helyzetet teremteni a kérdésnek bár ideiglenes rendezésével is. Es ebben nyugszik a felelősség kérdésének elbírálása. Ha a további idő folyamán az fog kiderülni; hogy a német jóvátételi kérdés rendezése akár materiális szempontokból, akár pedig az ellenőrzés szempontjából, a szuverenitás megsértése szempontjából kedvezőbb fog lenni, mint a magyar kérdésnek ez az ideiglenes rendezése, akkor a kormányra igen súlyos felelősség hárul azért, hogy a magyar kérdést, a magyar jóvátétel kérdését kioldotta a meggondolatlan kérdések komplexumából. De ha az fog bekövetkezni, — hiszen az idő gyorsan múlik és ezek a kérdések Németországban is élnek — hogy a német kérdés megoldásánál súlyosabb követelések fognak Németország terhére érvényesülni, mint amelyek érvényesültek —• természetesen mindig aránylagosan állítom be a dolgot —• velünk szemben, és súlyosabb ellenőrzés és beavatkozás fog érvényesülni a német belügyekbe, mint amilyen érvényesült ezekben a nyilatkozatokban, ezen ideiglenes rendezésnek alapját képelő nemzetközi megegyezésekben, akkor a kormány nyugodtan fog hivatkozhatni, mint elért eredményre, az ezen nyilatkozatokban lefektetett rendelkezésekre. T. Nemzetgyűlés ! Ezzel szemben azt mondhatná valaki, hogy ez talán nem logikus álláspont, mert hiszen eiről az oldalról saját személyemben is nem egyszer sürgettem a kormányt, hogy induljon el megoldani a külpolitikai kérdéseket, hogy teremtsen kedvező atmoszférát megfelelő belpolitikával, igyekezzék felvenni a szálat külpolitikailag és vigye dűlőre ezeket a kérdéseket. Ez kétségtelenül igy van. Csak ne méltóztassanak elfelejteni, hogy az, amit most ebben a percben a német jóvátételi kérdéssel kapcsolatban mondok, az a dolgok jelenlegi állásában hangozhatik igy el. Hogy mi volt két év előtt és mit lehetett volna elérni két-három év előtt megfelelő belpolitikával és megfelelőleg alátámasztott külpolitikával, az más kérdés. S ez a kérdés az, amely a felelősség kérdésével szoros összefüggésben van. A jelenlegi helyzetben van egy pont, amelyet nem lehet negligálni. S ez a pont az, hogy Ausztria kétségkívül kedvezőbb megoldáshoz jutott hasonlóan elhanyagolt állapotában, mint amilyenben ma Magyarország van. Erre vonatkozólag, azt hiszem, gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam azt a megállapítást tette, hogy Ausztria kedvezőbb helyzetben volt, mert hiszen volt a kezében egy fegyver : az Anschluss kérdése, amellyel kellő időben szoríthatta a külföldet arra, hogy vele nagyobb bonyodalmaknak elejét veendő, kedvezőbb megállapodást létesítsen. Ez kétségtelenül igaz, csak az a kérdés, hogy Magyarország maga nem tudott volna-e olyan helyzetet teremteni a maga politikájával, hogy vele szemben is kénytelenek lettek volna bizonyos szempontokat, sajátságos magyar szempontokat figyelembe venni ; az a kérdés, hogy a magyar kérdést nem lehetett volna-e európai kérdéssé előléptetni az elmúlt, évek folyamán. Azzal legyünk egyszer tisztában, hogy a magyar kérdés még ma sem európai kérdés (Ugy van ! Ugy van !) és hogy a magyar kérdés most is épen, olyan függvénye a német jóvátétel kérdésének, mint volt ezelőtt két évvel. Azt hiszem, nem tévedek, ha megállapítom, hogy lett volna idő, amikor helyes külpolitikával a magyar kérdést tényleg európai kérdéssé lehe-
