Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden. 313 tett volna tenni. Nem tudom elfelejteni, hogy csak pár éve annak, hogy a délvidéken a szerb és román csapatok harcra készen állottak egymással szemben, amikor még nem volt kisentente, amikor még nem fedezték fel, helyesebben mondva felfedezték az összefogás jelentőségét, csak nem tudtak megosztozni a zsákmányon ; de még akkor is, amikor a kisentente megalakult és tökéletes volt a gyürü, akkor is volt egy pont, amelynek segitségével mint egy fogantyúval a magyar kérdést európai kérdéssé lehetett volna előléptetni és ez a kérdés az én megingathatatlan hitem szerint a Habsburg-restauráció kérdése volt. Ez volt a mi Anschluss-pontunk, a mi Anschlusskérdésünk. Ami Ausztria részéről volt az Anschlusskérdés, t. i. fenyegető rém bizonyos érdekek szempontjából, az volt a Habsburg-restauráció kérdése magyar részről bizonyos más érdekeket illetőleg. Sajnos, ebben a kérdésben nem tudott a magyar kormány szabadulni bizonyos tradicióktól bizonyos, még a közelmúltban fennállott szálaktól és nem tudta magát olyan lépésre elhatározni, amely valószínű, hogy nagy ellenállást váltott volna ki, ha belülről megindult volna, de amely kétségtelenül hatalmas rekompenzációs anyag lett volna arra, hogy a magyar nemzetet európai érdekkörbe tudjuk bevonni és oly eredményeket tudjunk elérni, mint Ausztria. Én nem becsülöm le a tradiciós szempontokat és az érzelmi szempontokat sem ; nem becsülöm le egy 400 éves dinasztia értékét és jelentőségét egy ország sorsában. De amikor egy országot ki kell emelni az izoláltságból, ki kell emelni a végső katasztrófából, akkor ezeknek a szempontoknak el kell törpülniük és azoknak, akik ezt nem tudják megérteni, velük együtt el kell söprődniük. (Helyeslés jobb- és balfelől.) v *, I Andrássy Gyula t. képviselőtársam azt mondotta, hogy Magyarország nehezebb helyzetben van mint Ausztria, amikor ilyen szanálási javaslatot tárgyal, mert hiszen Magyarországon egy ezeréves állam a maga tradícióival és emlékeivel omlott össze, amelyeket védeni és óvni kell ; viszont Ausztriánál tulaj donképen csak a monarchia és dinasztia összeomlása következett be. Ez igy van. De méltóztassanak megnézni, mit csinált Ausztria, mit csinált az összeomlás pillanatában Bécs, amelyről meg vagyok győződve, hogy épen olyan tradícióval ragaszkodik az uralkodóházhoz, mint amilyen tradícióval ragaszkodnak itt egyesek Magyarországon ; de felül tudtak emelkedni ezeken a tradíciókon, az általános közszellem tudott érvényesülni és tudott köztársasággá alakulni, — amelyet én egy jelentéktelenségnek tartok, amikor egy nemzet életéről és jövőjéről van szó, — le tudta szorítani ezeket az érzelmi szempontokat és olyan külpolitikát és állami berendezkedést létesített, amellyel elősegítette a maga boldogulását. Az a dolog helyes megállapítása és megvilágítása, hogy ezeknek a tradicionális szempontoknak, ha csak időbelileg is, átmenetileg is háttérbe kellett volna szorulniok azokkal a nagy érdekekkel szemben, amelyek biztosították volna, hogy a magyar kérdést európai kérdéssé lehet tenni. És mi következett be ? A dolgok természetes rendje. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy egy-két nyugtalan ember idézte elő azokat a királylátogatásokat. Az a dolog természetes rendje volt. Ahol egy államban van egy osztály, amely tisztelettel néz arra, aki a koronát viseli a fején, ott mindig fognak akadni olyanok, akik annak árnyékában és visszahozásában akarják a maguk politikai ambícióját kielégíteni ; de nemcsak ezt, —• mert nem volnék igazságos, ha csak ezt mondanám,—hanem akarják az általuk megjelölt utón az ország boldogulását keresni. Ha jogom van ebből a szempontból nézni a dolgokat és jogom van egy belekapcsolódást keresni az európai politikába, épugy joguk van másoknak egy a törvények szerinti rideg állásponton belekapcsolódva keresniük a nagy nemzeti célok megvalósítását. Ez a dolgok természetes rendje volt, amellyel számolni kellett volna és amelyet meg kellett volna akadályozni, mert igy következett az, hogy amit önmagunkban is a dolgok helyes megismerésével és megítélésével meg tudtunk volna csinálni a nemzet nagy érdekeinek nagy előnyére, azt meg kell csinálnunk most rekompenzáció nélkül, egyszerűen a kényszer parancsára. Ez volt az a pont, amelynél elvesztettük az utolsó fegyvert arra, hogy a magyar kérdést európai kérdéssé tudjuk előléptetni. Ami már most az alkotmányos kormányzás kérdését illeti, ebben a tekintetben a második súlyos aggály a felhatalmazási törvényjavaslattal kapcsolatban azon felhatalmazásokat illetőleg hangzott el, amelyeket a kormány a maga részére ezekben a törvényjavaslatokban biztosítani kívánt. Én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ilyen nemzetközi egyezmény végrehajtásához a kormánynak több felhatalmazásra van szüksége, mint amennyit a normális élet és berendezkedés normális körülmények között részére biztosit. Viszont azonban ugy érzem, hog}'- ennek a felhatalmazásnak korlátjának kell lennie időbelileg és korlátjának kell lennie nemcsak időbelileg, de a jogkör terjedelmében is. Ez az, amit én, sajnos, ebben a javaslatban nem igen találok meg. Időbelileg biztosítva van a kormány részére meglehetős bizonytalan időre, — nemcsak a szanálás időszakára, hanem arra az időszakra, amely teljesen labilis és bizonytalan, — hogy visszaállítják a főbiztosnak és annak hiányában az azt pótló szervek hatáskörét. A terjedelem tekintetében épen ennyire labilis a körülírás. Csupán egyetlen egy körülményre utalok. A törvényjavaslat második szakasza felhatalmazza a kormányt nemcsak az ott körülirt jelentés végrehajtása után rendelkezéseknek rendeleti utón való szabályozására, hanem arra is, hogy a nemzetek szövetségének pénzügyi bizottsága által a nemzetek szövetségének tanácsához intézett jelentésben foglaltaknak megfelelően járjon el. Bocsánatot kérek, ilyen körülirással felhatalmazást adni egy kormánynak valóban annyit jelent, mint a törvényhozás jogköréről tökéletesen lemondani. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy abban a pénzügyi bizottsági jelentésben nem konkrét kívánságok vannak, hanem általános elvek vannak megjelölve, és ha ezt szigorúan magyarázom, ennek értelmében a kormány, minthogy ott kereskedelempolitikai kívánalmak is elő vannak terjesztve, korlátlan felhatalmazást kapott kereskedelempolitikai intézkedéseknek rendeleti utón való szabályozására. Nagyon óva intem a t. túloldalt, hogy ebben a tekintetben azt a merev álláspontot foglalja el