Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden. 311 •ezt meg és a jelenre vonatkozólag elismerik, hogy ma már nincs más kivezető ut a bonyolult gazdasági helyzetből. Én nem hiszem, hogy a múltban is lehetett volna a nemzetet, az államháztartást és a közgazdasági életet más utón reorganizálni. Biró Pál t. képviselőtársam nagyon helyesen mutatott rá, hogy még Nagy-Magyar ország is, a maga érintetlen erőforrásaival, kénytelen volt igénybe venni, mert nem nélkülözhette a külföldi tőkét, még pedig nemcsak államháztartásában, de magángazdaságában, magánvállalkozásaiban sem. (Igaz! Ugy van ! jobb felől.) Ha ez igaz, — mint ahogy kétségtelenül igaz, — akkor igazán dőreség volna kétségbe vonni, hogy a háború után, az erőforrások kétharmadának elvesztése uzán, a forradalmak lezajlása után a megmaradt belső erők még kevésbé lehetnek elégségesek a megfelelő termelő munka felvételének biztosítására, a nemzet reorganizációjának keresztül vitelére. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Ezzel szerrben valaki azt mondhatná, hogy a termelés felvételéhez természetesen szükséges a külföldi tőke bevonása, de hiszen ebben a javaslatban csak az államháztartás deficitjének eltüntetésére van biztosítva a külföldi tőke, meglehetősen szerény keretek között, ellenben a magánvállalkozás — és itt elismerem magam is, hogy ez egyik szépséghibája az egész koncepciónak — még nincs biztosítva arról, hogy megfelelő külföldi tőkét fog kapni. Ezzel szemben azonban legyen szabad rámutatnom arra, hogy a magángazdálkodásnak is első alaptétele, már csak a valutastabilizáció tekintetében is, hogy az államháztartás egyensúlya helyre álljon, (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) mert csak akkor indulhat meg az a termelő munka, amelyhez kell pluszként az idegen tőke bevonulása a magánvállalkozásba. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől) T. Nemzetgyűlés ! Kérdés tárgya lehet az — és a kérdések további komplexusát vetheti fel, — hogy vájjon kellő időben inditotta-e meg a kormány ezt az akciót, alkalmas volt-e ez a kormány ennek az akciónak megindítására és lefolytatására és a nemzet erkölcsi és anyagi birtokállományából nem áldozott-e fel többet, mint amennyit feláldoznia szabad lett volna ennek a célnak elérésére, de egészen bizonyos, hogy nem lehet kérdéses âz, hogy más utón sem ma, sem a múltban járni nem lehetett, mint a külföldi tőkének ugy az államháztartásba, mint ezt követőleg a magángazdálkodásba való bevonásának biztosítása utján. Azonban mindezek a kérdések és mindazon kritikák, amelyek e kérdések nyomán keletkezhetnek, egybeesnek azzal a harmadik kérdéssel, hogy a nemzet szuverenitása miképen lett megsértve ebben a javaslatban, hogy továbbá a szanálás az adott keretek között és az adott eszközökkel sikerre vezethet-e és hogy a kormány az idő, a módok és eszközök megválasztásáért milyen felelősséggel tartozik, valamint hogy milyen felelősség terheli azért, hogy a helyzet idáig fejlődött ? Mert ne méltóztassanak elfelejteni : nem az a fontos, hogy kik ülnek a ministeri székekben, hanem az, hogy mi ugyanazt a kormányzati rendszert látjuk ott, amely kormányzati rendszer Magyarországon négy év óta — az úgynevezett alkotmányossági éra megindulása óta — kezében tartotta a hatalmat. A felelősséget sem lehet tehát elválasztani egyszerűen ugy, hogy felelek ennek a javaslatnak intézkedéseiért, de nem felelek az előző időszak politikájáért, mert — mondom — ugyanazon rendszer, az ugyanazon elvek szerint csoportosuló és alakuló pártok támogatásával fentartott rendszer birtokolta Magyarországon a hatalmat négy éven keresztül. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy a nemzet szuverenitása fel lett-e adva ezekben a javaslatokban, kénytelen vagyok egy megkülönböztetést tenni. Meg kell különböztetnem ezt a kérdést jogilag és témyleg. Mert ha jogilag vizsgálom a helyzetet, akkor azt kell mondanom, hogy a nemzeti szuverenitás, sajnos, elbukott, de nem ezekben a javaslatokban bukott el (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.), hanem elbukott a harctéren, elbukott az azt követő összeomlásban és elbukott az ezeknek természetes konzekvenciájaként reánk szakadt trianoni békeszerződésben. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés jobbfelől és a középen.) Amikor tehát én felelősséget akarok megállapítani, első kötelességem, hogy objektiven állapítsam meg magukat a tényeket. Meg kell, hogy állapítsam, hogy mindaz a beavatkozási lehetőség, amely ezekben a javaslatokban kontempláltatik, jogi alapját megtalálja a trianoni békeszerződésben ; egy jottányival sincs benne több annál, (Felkiáltások jobbfelől : Sőt kevesebb !) ami visszavezethető a trianoni békeszerződésre, sem időbelileg, sem hatáskörileg, sem szervezetileg. (Ugy van ! jobbfelől.) A trianoni békeszerződésnek, sajnos, olyan általános intézkedései vannak, amelyeknek keretében el lehet helyezni mindent. S hogy mit helyeznek el, az kizárólag a külpolitikai konstellációktól és az adott viszonyoktól függ. A trianoni békeszerződés 23. §-a a reparációs bizottság életét fentartja mindaddig, amig ugy Magyarország, mint a vele szövetséges hatalmak a reájuk megállapított és kirótt jóvátételi kötelezettségnek eleget nem tettek. Felesleges talán arról beszélnem, hogy ez olyan labilis időszak, amelynek végét nem látja egyikük sem, sem Magyarország, sem a volt szövetséges hatalmak szempontjából. Azt hiszem, a trianoni békeszerződés második függelékének 7. §-a az, amely megállapítja, hogy a reparációs bizottság, az ezekben a szerződésekben nyert hatalmas jogkört átruházhatja albizottságokra, egyszerű tisztviselőkre s ezt nem lehet ellenséges cselekedetnek tekinteni a békeszerződést aláirt hatalmak részéről. S hogy mi ez a jogkör, semmi sem bizonyítja és illusztrálja ugy, mint ezen békeszerződés második függelékének 11. §-a, amelyet ismernünk kell akkor, ha kritikát akarunk mondani azokról a rendelkezésekről, amelyek ebben a javaslatban foglaltatnak. A békeszerződés 2. függelékének 11. §-a a következőkép szól, (olvassa) : »A bizottság — már mint a reparációs bizottság — semmiféle törvényhozáshoz, semmiféle törvénykönyvhöz, a vizsgálatra vagy ügyvitelre vonatkozó semmiféle különleges szabályhoz nincs kötve. A bizottságot csak az igazságosság, a méltányosság és a jóhiszeműség fogja vezérelni döntéseiben.« Egyfelől a bizottság élettartama a maga bizonytalanságában, másfelől a bizottságnak az a joga, hogy az itt nyert hatalmas jogkört megkötöttség nélkül átruházhatja albizottságára, küküldötteire, hivatalnokaira, harmadszor a bizottság számára biztosított az a jog, hogy semmiféle