Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

À nemzeígyülés 278. ülése 1924. évi április íió 15-én, hedden. âtô amellyel az országnak igen nagy anyagi károkat okozhat, kénytelen vagyok rendreutasítani. (Egy hang jobbfelől : Maga sem veszi komolyan !) Dénes István : Nem állítok egy tételt sem, amelyet be ne bizonyítanék, amelyről az önök lelkében sem élne, hogy igazam van. (Felkiáltások jobb felől : Ilyet nem lehet bizonyítani !) Tartozom ezzel az igazsággal az ország érdekében. Az én felfogásom az, hogy sem a külföldet, sem önmagunkat nem szabad ámítanunk és sötétben tartanunk tényleges helyzetünkről. (Erdélyi Aladár : Tökéletesen igaza van Î Ámítani nem szabad !) Ismételten hangsúlyozom, felfogásom és véleményem szerint árt az országnak, ha nem tárjuk fel a külföld előtt a tiszta igazat és a tiszta tényállást, hogy a magyar népmilliók milyen helyzetben vannak. Majd ki fogom fejteni, hogy miért árt ez borzasztó mértékben ennek az országnak. Ezek a törvényjavaslatok és az egész szanálási tervezet egy nagy születési hibában szenvednek. Azok az urak, akik a külföld részéről itt voltak, a Hungáriában laktak, jól öltözött, jól táplált urakkal érintkeztek, a magyar mezőgazdasági népesség nevében az 1000 holdas kisgazdák tárgyaltak velük, az ezekkel való érintkezés és tárgyalás alapján állították össze jelentésüket. (Erdélyi Aladár : Horváth Zoltán is ott volt !) Az ellenzéki képviselőket csak formai okból hallgatták meg, de sem döntő szavuk sem jelentőségük nem volt a külfölddel való tárgyalásokon, mert magának a pénzügyi bizottságnak jelentése leszögezi, hogy a magyar bizottság urainak a nemzetek szövetsége tanácsa előtt való meghallgatása alapján állították össze ezt a szanálási tervezetet. (Erdélyi Aladár : Horváth Zoltán tegnap mást mondott !) Ennek az országnak eminens érdeke, hogy a külföld tudja meg azt, hogy itt milyen nyomor van, hogy itt épen az a mezőgazdasági népesség, amelyről azt állítják, hogy jobb helyzetben van, mint az osztrák ipari munkásság, borzalmas nyomorban szenved ; nemhogy ennivalója nincs, de nincs már, amit gyermekeire adjon. Azok az igen t. képviselőtársaim, akik vidéki kerületeket képviselnek, igen jól tudják, hogy a mezőgazdasági munkásság a kereseti viszonyok hiánya miatt, a munkanélküliség következtében különösen és az alacsony munkabérek miatt már évek óta nem tud cipőt, ruhát, fehérneműt venni és ennek következtében a magyar gyermekek százezrei pusztulnak el évenként csak tüdővészben. (Ellenmondások jobb felől. —• Zsirkay János : 86.000 pusztult el tavaly !) Amikor, azt hiszem, az egész nemzetgyűlés egyetért ezzel a megállapításommal, — mert tudják, hogy ugy van —• lehetetlenség megtűrni és meghagyni, hogy a pénzügyi bizottság jelentésében, amelyre fel akarják építeni a szanálási javaslatokat, ilyen súlyos tévedés maradjon benne, hogy a magyar mezőgazdasági népesség zömének, helyzete jobb, mint az osztrák ipari népességé. Én meg vagyok arról győződve és szent a hitem, hogy azok a pénzügyi bizottsági urak, azok a külföldi urak, akik itt jártak Magyarországon, ha látták volna ezt a nagy magyar nyomort, ha hozzáengedték volna őket a nagy magyar fájdalmas szegénységhez, nem küldtek volna olyan jelentést a nem zetek szövetségének, mint amilyet küldtek ; lehetetlennek tartom, hogy akkor ez a pénzügyi NAPLÓ XXIII. bizottság olyan tervezetet ajánlott volna a magyar nép talpraállitásának keresztülvitelére, amely a forgalmi adóknak, a fogyasztási adóknak és a többi, a szegény embereket és a dolgozó munkásokat pusztító adóknak borzalmas felemelésében látja a szanálás lehetőségét. Abban látom mulasztását a magyar kormánynak, hogy elmulasztotta ezt az alkalmat és ezt a lehetőséget, amikor a külföldet a magyar nemzettel szemben méltányos és emberi álláspontra késztethette volna. A Hungária-szálloda volt a meggyőződés alapja, ahelyett, hogy a magyar munkásmilliók kunyhóinak belseje lett volna az. Méltóztassanak megengedni, hogy a pénzügyi bizottság jelentésének és a szanálási javaslatok alapját képező eme nagy tévedésnek kikorrigálása után folytathassam beszédemet és rátérhessek azokra az aggályokra, amelyeknek elseje épen politikai, alkotmányjogi aggály ezekkel a törvényjavaslatokkal szemben. A magyar nemzetgyűlés és a magyar nemzet már évek óta, 1915—1916 óta abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy ezt az országot ahelyett, hogy a rendes alkotmányjog jogszabályainak, a tételes törvényeknek megfelelően kormányozták volna, indemnitásokkal, felhatalmazásokkal kormányozták. A többségnek nincs valami nagy érzéke a költségvetéssel való kormányzás vagy a költségvetés nélkül való kormányzás következményei és hatásai tekintetében. A többség évek óta szó nélkül tűri az indemnitásokkal való kormányzást. Felhatalmazást adott a pénzügyministernek arra, hogy mellőzve a nemzetgyűlést és mellőzve a tételes törvényeket, a fogyasztási adókat, amelyek az állam bevételeinek 80%-át, tehát az állami terhek 80%-át teszik, rendeleti utón egyszerűen a maga spontán elhatározásából megváltoztathassa és emelhesse a mindenkori árakhoz viszonyítva. És a magyar nemzetgyűlés —• és ez éri a többséget épugy, mint az ellenzéket —• hiába kért és hiába könyörgött éveken keresztül ennek a kormánynak, hogy adjon végre költségvetést, tegye lehetővé ennek a nemzetgyűlésnek, hogy jogát gyakorolhassa e tekintetben, helyesebben nemcsak jogát, hanem kötelességét is. A magyar kormány ezt nem tette meg. Az a ministerelnök, aki most idejön bizalmat kérni, nem tette meg ezt. Feleslegesnek tartotta saját, pártjával, a többséggel szemben, feleslegesnek tartotta az ellenzékkel szemben és az egész magyar nemzettel szemben. Hiába kértünk és hiába könyörögtünk minden ind^mnitási vita alkalmával, hogy jöjjön költségvetéssel, hadd lássuk, mire költi a pénzt, hadd lássuk, mire fordítja a bevételeket, hogyan történik az utalványozás. Ezt a magyar kormánytól a magyar nemzet hivatott szerve, a magyar nemzetgyűlés hiába követelte. Ellenben, amikor eljött ide a külföldi hitelezők megbízott társasága, a magyar nemzettől és rajta kívül álló idegen társaságnak egy szavára elébe terjesztette a magyar kormány azt, amit a magyar nemzet és a magyar nemzetgyűlés éveken keresztül hiába kért és követelt. Igen szomorú és igen jellemző az egész kormányzati rendszerre ez az egyetlen tény magában véve. De le kell vonni ennek a konzekvenciáit is. Mert mit bizonyít a magyar kormánynak ez a ténykedése, ez a negligálása a nemzetgyűlésnek és a magyar nemzet vitális érdekeinek? Azt bizo87