Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, kedden* 265 Magyarországot lehetetlennéTkell tenni, "mert Németországot darabokra fogják tépni. Erre számítottak a franciák, de ebben tévedtek. Ebből következik egész későbbi politikájuk. Miután azonban látták, hogy Németország egységes maradt, Franciaországnak vitális érdeke — és ez ma is fennáll, ma sem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt a dolgot meg ne változtathatnók, •—• hogy legyen egy nagy dunai monarchia, amilyent képviselt Ausztria-Magyarország és Franciaországnak politikai törekvése, amint olvasható mindenütt, hogy akar egy nagy dunai monarchiát, akár egy dunai konfederáció" utján, akár a Habsburgok visszaállitásával. Csak egyben haboznak, hogyan állítsák vissza a Habsburg-monarchiát, Csehországon vagy Magyarországon keresztül. Ezen folyományok révén most már ugy alakult a helyzet, hogy inkább Csehország révén akarják visszaállítani Magyarországon a királyságot. Ez az elaborátum nem volna előttünk, ha 1920-ban okosak, egységesek és előítélet nélküliek lettünk volna, ha nem élt volna a hit, hogy itt Magyarország a világ központja. Hiszen külföldön nem is tudnak Magyarországról. Az egész idő alatt, mig kint voltam, nem olvastam francia, angol, olasz újságokban semmit Magyarországról, kivévén egy hírt, hogy a népszövetség foglalkozott magyar ügyekkel, viszont a lapok tele voltak Romániára, Szerbiára és Csehszlovákiára vonatkozó hírekkel. Nem is vesznek tudomást vitáinkról. Teljesen intra muros beszélünk. Minket odakint nem hallanak meg, legfeljebb csak akkor, ha megfizetjük, hogy egyes ministerünknek, vagy a ministerelnökünknek felszólalásait közöljék. Hogy az igaz, amit én mondok, arra nézve hivatkoztam a pénzügyi bizottságban, ahol tárgyalták ezt az ügyet, a Tempsra, a francia ministerium hivatalos lapjára, amely ezeket a dolgokat tárgyalta, hogy tudniillik Magyarországhoz vissza kell csatolni azokat a területeket, amelyeken magyarlakta lakosság van. Ezt nyíltan, vezércikkben tárgyalta 1920-ban. Tehát vitathatatlan, hogy igenis előbbi időkben, ha kötelességünket teljesítjük, ha őszinték vagyunk egymáshoz, ha nem lettek volna olyan ellenséges lehetetlen viszonyok Magyarországon, ahol a tényleges kormány nêm tudtà a hatalmat gyakorolni, hanem egy titkos koimány volt, amely kezében tartotta a hatalmat, ha mindez nem így lett volna, Magyarországra nézve igen hasznos munkát végezhettünk volna. Azt már konstatálnom kell, hogy Bethlen odakint európai értelemben igenis előkelő politikussá vált. Ugy veszik, hogy Bethlen teljesen magáévá tette Trianont és evvel európai értelemben possibilis, minden tekintetben előnyben részesülő, államférfiú lett. Hogy nekünk kellemes-e ez a tudat, az már kérdés. Talán ma ez a politika helyesebb, koncedálom. Azonban ez a nagy változás, amely megtörtént, nem Magyarország előnyére történt. Ezekután áttérek magának a törvényjavaslatnak tárgyalására. Amint előbb voltam bátor megemlíteni, ezzel a törvényjavaslattal, amint a francia mondja : carte blanche-t adunk a kormánynak, carte blanche-t adunk olyanoknak, akik ma a többséget képezik. A felelősségtől önök, még ha nem is alkotják a többséget nem szabadulnak. ^Neubauer Ferenc; Nem is akarunk!) Azt ma könnyű mondani, hogy nem is akarunk. Lehet olyan idő *Jmikor szabadulni akar az ember. Én ott voltam az ülésen, mikor 1918-ban szégyenletesen kimondtuk, hogy nincs többé képviselőház. Én akkor jelen voltam. Méltóztassanak elhinni, akkor én épugy gondolkoztam erről, mint önök, de siralmas dolog volt az, amikor ez bekövetkezett. A felelősséget elvállalták a háborúért is, a forradalomért is, a bolsevizmusért is. Mindenkor találnak embereket, akik a felelősséget elvállalják. Én az önök helyében ezt a felelősséget nem vállalnám. Én nem csinálok nehézséget, hogy önök elvállalják, de én magam nem vállalom. Mindjárt áttérek itt arra a térre, amelyről itt eddig nem beszéltek : a javaslat pénzügyi kihatásaira, amelyek voltaképen a gerincét alkotják az egésznek. Volt itt valaki, aki kiszámította, hogy pénzügyileg mit jelent ez a javaslat? Tudják önök már, hogy évente milyen terhet ró ez reánk? Megmondta ezt nekünk valaki? Vagy abban az előterjesztésben, amelyet itt nekünk adtak, indokolva vannak a bevételek és kiadások tételei, amelyekre rá fogok térni? A fő az, hogy milyen terhet vesz Magyarország magára, hogyha ezt elfogadja. Elsősorban itt van az, amit Halmos, aki a tárgyalásoknál jelen volt, ebben a cikkében mond. Nem olvasom fel, mert nem akarom a hosszanbeszélés vádját magamra zúdítani, de elmondom a velejét. Azt mondja : jóvátételt fizetünk, a jóvátételi összeg ismerete nélkül ; nem szabad a kölcsönt megkötnünk azért, mert a reparációs költségek ebben egészen nincsenek fixirozva. Mi eddig is adtunk állatokat, kőszenet és mást reparációs költségekre ; ezeket abszolúte nem számították be. Láttuk a sorsát a román rablási hadjáratnak, azoknak az összegeknek, amelyeket nem kaptunk vissza. A kisententenak minden pillanatban hatalmában van, hogy nekünk olyan számlát prezentáljon reparációs költség címén, amilyent akar. Ha tehát nem tudjuk fixiroztatni az egész reparációt, akkor bűnt követünk el nemzetünk ellen, mert azt, amit fizettünk 20 év alatt, nem fogják beszámítani, hanem azután fogják az egész költséget prezentálni. (Vargha Gábor : Qui habet tempus, habet vitám !) Húsz évre fixirozva van, de azután Magyarország egy abszolút bizonytalanságban marad, hogy mi marad fizetnivalója. Azt hiszik önök, kapnak egyetlen országtól jelzálogkölcsönt 50 évre, amire okvetlenül szükségünk lesz, mert én azt hiszem, hogy 2 év múlva a mezőgazdaságnak is lesznek kalamitásai, ugy, mint most a kereskedelemnek és sokkal nagyobb mértékben, mint önök gondolják. Ha majd ismét rá leszünk szorulva a jelzáloghitelekre, akkor önök fognak kapni majd hipotekáris kölcsönöket 50—55 évre, ha tudják, hogy a kisentente a számlát minden pillanatban olyan magasra emelheti, amint neki jólesik. A habet tempus, habet vitám elve itt nem alkalmazható. Ha én ilyen kölcsönszerződést csinálok és meghatározom a két és félévi lebonyolítást és húsz évre meghatározom abban azt, hogy nekem jóvátételt kell fizetnem, akkor ez azt jelenti, hogy én húsz évig a külföldi állam fenhatósága alatt állok, amely húsz évig kontrollálhatja azt, hogy ezt a tíz milliót kifizetem-e, igen vagy nem. Mert hogyha nem vagyok abban a helyzetben, akkor húsz évig joga van beavatkozni a mi összes pénzügyi és gazdasági műveleteinkbe ; akkor nem a két és félévről vau