Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

246 À nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, hedden. mányzati módszer nagyon fontos szempont az államigazgatás szempontjából és szociális szempontokból és rá akarok mutatni arra, hogy a mai kormányzatnak egyes tényezői s az őt támogató pártok tapasztalhatják a saját testükön ennek a módszernek és iránynak hátrányait. Sajátságos azonban, hogy sohasem azt a következtetést vonják le belőle, amelyet le kellene vonni, épen ugy, mint ahogy nagyon sokszor a történelem folyamán látjuk azt, hogy sohasem arra a következtetésre jutnak az egyes osztályok és a hatalmat kezelő személyek, amelyre jutniok kellene, hanem épen ellenkező következtetésre s csinálják tovább a maguk politikáját, hogy ugy mondjam, végzik a maguk öngyilkosságát. Bocsánatot kérek, a kormányzati rendszert nem lehet semmibe venni, mert ez a legfontosabb tényezője az állami életnek. Nem lehet ugy kezelni a kormányzatot, hogy mert az jó és pillanatnyilag kedves nekem, azért én rosszaságait fentartom, hagyom azt a fejemre nőni, hogy elmeritsen, mondom csak azért, mert rám és bizonyos osztályokra és irányzatra kellemes. Ha ez igy megy, akkor kétségtelen, hogy bajokat idéz elő. Ebben a tekintetben azután a felelősség nem azoké, akik rámutatnak a bajokra, akik meglátják a hibákat és felsorolják azokat, hanem azoké, akik támogatásukkal és közreműködésükkel ezt a rendszert fentartják. Ehhez a kormányzati rendszerhez tartozik sok olyan dolog, amelyet felemliteni nem akarok. Rá akarok azonban mutatni arra, hogy ennek a kormánynak gazdasági és pénzügyi politikája nem felelt meg annak a kívánalomnak, amelyet az ország joggal elvárt és megkivánt ; nem felelt meg pedig azért, mert a kormány helytelen szempontokból indult ki. A mostani kormányzatnak i'őelve a közgazdasági, de különösen a pénzügyi politikában : ugy osztani el a közterheket, hogy ezeket a közterheket ne a nagy vagyon egyenes adókból, hanem fogyasztási adókból a tömegek viseljék. Ez volt az alaphibája és ma is ez az alaphibája az egész pénzügyi politikának. Az az alaphibája, hogy áthárítja a terheket a fogyasztókra, áthárítja a nagy tömegekre és már kezdettől fogva nem merte a nagyvagyont ugy megadóztatni, ahogy azt a nagy vagyon elbírná. De helytelen volt a kormány egész közgazdasági politikája is. Tessék csak visszaemlékezni, visszagondolni évekre, arra gondolni, hogy abban a bizonyos zsidózási jelszóban mennyi ipar- és kereskedelemellenesség volt. Ennek a zsidózási jelszónak nem volt más gyakorlati célja és tendenciája, csak az, hogy egyes egyének üljenek azok helyére, akik ma különböző bankokban és részvénytársaságokban helyet foglalnak. Ennek a jelszónak felekezeti szempontból való be vi vese a közgazdasági politikába nem szolgált olyan célt, amellyel alapjában meg akarta változtatni ezt a közgazdasági politikát ; ennek nem volt olyan programmja, amely azt a célt szolgálta volna, hogy változás álljon be a közgazdasági és pénzügyi politikában, csupán az volt a célja, hogy ezzel a jelszóval állásokat kaparitson meg a maga számára és folytassa tovább azt a romboló pénzügyi és gazdasági politikát, amelyet eddig folytattak. (Ugy van! Ugij van ! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy megállapítsam, hogy a magyar közgazdasági és pénzügyi életben azért jöhetett létre akkora korrupció, a pénzszerzésnek az a könnyű módja, amelyet láttunk, mert ez a politika azt kiváltotta és alátámasztotta. Ellenkező célt ért tehát el, amely nyilvánvalóvá tette azt, hogy itt a siberek könnyű módon éltek és nagyon könnyű módja volt a pénzszerzésnek. Igaz, hogy többé-kevésbé minden államban megvolt ez ; igaz, hogy a háború után — mert a háborúban megszűnt a produktiv munka értékelése — nem becsülték meg a munkát és a háború kezdetétől egészen mostanáig az improduktiv tevékenység lett az, amely tényezője lett a gazdasági és társadalmi életnek ; ilyen volt a háború maga, ilyenek voltak az utána következő különböző gazdasági tevékenységek, amelyek módot nyújtottak a vagyonszerzésre és meggazdagodásra. Mindezek módot nyújtottak a háború véres verejtékein és tömeggyilkosságokon keresztül is arra, hogy milliókat szereztek, óriási vagyonokat halmoztak össze a háború után, amelyek a tömegnyomoron, jaj kiáltásokon és vezeklésen át eljutottak a Wertheim-szekrényekbe. Ha ez lehetséges volt, — mint ahogy lehetséges volt —• akkor ne méltóztassanak félni és megijedni attól, hogy ha a tömegek, akik produktív munkából élnek, elitélik ezt a politikát és becsületesebb, egészségesebb közgazdasági politikát követelnek. Mert sem a keresztény erkölccsel, sem az általános emberi felfogással nem egyeztethető össze az, hogy egy államban a munkanélküli jövedelem, a zsarolás, a kizsákmányolás, a léhaság tegye lehetővé a jóllétet, boldogulást, munkából azonban ne lehessen tisztességesen megélni, annál kevésbé vagyont szerezni. Ez a felfogás választ el bennünket a túloldaltól s ez okozza a kiegyenlíthetetlen különbséget köztünk. A társadalom csak ugy állhat fenn, ha az emberek produktiv munkát végeznek benne, çsak a munka tartja fenn az államot és a társadalmat. Sajnos, nem tudtuk elérni a nemzetgyűlésben azt, hogy a kormány figyelembe vegye a közgazdasági és pénzügyi politika terén a szociális szempontokat. Éveken keresztül azt hallottuk a ministerelnök úrtól, az igazságügyminister úrtól, a népjóléti minister úrtól és a pénzügy minister úrtól, ha a drágaság és a munkabérek alacsony volta miatt panaszkodtunk, hogy a fő dolog pénzünk értékének stabilizálása. Ennek a célnak alárendelték a kivitelt és a behozatalt. A kivitelt a koronatartás érdekeinek szempontjából korlátozta a tisztelt kormány, ami pedig a bevitelt illeti, előfordult, hogy később olyan árucikkből kellett behozni az országba, amelyből előbb kivittek. Azt látjuk azonban, hogy ennek ellenére a koronaromlás mégis bekövetkezett, közgazdasági életünk mégis lerongyolódott. Németország és Ausztria is erre a sorsra jutott ugyan, de Ausztriában és Németországban, sőt még Lengyelországban is —• csak a legyőzött államokat veszem — a gazdasági élet szociális vonatkozású részét nem hanyagolták el ugy, mint nálunk. Ausztriában, Németországban és Lengyelországban a munkabérek lépést tartottak a drágulással, mert ott az állam a gyengébb fél, a munkásosztály és a magánalkalmazott réteg érdekében közbelépett. Ez nálunk mind nem történt meg, mert a kormány azt mondta, hogy ilyen intézkedés káros befolyással volna pénzünk értékére. Hallottuk annakidején a ministerelnök úrtól, amikor az indexrendszer behozatalát köve-