Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-277

232 A nemzetgyűlés 277. ülése 1924. évi április hó 14-én, hétfőn, in pejus, ez az intézkedés igazán alkalmas arra, hogy a reparációs kötelezettségek nyomán mutatkozó és elkerülni szándékolt bizonytalanságot 20 évre megrögzitsük (Baticz Gyula: Valószínűleg a gonosz forradalmi kormány csinálta ezt !) Ezek szerint a bizonytalanság reparációs kérdések terén nem szűnt meg és igy kormánya logikája szerint a külföldi tőkeimport sem indulhat meg. Tehát a kormány szanálási programmjának egyik pillére, t. i. a reparációs kérdés bizonytalanságának megoldása, helyesebben 20 évre való kikapcsolása, már magában a törvényjavaslat szövegében föltétlen összeomlásra van ítélve és^ kétséges, hogy a kormány szanálási programmjának másik pillére, a korona stabilizálása miképen fog kibontakozni. Én a két pillérnek szoros kapcsolódása miatt nem bízom abban, hogy a korona a jelen szanálási törvényjavaslatok állapján stabilizálódni fog. Az eddig elmondottak eredményeként leszűrhetjük azt, bogy a kormány a külföldi kölcsönnek a jóvátételi kérdés végleges elintézése előtt való felvetésével sem a jóvátétel kérdését, sem a külföldi kölcsönt nem oldotta meg jól, sőt az országot a két teljesen különböző kérdésnek összekeverésével olyan helyzet elé állította, amely a legborzasztóbb konzekvenciákkal jár. Ha nem az ország sorsát viselném szivemen, bizonyos jól eső érzéssel konstatálnám, hogy én a hegyeknek ezt a hosszú vajúdását, amely csak egeret szülhet, már előre láttam. Hogy ez valóban igy volt, arra vonatkozólag Írásbeli bizonyitékot is produkálok. Az 1923 szeptember 23-án megjelent Esti Kurir-ban irtani erre vonatkozólag cikket, (olvassa): »Jó néhány hete már, a ministerelnök, a külügyminister és a pénzügyminister elutaztak Genfbe. Kállay Tibor a múlt héten hazajött, Bethlen István gróf és Daruváry ott maradtak, senkisem tudja még, mikor jönnek vissza, miért mentek és miért nem jönnek már haza. Az első kérdésre vérszegény kommünikében adott annakidején választ a kormány, ámde ezekből a kormányférfiak utjának célját egész bátran ugy kombinálhatta mindenki, ahogyan az Ízlése, az érdeke, vagy a fantáziája megkívánta tőle. Tájékozottságot mímelő kormánypárti berkekben ugy mondták, hogy az utazás célja a nemzetközi kölcsön kieszközlése. Ez akkor, persze csak a laikusok előtt, elfogadhatónak látszott, mert a ministerelnök és pénzügyminister nyilvánosság előtt többször megállapították, hogy külföldi kölcsön nélkül csonka Magyarországot nem hajlandó kormányozni, kölcsön nélkül nem lévén menekvés, az orsság közgazdasági és financiális összeromlás előtt áll. Csakhogy ennek a jól értesült helyen fémjelzett kombinációnak tarthatatlansága hamarosan nyilvánvalóvá vált, még a laikus előtt is. Ugyanazok a lapok, amelyek szócsövei voltak a valóságot elkendőző hirnek, rájöttek és megírták, hogy a magyar kölcsön ügye nem tartozik a Genfben ülésező népszövetség hatáskörébe, lévén a kölcsön ügyében a jóvátételi bizottságé a döntő szó- Látni való tehát, immár a laikus közönség számára is, hogy a három ministerek nem a kölcsön folyósításáért mentek Genfbe. Amikor ez így kiderült, megjelent a nagy augur, Vass József dr. népjóléti minister. Az egységes párt értekezletén megállapította, hogy a ministerek utazásának végcélja, nem is annyira a kölcsön definitiv kieszközlése volt, mint inkább csak az, hogy a kölcsön körül lengedező fagyasztó és rideg atmoszférát barátságosabbá tegye. Napok jöttek, napok mentek, a genfi távíró egyre kevesebbet kopogott a kölcsönt elborító légköri feszültség enyhüléséről, de mind több és több mondani valója lett megoldásra váró gazdasági és politikai kérdésről. Külföldi lapok révén pedig arról szivárogtak hirek hozzánk, hogy a kölcsön nem is tengelye, csupán függvénye a genfi tárgyalásnak. Ezeket a híreket a pénzügyminister hazaérkezése mintha meg is erősítené, mert a kormány szerint a kölcsön gazdasági és pénzügyi reorganizációnknak annyira alapvető követelménye, hogy róla a pénzügyminister jelenléte nélkül tulajdonképen még elvi tárgyalásokat sem szabad és lehet folytatni, Ha forditva történik, ha Bethlen István és Daruváry Géza jönnek haza és Kállay marad Genfben, akkor még hinni tudnánk a nagy augur mentő gondolatában, de bármi volt is a ministerek utazásának célja, a közvélemény és vele én is arra várunk választ, miért nem jönnek már haza 1 Én igy látom a dolgot. Ha Bethlenek csakugyan azért mentek Genfbe, hogy jobb atmoszférát teremtsenek a kölcsön sorsának, akkor ma már ott a kölcsönt ily hosszú tárgyalások után hatodrangú kérdéssé devalválták. Ott most nyilván politikai viták folynak. Ott most Bethlen magát és a jelszavakba fulladt kormányzatát az egész külföld által is követelt uj érába akarja átmenteni. Ott most a magyar kormánytól a kölcsön apropójából egyet-mást, de különösen azt a Habsburgellenes demokratikus kormányzást kérik számon, amelyet mi oly rég követelünk. Ám a ministerek ahelyett, hogy hazajönnének és itt az országot a kölcsön akadályairól, a követelt szemébá és tárgyi garanciákról felvilágosítanák, alkudoznak a tájékozatlan ország számlájára, hogy ha már uj politikai irányt kellene inaugurálni, ne kelljen azt átengedniük azoknak, akik velük szemben ennek a követelt uj politikának régtől meggyőződéses hirdetői voltak. Inkább kisajátítják a programmot, csakhogy a hatalom birtokába maradhassanak. Tessék hazajönni, tessék a helyzetet nyíltan föltárni. Ha nemzetközi izoláltságunknak, amelyből a kölcsön megtagadása, vagy akár csak a kölcsön ügyének elhúzódása folyik, a ministerek a személyi akadályai és a mai kormányrendszer a tárgyi akadálya, akkor távozzanak a ministerek és jöjjön az uj, a szó nemes értelmében vett liberális és demokratikus kormány.« (Kószó István : Éljen a szerző! — Derültség jobbfelől. — Dénes István : Ezért egy év előtt lehazaárulózták Horváth Zoltánt.) Ugyancsak ezzel a kérdéssel kapcsolatban azt követeltem, hogy Bethlen István ... (Baticz Gyula: Mondjon le!) számoljon be nyíltan a genfi tárgyalásokról, nehogy Magyarország most is ugy járjon, mint a Habsburgok detronizálásával. Akkor addig nem detronizálták a Habsburgokat, amig ezért a kisentente ellenértéket adott volna, csak akkor hozatott meg az 1921: XL

VII. t.-cikk, amikor a kisentente ellenünk fegyveres szerződésre lépett és minden ellenérték nélkül a törvény meghozatalára minket rákényszeritett. Ha Bethlen István gróf az általunk követelt külpolitikát és belpolitikát régebben elfogadta volna, akkor Genfben Bethlen gróf nem, mint könyörgő Lázár állott volna,hanem, mint egyenrangú tárgyaló fél. (Mozgás és derültség a jobboldalon. — Dénes István: Nem lehet elhinni, hogy egy magyar ministerelnök egyenrangú tárgyaló fél legyen? — Felkiáltások a jobboldalon: Az volt!) Épen azért, mert Bethlen gróf ministerelnök ur idebent állhatatosan ragaszkodott ahhoz a reakción ár ius politikához, amely az egész kormányzását jellemzi, nem tudott elérni semmiféle sikert. Mindazt, amit más, ami politikánkat, a liberális és igazán demokratikus politikát valló és hirdető egyének elérhettek volna, azt ő nem érhette el. Előrelátásom, amelyet az ismertetett cikkek is igazolnak, beteljesedett. íme az országot elvezette a meredek szélére. A külföldi kölcsönnek nevezett akciót annyira