Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-275

A neriizëtgyűlés 27$. ülése 192i. annyira változott, aiinyira " javult az ország-, gazdasági helyzete, hogy 250 millióval is rendbe lehet hozni. De nem lehet, ez az én legnagyobb aggodalmam. Csak azért kellett a külföldi kölcsön, azért elégedtek meg 250 millióval is, hogy egyáltalában lehessen valamit felmutatni, hogy lehessen valami eredményt odatárni, hogy ne lehessen a kormányra rásütni, — miután ez pozicióia elhagyására vezetett volna — hogy a külföldi kölcsön nem sikerült. Annak sikerülni kellett árkon-bokron keresztül. Azt, hogy minden árat megadtak a külföldi kölcsönért és hogy ilyen csekély számú milliókkal megelégedtek, bizonyítják azok a súlyos feltételek, amelyeket a külföldi kölcsön felvitelének megengedésével kapcsolatban reánk róttak. Hiszen ezekben a javaslatokban ennek a nyomorult országnak olyan lekötöttsége nyilvánul meg, annyira le lesz bilincselve ez a nyomorult ország elsősorban gazdaságilag, azután katonailag és végül politikailag is» hogy lehetetlen azt nem mondani, hogy ezek a feltételek is jók voltak s azért voltak jók, csak hogy eredményt tudjon a kormány a külföldi kölcsön dolgában felmutatni. A tegnapi napon szinte hajmeresztő dolgokra mutattak rá. Kámutattak arra, hogy a mai kormány állandóan lehazaárulózta azokat, akik a belgrádi fegyverszüneti szerződést megkötötték a Diaz-féle szerződés felrúgásával. Én most is osztozom a kormány véleményében s most is azt mondom, hogy ha ez a belgrádi fegyverszüneti szerződés talán nem is hazaárulás, de olyan végzetesen elhibázott cselekedet volt, hogy az országnak bekövetkezett soksok nyomoruságáért ez a tény felelős, A kormányzat azonban, ugy látszik, már nem gondolkozik igy, mert bebizonyult a tegnapi nap folyamán, — ami nyilvánvaló is a törvényjavaslat indokolásából — hogy ez a kormány ráütötte a jóváhagyás bélyegét, a szégyenbélyeget arra a Károlyi Mihályék és Franchet d'Éspéray tábornok között kötött lealázó fegyverszüneti szerződésre. Szabad-e ilyen: megalázkodást magára vennie egy kormánynak, amely azt hangoztatja éveken át, hogy hazaárulók voltak azok, akik ezt megcselekedték! Most jön és ugyanarra a szerinte hazaárulásra ráüti a bélyegzőjét. Ti Nemzetgyűlés! Hogy minden feltételt megadott a kormány, csakhogy eredmény nélkül ne jöjjön vissza a külföldi kölcsönt előkészítő és kunyoráló sok-sok útjáról, mutatja továbbá az az eljárás, amelyet ez a kormány a román kormánnyal szemben tanúsított. Igazán nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de lehetetlen, hogy hazafias lelkem mélységes keserűségét ki ne fejezzem akkor, amikor azt látom, hogy akadt egy magyar kormány, amely egyetlen szavával jogosnak ismerte el azt az átkos román megszállást. (Schandl Károly: Nem igaz! Nem ismerte el jogosnak! ITgy látszik, nem hallotta a ministerelnök ur beszédét!) Ez a szó: elismerés, nincs benne, de elengedte az ebből fakadó kötelezettségeket, (Meskó Zoltán: Lemondott róla!) és ha nem a szavakon nyargalunk, t. képviselőtársam, a lényeg mégis csak ez; mert ha egyszer lemondunk arról a jogos követelésről, amelyet annak alapján támasztottunk, hogy ez a román megszállás jogtalan volt, (Ugy van! bal felől.) amelynek jogosságát még az ententehatalmak sem ismerték el, akkor mi ez egyéb, mint közvetett, ha nem is direkt elismerése a román megszállás jogossági április hó 11-én, pénteken. 7 gának? Egy lemondás tulaj donképen elismerése a megszállás jogosságának. (Pesthy Pál igazságügy minister: Ez meg rabulisztika.) A minister ur rabulisztikának mondja. (Pesthy Pál igazságügyminister: Nem mondhatom egyébnek! — Schandl Károly: Két anyagi követelést kölcsönösen levettek a napirendről! — Derültség half elől.) Az az anyagi követelés, amelyet velünk szemben a romának felállítottak, csak akkor lett volna a jogosság legkisebb valószínűségével is felruházva, ha ezt a megszállást bármiféle hatalom jogosnak ismerte volna el. De épen az imént mondottam és ez nyilvánvaló is, hogy maga az entente sem ismerte el jogosnak a megszállást. Akkor a románok részéről felállitott követeléseknek hogyan lehetett volna jogossága? (Meskó Zoltán: Hogyan mert lemondani róla a nemzetgyűlés beleegyezése nélkül?) Tehát csak fiktiv dolog az egész beállítás. Csak forma kellett ahhoz, hogy némileg látszólagosan megokolják azt a borzalmas cselekedetet, hogy mi, a magyar kormány által lemondottunk jogos követelésünkről; azért kellett ezt a formát keresni, hogy a román kormány is lemondott az ő követeléséről. Ezt a kettőt: egy jogos követelést és egy teljesen jogtalan követelést egymással összeegyeztetni igazán csak a legnagyobb elfogultsággal lehet, nemcsak a mi egyéni szempontunkból és felfogásunk szerint, hanem ellenséges hatalmak felfogása szerint is. Ez volt a megállapítás (Perlaki György: Mikor állapították ezt meg?) Bocsánatot kérek, akármennyire tartja ezt rabulisztikának az igen t. igazságügyminister ur, a lényeg az, hogy ez olyan megalázkodás, olyan behódolás, egy nagy és jogos követelésről való olyan lemondás, amely már maga elég volna arra, hogy az ezt saját felelősségére elkövető ' kormányzatot vád alá helyezzék. (Pesthy Pál igazságügyminister: Azt tetszett mondani, hogy a kormány elismerte a román megszállás jogosságát. Ez igy, azok után a premisszák után, csak rabulisztika lehet! — Schandl Károly: Nem tesz jó szolgálatot a magyar ügynek!) Azt mondom: lemondott s ezzel ha nem direkte, de indirekte elismerte a román megszállás jogosságát. Akármilyen szójátékkal igyekszünk ezeken keresztül vergődni, a lényeg az, hogy igenis, a magyar kormány lemondott a követelésekről és ezzel elismerte a román megszállás jogosságát. Mit szólnak ehhez, —• ha az államhatalom a saját maga tulajdonát képező értékek megtérítéséről lemondott is — mit. szólnak ehhez a lemondáshoz azok a magán egyének, azok a magyar emberek, azok a honfitársaink, akiket sok mindenükből, sokakat valósággal exisztenciájukból fosztott ki ez a román megszállás? Mit szólanak azok ahhoz, hogy a kormány az ő meg-kérdezésük nélkül ilyen nagyari gesztussal elengedte az ő összes követeléseiket, elengedte az ő nagy káraiknak megtérítését? Igenis, nagyon fontos ez a két dolog, amelyet most felhoztam: a szerbekkel szemben a Károlyi-féle fegyverszünet elismerése, a románokkal szemben a jogtalan megszállás kártérítéséről való lemondás. Hozzáfűzhetem ezekhez a csehekkel való óriási gazdasági lekötöttséget, amely nyilvánvaló azokból a jegyzőkönyvekből, amelyek ebben a javaslatban benne vannak, amelyek megkötik a kezünket, amelyek in-