Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-275
ö A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. zünk külső és belső értékének lecsökkenése a 100%-ot is meghaladja? (Ugy van! a baloldalon.) Hát nem kapkodás, nem elhibázott dolog-e takarékkoronát valósitani meg 1 , amely mint látjuk, ugy válik be, hogy most már, tulajdonképen senki sem hederít rá, csak a jegyintézet? A jegyintézet ugyanis a"takarékkorona rendszere utján utalja ki tovább is a valorizálatlan kölcsönöket, mert hiába mondtuk ki a valorizációt, a takarékkorona mai rendszere mellett a mostani jegyintézeti hitelek is méltán nevezhetők valorizálatlan hiteleknek. Az a csekély különbözet, mely a takarékkorona és a névleges korona között fennáll, nagyon csekély arra, hogy azt a hasznot, amelyet ezeken a kölcsönökön az egyes magánvállalatok nyernek, ellensúlyozza és az állampénztárnak visszatérítse. Nagyon is tartok attól, hogy a takarékkorona rendszere megint csak, arra . volt jó, hogy a bankok egyeduralma továbbra is kitolassók. (Cserti József: 10%-ra kapják a pénzt és í;Ü%-ra adják ki! — Kiss Menyhért: Szegények a bankok!) Csoda-e azután, hogy ilyen pénzügyi és gazdasági politika következtében végre ilyen javaslatokkal jött a kormány a nemzetgyűlés elé? Csoda-e, hogy, miután éveken át valorizálatlan kölcsönökkel tömte a bankokat és a magániiitézeteket, végre idegen kölcsönre szorul rá? — Pedig, véleményem szerint, — máskor is rámutattam, most is rá kell mutatnom — ha a kormány valorizálta volna ezeket a jegyintézeti hiteleket, amit minden egyéni- és jogsérelem nélkül megtehetett volna, egészen bizonyos, hogy néni szorultunk volna külföldi kölcsönre. Emellett a bankok és priváttársulatok sem sínylették volna meg az általános valorizációt olyan mértékben, hogy tönkremenetelüktől kellene tartani. Én, aki tudom, hogy a bankokra, a kapitalista társadalomra szükség van, nem kívánom a bankok bukását, de szót kell, hogy emeljek az ellen az egyeduralom ellen, amelyet pénzügyi, gazdasági és ennek kapcsán politikai téren gyakorolnak a bankok ebben a szegény, nyomorult országban. Most azután 1 itt vanj a külföldi kölcsön. Ez a külföldi kölcsön, az azzal járó lekötöttség és megaláztatás, azt kellene, hogy maga után vonja, hogy a kormány rossz pénzügyi, belpolitikai, valamint külpolitikai kormányzatát megjavítsa, helyrehozza. Én, aki ismerem ennek a külföldi kölcsönnek a pártpolitikai hátterét, merem mondani, hogy a külföldi kölcsön gondolata tulajdonkénéit a kormány és pártja megrendült viszonyának megjavítására vetetett fel elsősorban. A kormány szanálni akarta vele nem annyira az ország, mint inkább a kormányzópárt állapotát, és meg vagyok róla győződve, hogy, ha eredményt érünk el vele, legfeljebb ezt az eredményt érhetjük el, de az országra kiható eredménye nem lesz. (Kiss Menyhért: örök életű lesz a párt! — Zaj a jobboldalon.) Soha semmiféle sértő közbeszólásra nem reflektálok. Az illető sértegető képviselő urak érezzék magukban azt a szégyent, melyet kell, hogy érezzenek, ha olyan embert sértegetnek, akinek nincsen módjában holmi lovagiaskodó elégtételt kérni. Nagyon jól tudom, hogy a külföldi kölcsön kérdése akkor vetetett fel, amikor a kormányzópárt elégedetlen elemei azon a ponton voltak, hogy elégedetlenségüknek levonják a. konzekvenciáját. Nem párttitok ez; elvégre ez az or r évi április hó 11-én, pénteken. szag ügye, egészen nyugodtan féljogositva érzem tehát magamat arra, hogy ezt itt, a nemzetgyűlésen szóvá tegyem. Igenis nagyon jól; tudom, hogy a külföldi kölcsön, mint egy mumus, akkor merült fel, amikor a kormánypártban lévő mélységes világnézeti és kormányzati okokból a széttagolódás megkezdődött. Akkor lépett fel az igen tisztelt kormányelnök ur, azzal, hogy külföldi kölcsönre van az qrszágnak szüksége és ez a külföldi kölcsön mindaddig nem biztositható, mig a kormánypártban az elégedetlenek el nem hallgatnak. Bizonyságot tehetek róla, mert benn voltam annak idején a kormányzópártban, hogy valahányszor, a kormányzópárt egyes frakciói elégedetlenségüknek adtak kifejezést a kormány politikájának egyik, vagy másik irányával szemben, mindig azzal némították el az elégedetlenkedőket: hallgassatok el a külföldi kölcsönre való tekintettel és odázzátok el kifogásaitokat jobb időkre, amikor túl leszünk már a külföldi kölcsönön. Egy esztendeje tart- már a külföldi kölcsönnel való ijesztgetés kecsegtetés. Igenis egyesegyedül abból a szempontból indultak ki, legalább is az volt a főintenció, hog-y ezt az elégedetlenséget a kormánypárton belül elnémitsák. Nem túlzok és nem jövök tehát összeütközésbe! az igazsággal, amikor azt mondom, hogy a külföldi kölcsön igenis elsősorban a kormányzópárt stabilizálására kellett. Hogy azután milyen mértékben gondolta a t. kormányzat ezzel az ország helyzetét is stabilizálni, az az ő dolga. Nyilvánvaló azonban, hogy ez igy történt és a magam részéről kételkedem benne, hogy a másik fontosabb célt, az ország konszolidációját, gazdasági és politikai talpraállását ezzel a külföldi kölesönnel elérhetnők. Amikor az elmúlt nyáron már nyilt szakadás állott be a kormányzópártban, amikor a párt kevés számú, de igen értékes tagjai nyíltan szembehelyezkedtek a kormánnyal, már olyan akuttá vált a külföldi kölcsön kérdése, hogy minden áron meg kellett azt csinálni. Hogy pedig minden áron megcsinálták, azt bizonyitják a beterjesztett törvényjavaslatok. A kulisszatitkok ismerete nélkül is, amelyeknek egyikére másikára Nagy Vince képviselőtársam rámutatott már a tegnapi napon, (Kiss Menyhérti Nagyon érdekes volt!) csupán a beterjesztett javaslatokból Ítélve, elmondhatjuk, hogy a kormány igenis kész volt minden árt megadni a külföldi kölcsön biztosítására, csakhogy beleszuggerálja saját pártjába, hogy a külfödi kölcsön révén stabilizálódik a kormány helyzete, állandósul a kormányzat, tehát állandósulnia kell a mögötte ülő kormányzópártnak is. (Zaj, Szilágyi Lajos: Súlyos vádak egy disszidens képviselő részéről! Cáfolatot kérünk! — Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Komolytalan dolog!) Hogy a kormányzat minden árat megadott a külföldi kölcsönért, azt bizonyítja az is, hogy jóllehet a.kormány először mintegy 600 millió arany koronára taksálta azt az összeget, mely nélkül nem lehet az államháztartást rendbehozni, végül 250 millió aranykoronával is megelégedett, csakhogy eredményt tudjon felmutatni. Ha elővesszük azokat a beszédeket, melyeket annakidején a kormány tagjai a pénzügyi és gazdasági dol* gokra vonatkozólag mondottak, láthatjuk helőlük, hogy akkor az volt az álláspontjuk, hogy 600 millió aranykorona nélkül nem lehet ^ az ország háztartását r-endbehozni « most mégis
