Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-263

&0 A nemzetgyűlés 263. ülése 1924. évi március hó 28-án, pénteken. fentartani, épen igy kell megítélni az iskolákat is. Itt nem játszhat szerepet az, hogy van-e pénz rá vagy nincs, mert az iskolákra feltétlenül szükség van' ott neveljük a jövő nemzedékét, a jövő magyarságát és ha e téren szűkmarkúak leszünk, ugy ez végtelenül megbosszulja magát. À közoktatásügyre összes kiadásaink illuzóriusakká válnak ezáltal, mert ha nem nyújtunk kellő anyagi eszközöket, félmunkát végzünk és féleredményt érünk el. Ennélfogva a következő határozati javaslatot vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni (olvassa) : »Mondja ki a nemzetgyűlés az 1883. te. 17. §-ának hatályon kivül helyezésével a középiskolák egyes osztályaira a 40-es létszámot, mint maximumot«. Az idő előrehaladottságára való tekintettel, sajnos, rövidre kell fognom felszólalásomat, pedig taglalni akartam azokat a visszásságokat, amelyek a főigazgatóságoknál mutatkoznak. Csak arra kell utalnom, hogy a főigazgatók, akik egyes centrumokban székelnek, évenként egyszer látogatják csak a középiskolákat. Ez a főisgazgatói látogatás azután nemcsak a gyermek, hanem az illető felülvizsgált tanár jövőjére is kihatással lehet. Nagy baj itt az, hogy az illető főigazgató — aszerint, amint a reáltárgyak tanára volt, vagy a filozófiai tárgyak tanára — a szakmájába vágó tantárgyat forszirozza látogatása alkalmával. Ha pl. valaki latin tanár volt, az nem mutat érdeklődést e reáliák iránt ; sorra járja a középiskolákat, talán az érettségi vizsgán is jelen van, anélkül azonban, hogy valami érdeklődést mutatna az algebra vagy a fizika iránt ; taián nem is érti, talán unja, talán fárasztja a dolog, feljegyzi az illető tanár működését, pedig sejtelme sincs és nem is lehet róla, hogy az a reáltárgyat tanitó tanár hogyanis felelt meg hivatásának. Már múltkori interpellációmban is alludáltam erre, amikor egy tanár esetét hoztam elő. Az illető reáltanár volt, és egy latinista főigazgató, aki előadását meglátogatta anélkül, hogy értett volna a reáltárgyakhoz, rosszul kvalifikálta, melynek következtében nem léphetett elő a VIII. fizetési osztályból a VII. fizetési osztályba. Az illető családos embr r, többgyermekes családapa, végigjárta a frontokat, kétszer sebesült, 70%-os rokkant, de mert a főigazgató ur egy félóráig végighallgatva működését, nem találta kielégítőnek, talán azért, mert valamelyik gyermek nem tudott felelni zavarában vagy nemkészültségében, rosszul kvalifikálta, s emiatt ezt a szegény tanárt prefereálták. Ez, elismerem, ez előfordulhatott volna abban az esetben, ha az illető tanár fizika tanár lett volna. Felmerül azonban az a kérdés, hogyan osztályozhat egy ember egy olyan tanárt, akinek működését nem Ítélheti meg, mert tantárgyát egyáltalában nem érti. Én ugy képzelném ennek a kérdésnek a reformját, — nem is kerülne olyan sokba — hogy minden főigazgatósághoz két főigazgatót neveznének ki, az egyiket a reáltárgyu, a másikat a klasszikus tárgyú tanárok felülvizsgálására. így több alkalmuk volna ellenőrizni az egyes tanárokat, nemcsak egyszer látogathatnák meg az előadásokat, hanem többször is és útbaigazítással szolgálnának az illető tanároknak, stb. Mint már emiitettem, ezen a téren nem lehet szükmarkoskodni, nem lehet krajcároskodni. Ha azt a splendidséget, azt a nagy bőkezűséget, amelyet Kállay volt pénz ügy m in ist er ur a bajtikokkal szemben tanúsított, csak egy percentben tanúsították volna a magyar kultúra iránt, akkor igazán valorizált hiteleket nyújtottak volna, mert a felnevelt magyar ifjúságban százezerszeresen térült volna meg az az összeg, amelyet szeretettel és bőkezűséggel ráfordítottak. Erre nézve is bátor vagyok határozati javaslatot beterjeszteni, mely szerint (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kultuszministert, hogy a tanárképzés módosításáról, valamint a tanári kar pragmatikájáról és a főigazgatóságok újjászervezéséről terjesszen be sürgős törvényjavaslatot, hogy az a középiskolákról szóló törvényjavaslat után azonnal letárgyalható legyen.« Még a tanárképzésre hi vom fel a mélyen t. Nemzetgyűlés figyelmét. Helyes lett volnál ha a kultuszminister ur a kérdést megoldó törvényjavaslattal járult volna a nemzetgyűlés elé. Méltóztassanak csak megnézni, hogyan képzik az ujabb tanári generációt ; méltóztassanak csak megnézni a filozófiai hallgatók helyzetét, akik cím irodákban és Isten tudja hol dolgozva, a legnagyobb nyomorúságban tartják fenn magukat, és kifáradva, kimerülve mennek az előadásra, ha egyáltalán el tudnak oda jutni. Csak arra törekszenek, hogy az indexet aláirassák az egyetemi tanárral, aki nem is ismeri növendékét s nem is tudja, kit képesit a jövő nemzedék tanítására. Ha egy egyszerű kis műkertészetet rendezek be, szorgosan megválogatom azt a kertészt, akire palántáimat rábízom, pedig azt könnyen pótolhatom ; amikor pedig emberi palántákról van szó, amikor a legértékesebb kincsről, a jövő magyar nemzedékéről van szó, akkor a magyar állam ugy neveli tanárait, hogy nem is tudjuk, kikre bizzuk a jövő nemzedéket. Méltóztassanak megnézni, hogyan vannak elhelyezve Szegeden és Pécsett az egyetemi hallgatók. Tanárképző intézetünk csak Budapesten van, a többi egyetemünkön még nincs. Amikor az a szerencsétlen fiatal tanár kikerül az életbe és rosszul táplált, lerongyolt mivoltában odamegy a fiatalság közé, tele van keserűséggel, tele van társadalmi nihillel, mert hiszen mindent gyűlöl, mert nem kapott sehonnan semmi támogatást. Ilyen körülmények között, ilyen lelkiállapotban kell tanítania a jövő nemzedéket, kell belenevelnie az optimizmust. Utalok ebben a tekintetben is arra a szűkkeblűségre, mellyel a kultuszkormány a tanárképzés ügyét kezeli. Én nem látom középiskoláink működését sikeresnek addig, amig ezt a kérdést meg nem oldjuk. Igenis, minden lehetőt el kell követnünk, hogy a tanárképzés ugy történjék, amint azt a reájuk bízott nagy, óriási horderejű feladat joggal megköveteli. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Még csak egypár szóval akarok a javaslatnak arra a nagy hiányosságára rámutatni, hogy nem akar szakítani azzal a régi tradícióval, amely szinte elvonatkoztatja a középiskolát a gyakorlati élettől. Szeretném, ha mélyen t. Nemzetgyűlés minden egyes tagjának fülében csengne Wlassics volt kultuszminiszternek — ha jól tudom, vele történt, — az az anekdotája, amely olyan jellemző a középiskolai nevelésre s amely szerűit előadta, hogy mikor p fia jeleden ^ette le az érettségit s elküldte őt, hogy utazzék a szomszéd városba, fia nem tudott még jegyet