Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

A nemzetgyűlés 273. ütése 1924. évi április hó 9-én, szerdán. 373 Ép azért nálunk sem lehetett egy olyan elzárkózottsági politikát megindokolni s ép azért mi is a mi pénzügyi politikánkkal borzasztó téves hitben éltünk, amikor azt hittük, hogy ha mi megállapítjuk azt, hogy Budapesten a zürichi árfolyam mennyi — t. i. Budapesten állapították meg azt, hogy Zürichben mennyi a korona árfolyama és Bécsben egy más zürichi árfolyamot állapítottak meg — akkor a gazdasági életben mindenki ehhez a koronaárfolyamhoz fog igazodni. Itt volt épen az alapvető tévedés, mert hiszen a gazdasági élet, az ipar és kereskedelem sokkal éberebb, sokkal élelmesebb és az soha sem fogad el magasabb fiktív kurzust, az mindig csak egy alacsonyabb kurzust fogad el számítása alapjául és igy keletkezett azután az, hogy az árak tulaj donképen a külföldi korona árfolyamához alakultak, illetőleg az alacsonyabb árfolyamhoz alakult ki az áruk értéke, főként azoké az áruké, amelyeket nekünk külföldről kellett behoznunk, ami természetes is, hogy ezeknek csak ehhez alakult és ezek az árak kihatottak azokra az árukra is, amelyeket Magyarországon termelünk. Vagyis pénzünk vásárló értéke papiroson magas volt, de tényleg vásárolni érte kevesebbet tudtunk, mert a külföldi korona árfolyamához volt a gazdasági életben a korona már eszkomptálva. (Dénes István : Ez az igazi pénzügyi politika ! — Barthos Andor : Csakhogy idebenn is rontották mesterségesen a koronát!) Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kapcsolatosan rámutassak arra a lelketlen spekulációra is, amelyet nem mondom, hogy a kormány csinált, a kormány támogatott, (Erdélyi Aladár : Egész bizonyos lehet) de a kormány intézkedései, ez a kétféle korona árfolyama lehetővé tették. Nem szólok azokról a nagystílű siberekről, akik itt milliárdokat vittek ki s akiket végül a magyar kormány is kénytelen volt futni engedni, mert nem tudott és nem is fog tudni velük szemben eljárni. (Dénes István : Miért?) Azért, mert a nemzetközi pénzemberek, a nemzetközi tőke sokkal erősebb és olyan eszközökkel rendelkezik, amelyekkel kényszeríteni tudja egy ország kormányát is arra, hogy a törvény szigorú betűi fölött szemet hunyva, a törvényeket másképen magyarázzák, értelmezzék, mint ahogyan azt talán értelmeznék és magyaráznák, ha kis emberről lett volna szó. Én csak eseteket sorolok fel, amelyek megtörténtek és ne méltóztassék azt hinni, hogy ezeket az eseteket nem ismerem. Megtörtént pl. az — s ez főként a bankoknál és takarékpénztáraknál volt gyakorlatban — hogy még a régi Magyarország idejében, tehát a háború előtti időben letétbe helyeztek részvényeket, értékpapírokat különböző budapesti pénzintézeteknél. Ezeknek tulajdonosai részben talán azóta sem jelentkeztek vagy legalább is kevesen jelentkeztek, vagy ha jelentkeztek is, csak irásbelileg érdeklődtek, hogy megvannak-e még a részvényeik, megvan-e még a letét, s miután a bankoktól azt a megnyugtató választ kapták, hogy a letétjük rendben van és ott van, tovább ott hagyták annál a pénzintézetnél, amely az ő régi hírnevénél és előkelő helyzeténél fogva teljes garanciát nyújtott az ő letétjükre. A bankok ezeket a részvényeket elvitték a tőzsdére és ott eladták annak nevében, akinek nevére ezek le voltak téve és ugyanazon napon visszavásárolták ezeket egy másik néven, és visszavették ezeket a visszavásárolt részvényeket az eredeti letétbe ; jobban mondva ki sem vették a letétből, az egész csak annyiban állott, hogy a tőzsdén egy fiktív eladást eszközöltek és ugyanakkor azonban fiktív visszavásárlást is csináltak. A teher itt annyi volt, hogy ugy az eladásnál, mint a visszavásárlásnál az államot megillető jutalékot meg kellett fizetni. Mindenki csodálkozik azon, hogy ezek a bankok milyen nagylelkűek, hogy csak ugy adogatják a papirost ide-oda, megfizetik az államnak kétszer ezt a jutalékot csak azért, hogy az állam jövedelmét szaporítsák. Nem egészen ilyen önzetlen ez a szeretet ; és mi ennek a következménye. A következménye ennek az, hogy aki ezt az értékpapírt eladta, mint egy kolozsvári üzletfelének a megbízottja, az ugyanakkor jogot szerzett arra, hogy ennek a kolozsvári üzletfélnek ezt az összeget el is juttassa. Kapott tehát egy úgynevezett külföldi koronakifizetést, amelyet ő egyáltalában nem vitt el az üzletfelének, hanem elvitte azt Bécsbe, vagy Nagyváradra s ezt a külföldi koronakifizetést Nagyváradon visszavásárolták tőle ugyanazok, akiknek hivatásuk és kötelességük volt, hogy a magyar pénz árfolyamát tartsák. Miután volt idő, hogy a két korona árfolyama között szintén volt eg}

7 50 százalékos differencia, vagyis, hogy az egyik és a másik árfolyama a 100 : 150 arányában viszonylott egymáshoz, nagyon könnyen meg lehet látni azt a célzatosságot, ami abban volt, hogy a kormány ezen intézkedései lehetővé tették, hogy egyes pénzintézetek anélkül, hogy több kiadásuk lett volna, mint az a jutalék, amelyet a tőzsdén kellett az értékpapír után fizetni s anélkül, hogy több kiadásuk lett volna, mint a két ajánlott levél, amelyek ezt az egész üzletet lebonyolították, a tőkének 50 %-át megkeressék. Természetesen ezek az intézkedések azután azt eredményezték, hogy a magyar kormány hiába kívánta a korona árfolyamát tartani, hiába vette el a külföldi fizetőeszközök felét, ezek az összegek nem bizonyultak elegendőknek a spekuláció letörésére, és a kormány időközönként kénytelen volt álláspontjából engedve, a korona árfolyamát lejebb ereszteni és végre azután kénytelen volt olyan alacsony nivóra engedni, amilyen alacsony nivón talán még az osztrák korona sem volt. Hogy ez az intézkedés nem lehetett helyes, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint maga az a tény, hogy midőn a pénzügyi bizottságban ez a kérdés egyizben szóvátétetett, akkor a kormány maga is kénytelen volt beismerni ezeknek az intézkedéseknek helytelenségét és Ígéretet tett arra, hogy a kétféle koronaárfolyamot meg fogja szüntetni. A népszövetség pénzügyi bizottságának jelentése * ugyancsak foglalkozik ezzel a körülménnyel, s rámutat arra, hogy ez helytelen intézkedés, mert anélkül, hogy meg lenne a pénz belső vásárló értéke, vagy anélkül, hogy a pénzt belülről az országban munka és terhelés alátámasztaná, a pénz árfolyamát semmiféle mesterséges eszközzel fenntartani nem lehet. (Dénes István : Nem szabad !) A másik hiba az a pénzügyi politika, melyet a jegyintézet folytatott, mely jegyintézet valorizálatlan kölcsönök nyújtásával lehetővé tette, hogy az országban nem az ipar és a mezőgazdaság, hanem ismét a közvetítő bankok, pénzintézetek jutottak olyan illegitim haszonhoz, mely nem illette meg őket. Csak egy körülményre kívánok rámutatni, miután ez a kérdés más alkalommal már nagyobb vita tárgyát képezte a nemzetgyűlésben. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a cukorgyárak ugyancsak valorizálatlan jegy intézeti kölcsönt kaptak. Ezek a cukorgyárak az igy kapott kölcsönöknek egy részét külföldi szén behozatalára fordították, részben azért,