Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-273
37â À nemzetgyűlés 2ÍS. ülése 19. volt lényeges engedményt tenni. De hivatkozhatnám más érdekeltségeknek tett engedményekre is, amelyek természetesen mind azt vonták maguk után, hogy mások, akik nem birták törvényes utón megszerezni ezeket a koncessziókat, szintén igyekeztek ha nem is legálisan, de illegális módon kivonni a részükre járó külföldi fizetési eszközöket a Devizaközpontnak való beszolgáltatás alól, mert hiszen ez által körülbelül 50 %-át takarították meg annak az összegnek, amelyet ott kaptak volna. Mélyen t. Nemzetgyűlés! A Devizaközpontnak ilyen körülmények között óriási bevételekre kellett szert tennie, hiszen ha csak azt vesszük figyelembe, hogy 1922-ben kivitelünk 334 millió aranykorona volt, 1923-ban pedig 497 millió aranykorona és ha ennek az összegnek 50 %-át vesszük, mint amennyivel átlagban alacsonyabb árfolyamon vette át a Devizaközpont a devizákat, akkor ez 248 és y 2 millió aranykorona volt. Elfogadom azt, hogy a Devizaközpont egyes cégeknek, az államnak is bizonyos célra idegen pénzeket alacsonyabb árfolyamon rendelkezésére bocsátott, de nem hiszem, hogy ez az összeg ennek a külföldről bejött bevételnek, a 497 millió koronának nagyobb részét tette ki. Joggal tételezhetem fel azonban, hogy legalább is negyedrésze felesleg volt. Ha tehát csak 125 millió aranykoronát veszek, mint olyant, amely a Devizaközpontnak ezen intézkedés folytán rendelkezésére állt, akkor azt hiszem, hogy ezt az összeget igen alacsonyra értékelem. Mi volt a hatása ennek a politikának az egész iparra? Pl. egy bútorgyáros, aki Jugoszláviába bútort szállitott, ezért a bútorért Jugoszláviában dinárt kapott, de ezeket a dinárokat a Devizaközpont 50 %-kal alacsonyabb áron vásárolta meg. (Rassay Károly: Ezzel szemben megmentették a koronát. Stabilizálták! — Kállay Tibor előadó: Igen. — Rassay Károly : Még azt méltóztatik mondani, hogy igen? így mindenki meg tudta volna menteni! — Zaj. Elnök csenget. — Kállay Tibor előadó : Szerettem volna látni! — Rassay Károly: Nem adott módot hozzá! — Kállay Tibor előadó: Én mindig adtam módot mindenkinek, hogy a helyemre kerüljön! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. (Rassay Károly : Abszurdum, hogy az ilyeneket komolyan kell venni ! — Kállay Tibor előadó : Amit én mondok, azt csakis komolyan lehet venni ! — Rassay Károly : Az eredmények nem jogosítanak ekkora önérzetre! — Dénes István: Nem bizony!) Csendet kérek. Ne méltóztassanak a szónokot zavarni ! (Erdélyi Aladár : Csak ministert szabad sértegetni, képviselőt nem.) Peyer Károly : Az a pénz, amely ilymódon a bútorgyáros rendelkezésére állott, csak fele összegben folyt be hozzá, tehát az után az áru után, amelyet ő külföldön eladott, az áru értékének csak a felét kapta meg. Ebből kifolyólag kénytelen volt a munkásait alacsonyabban dijazni, nem tudta nekik megadni azt a munkabért, amelyet talán meg kellett volna adnia, mert a munkás és a munkáltató munkájának eredményéhez egy harmadik társ is szegődött : az állam, amely ennek az eredménynek felét elvette. Ez a fele a legtöbb esetben több volt, mint talán az a tiszta haszon, amely azon az árun keletkezett. Tudom, hogy ezzel szemben majd azt méltóztatik mondani, hogy igen ám, de viszont ennek a butorgyárosnak az állam alacsony árfolyamon bocsátott cseh koronát rendelkezésére, melyből megszerezte a Felvidékről azt a faanyagot, amelyre neki !. évi április ko 9-én, szerdán. a butor elkészítéséhez szüksége volt. De épen itt van a tévedés, mert vagy nem kapta meg ezt a cseh koronát, vagy olyan kis részét kapta meg, hogy a másik részét kénytelen volt magasabb árfolyamon a szabad forgalomban beszerezni és megfizetni azt az árat, amely ennek világparitási ára volt. Vagyis mi a helyzet? A kereskedő kénytelen volt áruját eladni világparitási áron, de ennek az összegnek felét le kellett adni az államnak a Devizaközpont utján, viszont az anyagot, amely az áru elkészítéséhez szükséges, legtöbb esetben rendes világpiaci áron volt kénytelen megvásárolni. Ezt nem én mondom. Méltóztassék talán azokat az urakat megkérdezni, akik a gazdasági életben velünk ellentétben állanak, a butorgyárosokat, az asztalosmestereket ; ezek igazolni fogják, hogy ezek az intézkedések tették lehetetlenné a butor kiszállítását, hozták válságba az -egész bútoripart és azután nagymérvű munkanélküliséget eredményeztek, soksok ezer embert fosztottak meg a kenyerétől. Nem vonom kétségbe, hogy ezek az intézkedések jóhiszeműek voltak, hogy ezeknek az intézkedéseknek célja tényleg az volt, hogy ezek az összegek a korona stabilizálására fordíttassanak. Ugyanakkor azonban a pénzügyi kormány ismét borzasztó nagy hibát követett el, mert, amikor a korona stabilizására törekedett, nem vette figyelembe azt a tényt, amit pedig hallgatással nem lehet elintézni, hogy ez a korona csak belföldön lett stabil, külföldön nem volt stabil. Ez a korona külföldön fokozatosan ment lefelé, és volt egy-egy olyan időszak, amidőn a belföldi korona 03-as kurzuson volt jegyezve, a külföldi korona pedig 0180-on, tehát olyan nagy diszparitás volt a korona két árfolyama között, amelynek kiegyenlítése épen a gazdasági élet szempontjából feltétlenül szükséges lett volna. De szükséges lett volna azért is, hogy annak a rettenetes és talán a legsúlyosabb kifejezéssel illethető spekulációnak vegye elejét, amely épen a koronának ezen kétféle árfolyama folytán a magyar és külföldi pénzintézetek között keletkezett. Nagy Emil igazságügyminister ur, (Felkiáltások jobbfelől : Volt !) volt igazságügyminister ur (Berki Gyula : Lényeges különbség ! — Dénes István : Mindenkire azt mondják, hogy volt! — Zaj.) tényleg akart egyszer egy snájdig kardvágást csinálni és elfelejtette azt, hogy nem ő a pénzügyminister, hanem ő csak igazságügyminister. Olyan térre kalandozott át, ahol a külföldi bankárokkal szemben a jogi tudása csődöt mondott, s azt hiszem, hogy az ő jogi zsenialitása akkor egymagában többet ártott a magyar koronának, mint pénzügyi kormányzatunk összes téves intézkedései. (Dénes István : Mind ilyen ministerei vannak Bethlennek! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) De épen ez bizonyítja azt, hogy a gazdasági életben semmit sem lehet erőszakkal elintézni. Á gazdasági életnek is megvannak a maga törvényei, a maga szabályai, és sajnos, a gazdasági életet egy ország nem diktálhatja. Mi nem kapcsolhatjuk ki magunkat az egész európai gazdasági életből, mert hiába húzzák meg a határt Hegyeshalomnál vagy Szobnál, ez nem jelenti azt, hogy a világnak ott vége van. Nemcsak Európa, hanem az egész világ egy gazdasági egység, amelyet lehet időközönként politikailag, fegyverekkel vagy nem tudom, milyen eszközökkel részekre osztani, de maga az egység nem osztatik ezáltal fel, mert az egyik ország gazdasági és pénzügyi viszonyai kihatnak a másik ország pénzügyi és gazdasági viszonyaira is.