Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

24. évi április hó 9-én, szerdán. 360 À nemzetgyűlés 273. ülése 19 meg azt mondták, hogy nem voltunk büszkék), nem akartuk a kényszerhelyzet következményeit levonni olyan értelemben, hogy egy ilyen kölcsönös alkuval, egyenlő felekként szembenállva is, valamit megszerezzünk. Hiszen rámutatok a Muraköz kérdésére. Annak idején, amikor a muraközi kérdés Millerand kísérőlevele folytán felvettetett és amikor kezdett a muraközi kérdés ránk nézve jól állani, — mert hiszen azok a bizottságok, amelyeknek kezén keresztülment ez a kérdés, kezdetben a mi álláspontunkon voltak, — akkor is min múlt az, hogy az egész Muraközt elvesztettük, semmit nem kaptunk vissza? A szerbek felszólítottak bennünket barátságos megegyezésre, hogy egyezzünk meg egy lineán, egy vonalon, — ezt azonban visszautasítottuk. Tessék a Nincsics beszédét elolvasni, amely szerint, mi a jóakaratú közeledést visszautasítottuk. S mert a népszövetség ezt ugy látta jónak, a nagykövetek tanácsa elé utalták a kérdést, s miután a nagykövetek tanácsa bennünket nagyon mereven látott szembehelyezkedni a világbéke-problema egy részletkérdésével, természetesen, — ahogyan Nincsics eldicsekedik vele, — elfogadták a mi thezisünket és a nagykövetek tanácsa kimondotta, hogy a Muraközből nem kapunk semmit. (Szomjas Gusztáv : Nincsics nem imponál nekünk !) Természetesen, önöknek nem imponál, de nekünk igen. Bárcsak nekünk volna olyan külügyministerünk és bárcsak nekünk volna olyan kormány-garnitúránk, mint a szerbeknek, akkor tudom, hogy az a szomorú külpolitikai helyzet, amely ma van, nem volna most Magyarországon. (Perlaki György : Mit szólnak ehhez a horvátok? Kérdezze meg!) T. képviselőtársam, ez a leggyerekesebb kifogás, amit most mondott. (Perlaki György : Az egész beszéd gyerekes ! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Micsoda beszéd ez? — Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek képviselő urak. Rupert Rezső : A képviselő ur egyike a legkorlátoltabb embereknek. (Zaj a jobboldalon.) Elnök : A képviselő urat ezért a sértő kifejezésért rendreutasítom. Rupert Rezső : A képviselő ur pózol, örökös pozőr. Elnök : Rupert Rezső képviselő urat másodszor is kénytelen vagyok rendreutasítani. (Perlaki György : Gorombáskodni, azt tud, mást nem!) Perlaki György képviselő urat szintén kénytelen vagyok rendreutasítani. (Nagy Ernő: Csak szeretettel! — Propper Sándor : Szanálunk ! Szanálunk !) Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Elmulasztottunk a külpolitikában minden ilyen alkalmat, ahol önként szóbaálló feleknek lettünk volna tekinthetők. Mai helyzetünknek épen itt van a súlypontja. Mi megértünk kényszerhelyzetünkkel, végszükségünkkel arra, hogy most már szinte packázzanak velünk azok, akiktől valamit kérnünk kell. Nagyon jól tudta a kisentente minden állama, hogy Bethlen István gróf benn már elveszítette talaját, hogy kényszerhelyzetben van, vele szemben tehát kívánságokkal léphet fel. (Mozgás és derültség jobbfelől.) Innen magyarázható az, hogy a kisentente-államoknak kezdetben nem is nagyon merev ellenállása végre annyira sikerült, hogy a nagyhatalmak is követeléseik mellé állottak. A második nagy vívmány lenne az, hogy ellenőrzést kapunk s hogy ez nekünk nagyon jó lesz. Deák Ferencnek egyik beszédéből olvastam az előbb, hogy az a kormány, amely tehetetlenségét érzi, álljon félre. Szomorú dolog az, hogy egy kormánynak ellenőrzésre van szüksége, szomorú dolog az, hogy ezt a kis élaboratumot, amelyet itt látunk s amelyet, bár csak néhány tétele van itt, részletes költségtervnek neveznek, külföldi szakértőknek kellett összeállítani ok. Ez az ellenőrzés sem éri meg azt, hogy a külföld előtt megalázkodtunk. Mert itt nem arról van szó, amit gr. Bethlen István hangsúlyoz, és amit mi is hangsúlyozunk, hogy igenis békeséges viszonyban kell élnünk szomszédainkkal. Igenis, olyan szerződéses állapotot kell szomszédainkkal létrehoznunk, amelyek érdekeinket kölcsönösen kielégítik. Ha ezt csinálja a t. miniszterelnök ur, akkor csak azt teszi, ami lehető, ami okos és reális dolog. Csakhogy egészen más az, ami itt történt : egyoldalú kiszolgáltatás, kényszerhelyzet. Mert hiszen neki most már parancsolják ezek a jegyzőkönyvek, hogy kereskedelmi egyezményeket kössön. Egy alkunál magábanvéve nagyon fontos az, hogy akarok-e egyáltalában egyezményt kötni, vagy nem. Az is nagyon fontos az ellenértékek, ellenszolgáltatások szempontjából, hogy mikor akarom azt megkötni. Ha valaki tudja, hogy én vele köteles vagyok szerződést kötni, akkor egészen más feltételeket szab nekem, mint akkor, ha rám van biz va minden kérdés. Azt mondja továbbá a kormány és azt mondják gr. Bethlen István hi vei, hogy milyen nagy eredmények állanak itt előttünk : gazdasági konszolidáció, pénzügyi egyensúly, a korona stabilizációja, közgazdasági életünk megerősödése fog bekövetkezni. Adja Isten, hogy beváljon ez a prófécia. A magam részéről azonban teljes aggodalommal és kétkedéssel vagyok iránta, mert nincs meg a nemzetben az a bizalom és az az áldozatkészség, amely ehhez szükséges volna. Itt egy kedvetlen, elfásult nemzettel állunk szemben, amely látja, bármit cselekszik, nem tud az abszolutizmus karmai közül kimenekülni. Szabad nemzetek szabad egyesüléséről beszél Lukács György t. képviselőtársam. Hogy mi ebben az egyesülésben részt vehessünk, ehhez először az kellene, hogy magunk is szabad nemzetté váljunk, legalább belső életünkben. Mert mi belső életünkben nem vagyunk szabadok ; nálunk sem politikai, sem gazdasági szabadság nincs. Most a gazdasági szabadságot visszaigérik ugyan, — nem tudom, lesz-e belőle valami és mi lesz, — de a politikai szabadságokról még mindig nem beszélnek. Minthogy pedig a gazdasági élet felett is egy megkonstruált állam és tárdasalom van, a politika viszi a hatalmat és nem megfordítva, így tehát, ha ez a politikai hatalom nem lesz meg, akkor egészen bizonyos, hogy nem ér semmit sem az életünk, nem fogunk gazdasági téren sem semmiképen előrejutni, mert nem lesz meg az egyes polgároknak az alkotmányban különben benlévő az a biztonságuk, nem lesz meg a lelkükben az a biztonságérzet,- hogy most már csakugyan hazájuknak és maguknak dolgoznak és nem valami abszolutisztikus hatalom fog felettük egy napon megint önkény eskedni. Közgazdasági életünk konszolidálódása sem mehet végbe máskép, mint ugy, ha erkölcsi, lelki téren is elintézzük konfliktusainkat. Hiszen egy nyugtalan, vulkanikus talajú, politikailag forró levegőjű államba nem igen jön be szívesen a külföldi tőke vállalkozni. Aki csakugyan komolyan a haza érdekeit akarja előmozdítani, annak nem kell-e gondolnia azzal, hogy végre csakugyan likvidálja ezt a mi politikai csődünket, adja vissza az embereknek, a polgárságnak a szabadságát, adja vissza a nemzetét is. Mert hiszen lehet, hogy amikor a nemzet a maga önrendelkezési jogának állapotába visszajut, akkor sem tud sorsán jobban lendíteni, mint ahogy lendíthetne anélkül.' De akkor legalább tudja, hogy most