Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-272

À nemzetgyűlés 272. ütése 1924. évi április hó 8-án, kedden. tói egyek; egészen ellentétes elvi alapon állunk. Ök követelik és én sem vagyok ellene annak, hogy megegyezzünk, ha ezt ők is kérik és kivánják; ha a külpolitikai helyzet ugy alakul, hogy nekik is szükségük van a magyarokra, akkor alkudjunk ; ha azt a hatalmi poziciót foglaljuk el, hogy al pari beszélhetünk, úgyhogy abból a tárgyalásból véreinkre is kedvező következmények származhatnak, akkor igenis, beszéljünk velük. De ne fussunk utánuk, ne kérjünk tőlük, ne csináljunk olyan politikát, amely lehetővé teszi, hogy ami sorsunk, jólétünk, boldogulásunk és exisztenciánk az ő kezükbe legyen letéve. Az a politika, amely ezt az eredményt idézte elő, (Zaj jobbfelől. — Szomjas Gusztáv: Ezt Károlyi Mihálynak kellett volna megmagyarázni !) Annak is. Régen sok bűn volt, de hitem szerint azóta is hibásan jártunk el. (Szomjas Gusztáv: A belgrádi séta! Ott kezdődött minden! — Rupert Rezső: Lett volna tiszta választás, nem lett volna háború és forradalom stb. — Barthos Andor: Ne verklizzen már! ~ Zaj.) Én — mondom — abszolúte nem vagyok a harci politika hive. Bűnnek tartanám, a maradék magyarságot olyan veszélynek, olyan küzdelemnek kitenni, amelyben a rövidebbet húzhatná és végleg elbukhatnék. Sokszor hallottam itt a Házban, hogy követni kellene Gambettának azt a mondását, hogy revánsról nem szabad beszélni, de mindig reá kell gondolni. Én messzebb megyek. Ezt az álláspontot sem tartom helyesnek. Nemcsak hogy nem beszélek revánsról, de nem is gondolok revánsra. (Egy hang jobbfelől: Ez baj!) Abszolúte nem gondolok rá. Franciaország beszélhetett róla, gondolhatott revánsra, mert csak egyetlen másik nemzettel állt szemben és ha azt a másik nemzetet legyűri, elégtételt szerezhetett magának a vereségért. Nálunk revánsról beszélni annyit jelent, mint a civilizáció letörését kivánni. Mert mi a reváns? Megtorolni azokon, akik levertek, azt, hogy levertek. Kik vertek le bennünket? Talán a csehek

1

? Talán a románok? Talán a szerbek? Nem! (Mándy Sámuel: A forradalom!) Nem! Európa kisebb részét (Zaj balfetől! Halljuk! Halljuk!) legyőzte Afrikára, Ázsiára, Amerikára támaszkodva Európa nagyobb része. Mit jelent ilyen viszonyok között a »reváns« szó? A legborzasztóbb uj világháborút, és ahol a győzelem katasztrófájává válnék a győzőnek is, amely magával rántaná azt a keresztény európai^ civilizációt, amely a mi büszkeségünk. Revánsról tehát nem is beszélhetünk abban az értelemben, amint arról a franciák beszéltek. Itt nem revánsról van szó, nem háború előidézéséről, csak önérzetes, a lelki függetlenséget fentartó politikáról azokkal szemben, akik bennünket széjjeltéptek, felosztottak; önérzetes fellépésről, amelynek példáját igenis megadta a francia nemzet. Tisztelettel, bámulattal hajlok meg a francia nemzet előtt nem azért, amit ma cselekszik, nem azokért a hibákért, amelyekre elragadtatta magát a háború irtózatos szenvedései következtében, hanem azért a csodás magaviseletéért, amelyet tanusitott a vereség után. Itt hivatkozom egy francia nagykövetre, aki 1884-ben Bismarckkal tárgyalt, abban az időben, amikor Franciaországhoz közelitett Bismarck és aki akkor a ministerelnökének, Ferrynek a következő jelentést küldte. Azt tartom, hogy ez a jelentés kifejezi azt a politikát, amelyet Magyarországnak is követnie kellett volna és kellene. Ezt mondja Courseil 1884-ben Ferrynek (olvassa): »Ha nem akar az integritásában megcsorbult nemzet Lengyelország sorsára jutni, ne feledjen és ne bocsásson meg semmit. Ö — a nagykövet — Bismarckkal szemben sohasem ejtett ki olyan szót, amely e tekintetben megtéveszthetné, hazafisága tiltja, hogy továbbmenjen. Megvan győződve, hogy Ferry hazafisága sem fog tőle többet követelni. Óvjuk meg a jelen békéjét, de óvjuk a jövő lehetőségét is. Legyen ez főleg akkor programmunk, amikor a lármás provokáció hibás politikájától eltér a kormány, — amely nem is őszinte, — és a józan érdek politikáját akarja követni.« Ez az én álláspontom a magyar politikával szemben is. (Szomjas Gusztáv: Ezt követjük!) Kövessünk józan, reális politikát, ne keressünk háborút, ne zárkózzunk el semmi olyan tárgyalás elől, amely kétoldalú érdekben van (Felkiáltások jobbfelöl: Ezt tesszük!) s amely megalázás nélkül történhetik. (Felkiáltások jobbfelől: Ez az!) de óvakodjunk minden olyan lépéstől, amely kérés, minden olyan lépéstől, amely behódolás, minden olyan lépéstől, amely lemondás (Baross János: Megalázkodás!), megalázkodás, ennek a látszatával bir, mert ez halál. Amint egyszer a nemzetben meggyengül az az érzés, hogy ezeket a dolgokat nem tudja elfelejteni, hogy ezeknek, habár békés eszközökkel is, visszacsinálása egyetlen és legfőbb célja ~ ha ezt feladja — akkor nincs reményem a nemzet jövőjében (Taps balfelől,) akkor elvesztünk menthetetlenül, véglegesen. (Ugy van! bmlfelől.) De nincs is szükség azonban arra, hogy mi bármiképen alázkodjunk, bármiképen fussunk a kisentente után. A mi külpolitikai helyzetünk egyáltalában nem olyan rossz, mint ahogyan be szokták állitani és amilyennek hiszik. (Ugy van! balfelől.) Én önérzettel mondom, felelősségem tudatában, hogy a magyar állam helyzete Európában elég erős ahhoz, hogy defenziv célokért bátran ki merjen állni, büszkén, önérzettel és ne féljen katasztrófától. (Ugy van! balfelől.) Hiszen először is ugy áll a dolog, hogy egyetlen egy nagyhatalom sincs, amelynek érdeke Magyarország további elgyengülése volna, egyetlen egy olyan sincs, amellyel szemben Magyarország rosszakarattal viseltetnék, amelyet Magyarország akarna gyengiteni, ugy hogy a nagyhatalmak részéről átlag jóindulatú, jóakaratú érzést várhatunk, ha nem is aktiv segitséget, de mindenesetre egy nem agressziv célzatú politikát. Van azonban egy nagyobb erőforrásunk abban a tényben, hogy a szomszédaink szomszédai jóval erősebbek, mint a szomszédaink és hogy azoknak létérdeke az, hogy szomszédaink ne erősödjenek meg még jobban, mint eddig. (Ugy van! balfelől) Itt egy aktiv támpontra találhatunk, mert tényleg azoknak nagy érdeke az, hogy ez a gyenge Magyarország legalább is igy, ahogyan van, megállja a helyét, erőt képviseljen, hogy az az úgyis már veszélyeztetett, megbolygatott egyensúly Kelet-Európában ne dőljön meg még tökéletesebben és ne alakuljon ki teljesen a kisentente javára. Ezek a tényezők pedig, Olaszország, Lengyelország, Bulgária, bizonyos fokig Törökország, nem is beszélve Németországról és Oroszországról. (Ugy van! balfelől.) Németországról azért nem beszélek jelenleg, mert az olyan különleges helyzetben van. hogy a hozzá való közeledés máiegymaga idegessé teszi a nagyentente hatalmait, Oroszországról pedig azért nem beszélek, mert ma még kiszámithatatlan, hogy miképen fog az fejlődni. Mondom, nem beszélve erről a két hatalomról, áll az a tézisem, hogy ezek a természetes barátaink erősebbek, mint a természetes ellenségeink. (Ugy van! a balközéven.) Ez maga egy erőforrás, amely megindokolja azt, hogy bátrabb, önérzetesebb politikát folytathassunk. (Ugy van! a balközépen.) Mindig hangsúlyozom, nem háborús politikát, nem agressziv politikát, hanem a lelki függetlenségnek teljes megóvásával járó önérzetes, büszke, férfias politikát, (Ugy van! taps balfelől.) amellyel pedig ellenkezik például az az egy tény, hogy annak