Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-272
À nemzetgyűlés 272. ülése 1924. évi április hó 8-án, kedden. 32Ô akik a forradalmat tovább akarták vinni, köztársaságot akartak csinálni és azt szociális irányban akarták kiépíteni. Nálunk a középút politikája egészen máskép fest. Nálunk a középút politikáját taktikai lavirozásnak láttam, (Igás! Ugy van! half elől.) amely abban állt, hogy a t. ministerelnök ur hol az egyikben ébresztette azt a hitet, hogy vele fog járni, az ő politikáját fogja csinálni, hol a misikban, hol ugyanegy időben mindkettőben. (Ugy van! balfelöl.) Szóval egy, a politikában megengedett és jogos taktikázást láttam itt, nem pedig határozott elvi küzdelmet, céltudatos akciót. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. — Rupert Rezső : Az elv az, hogy Heinrich és Wolff a háta mögött üljenek!) Bevallom, hogy a középút politikája, amely ha erélyesen és céltudatosan vitetik keresztül, valószínűleg engem is megnyert volna, igy ahogy végrehajtatott, bizony nem volt alkalmas arra, hogy a köztünk levő elvi ellentéteket elsimitsa. Talán a pénzügyi és közgazdasági téren elért eredmény lehet alkalmas arra, hogy elvi skrupulusaimat háttérbe szorítsa? Hiszen e tekintetben nagyon megkönnyíti munkámat a t. többség. Ahány szónok volt, ezekben a közgazdasági és pénzügyi kérdésekben, csaknem mindegyik kivétel nélkül a sárga földig lekritizálta a kormányt. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Végül persze megszavazta azt, amit a kormány kért, de ha én kormány volnék, e beszédekből nem kérnék. (Ugy van! Derültség a szélsőbaloldalon.) Ma hallottam Marschall t. képviselő ur nagyon szakszerű, tartalmas, érdekes beszédét. Ez is tüzes ellenzéki beszéd volt, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Komikum!) ugy hogy bátran hivatkozhatom a kormánypárt szónokaira, mikor azt mondom, hogy a pénzügyi és közgazdasági politika bizonyosan nem volt alkalmas arra, hogy az elvi ellentétek legyőzésével bárkit erről az oldalról a kormány mögé állítson. De nem csak az egyes szónokok könnyítik meg ezt a feladatot, hanem a párt a maga egészében, a maga cselekvéseivel. Mert ámbár Magyarországon kormányt, ministert buktatni csodaszámba megy, majdnem erkölcsi bün, (Szilágyi Lajos: Hazaárulás!) egy egészen hamisan felállított politikai etika szabályai alapján, mégis azt látjuk, hogy a többség egymásután elejtette a pénzügy ministereket. (Horváth Zoltán: De a törvényjavaslatok itt maradtak!) Először Korányi ministert, akit akkor leszavaztak, a mi Magyarországon igazán csodaszámba ment, 60 év óta talán páratlan eset, ezenkívül talán egyszer vagy kétszer történt meg, — azután következett Hegedűs esete, őt is szépen eltemették, ő is megbukott, most pedig legutóbb Kállay t. volt minister urat is leszavazták, megbuktatták, (Horváth Zoltán: De redivivus!) ugy, hogy maga a töbség mondotta ki azt, hogy eddig nem sikerült megtalálni azt az utat, amely a bonyodalomból kivezet. Egyenesen a kormánypárt eljárására hivatkozhatom tehát, mikor azt mondom, hogy a pénzügyi és közgazdasági sikerek valóban nem lehettek alkalmasak arra, hogy elsimítsák a köztünk levő elvi ellentéteket. De talán a külpolitikai sikerek^ képezhettek közöttünk az összekötő kapcsot? (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Megvallom őszintén, sokáig azt hittem, hogy e tekintetben megértjük egymást a t. ministerelnök úrral és hogy olyan külügyi politikát akar és fog követni, amelyet én is helyesnek tartok. Nagyrészt ez a reményem volt oka annak, hogy olyan passzive viselkedtem az egész vonalon. Sajnos, azonban e tekintetben teljesen csalódtam. Mikor Daruváry t. külügyminister ur, akit egyénileg tisztelek, s aki ellen abszolúte semmi kifogásom nincs, elment a cseh állam megalakulásának ünnepélyére, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon! — Szilágyi Lajos: Nemzeti szégyen!) akkor láttam, hogy ebben is olyan ellentét van közöttünk, amely lehetetlenné teszi a megértést. Mély fájdalommal érintett ez az eset, mert azt hiszem, hogy nem lehet jó politika az, ami a magyar ember becsületérzését és önérzetét sérti. (Igaz! Ugy van! balfelől, — Rupert Rezső: A csehek is megvetik.) Egész életemben nem voltamiantaszta; mindig törekedtem a politikában is számolni a realitásokkal és hatalmi viszonyokkal, de meggyőződésem, hogy az, ami ugy fáj a hazafias nemzeti érzésnek, bölcs, okos politika nem lehet. (Ugy van! balfelől.) Ki van zárva, hogy ez erősítsen, izmositson egy nemzetet. Egy sikere van a t. kormánynak, amit letagadni nem lehet és ez az, hogy megerősitette az egységes pártot. Ez azonban kétélű fegyver. Félek, hogy túlerőssé tette, hogy megint ott vagyunk, ahol voltunk azelőtt, hogy van egy összetartó, ha nem is érzelmeiben és beszédeiben, de szavazataiban és cselekedeteiben teljesen összetartó olyan hatalmi eszköze, amely megint a régi pártrezsimet, a régi pártabszolitizmust helyreállítja. Ez a siker azonban valóban nem alkalmas arra, hogy a köztünk lévő elvi ellentéteket elsimitsa. (Propper Sándor : Pártdiktatúra ! — Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Az önöknél van, nálunk nincs !) De ha nem lehettem kormánypárti, nem lehettem ellenzéki sem, erőteljes akcióban. Én igen jól tudom, hogy kormányt buktatni Magyarországon körülbelül forradalmi akció, melyet nem lehet véghezvinni egyszerű szavazással, szónoklatokkal. Hiszen hallottam én ebben a teremben és még a másik Házban is gyönyörű, hatalmas szónoklatokat, melyek mind eredménytelenül hangzottak el, sohasem láttam, hogy meggyőzték volna a többséget. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Egyetlen egyszer láttam, hogy egy kormány a maga egészében nyilt szavazással megbukott, ez KhuenHéderváry Károly kormánya volt, de az is egy mellékes kis kérdésben, mikor pártja nem tudta mit cselekszik, nem tudta, hogy ezzel a kormányt is meg fogja buktatni. Én abban a meggyőződésben, hogy kormányt buktatni óriási nagy rázkódtatások, forradalmi izgalmak nélkül csaknem lehetetlen, — mert nem láttam egységes ellenzéket, amely mindjárt átveheti a hatalmat — tartózkodtam az erőteljes ellenzéki akciótól is. Nem tudtam, nem fogok-e inkább ártani, mint használni, ha teljes erővel az ellenzék mellé állok. Nem azért jártam el igy, mintha azt tartanám, hogy nem lehetne ebben a Házban nagyon könnyen a mainál sokkal kielégítőbb, sokkal jobb kormányt találni, de attól féltem mindig, hogy annak ellenére, hogy lehetne sokkal jobbat találni, ha feldöntjük a kormányt, talán még kevésbé jó fog utána jönni. Legalább nem láttam elég biztosnak a jövőt ahhoz, hogy abban a súlyos helyzetben, amelyben a nemzet van, rendszeres ellenzéki akciót fejthettem volna ki. Ez az oka annak, hogy körülbelül csaknem két éve nem is szólaltam fel e Házban, ez magyarázza meg azt, hogy bár volt szerencsém egy párt élén állani, nem törekedtem ezt a pártot sem összetartani, pedig talán sikerült volna, mert tudtam, hogy egy ember lehet passzív, de egy egész párt öngyilkosságot követ el, ha nem folytat aktívabb politikát a kormány mellett vagy a kormány ellen. Igy tehát mondhatom, hogy engem pártpolitika nem vezetett, most sem vezet. Ha most kiállók a porondra és a leghatározottabban állást foglalok a felhatalmazási törvények ellen, ez tisztán azért van, mert magukat ezeket a javaslato-