Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-272

318 À nemzetgyűlés 272. ülése 1924. évi április hó 8-án, kedden. folyamán a következőket válaszoltam. Azt mondtam (olvassa): »Hiába nyomatok én Nagy Emil receptje szerint akármennyi bankjegyet, az állami büdzsé egyensúlyát helyreállitani nem tudom. Ebben a tekintetben hiába teremtünk levegőben lógó bankjegytömegekkel uj munkaalkalmakat, az ilyen pénzből csak levegőtéglával lehet épiteni, mert a folyton nagyobbodó fedezetlen bankjegymennyiség mindig kisebbé és kisebbé teszi a forgalomban levő pénz valóságos értékét.« (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ebből a felfogásomból ma sem tudok engedni, ezt ma is teljes egészében vallom és az azóta idebenn és a külföldön szerzett tapasztalataim csak meggyőztek engem arról, hogy papirosból lehet sárkányokat csinálni, légvárakat, vagy kártyavárakat épiteni, de semmiféle titkos alchimiával nem lehet aranyat csinálni. A közgazdaságnak nem is az a feladata, hogy a papirosból aranyat csináljon, hanem arra kell vigyázniok a közgazdasági tényezőknek, hogy az aranyból ne váljék papiros. (Ugy van! jobbfelől.) Az ország sorsdöntő kérdéseiben állást foglalni lelkiismeretes politikus és hazafi számára mindig nagy és súlyos felelősséget jelentett. Ez a felelősség azonban talán sohasem volt nagyobb és súlyosabb, mint ma, amikor a fórumon elhangzó kritikákra egy nemcsak gazdaságilag, hanem idegrendszerileg is megviselt nemzet rezonál, amikor olyan publikummal állunk szemben, amelyből az öt éves háború, a forradalmak és az úgynevezett békének még a háborúnál is zaklatottabb évei, a folyton fokozódó drágaság, a megélhetés súlyos gondjai és a folyton-folyvást megismétlődő pénzügyi és gazdasági krízisek kiöltek jóformán minden hitet és önbizalmat. Ilyen nehéz időkben az ország intelligenciájának és az ország politikusainak nem lehet az a feladatuk, hogy gyújtó kanóccal járjanak a petroleumos vagy puskaporos hordók körül, nem lehet feladatuk, hogy a nagynehezen behegedő sebeket napról-napra újból és újból feltépjék és az amúgy is felkorbácsolt szenvedélyeket mesterségesen is fűtsék. Ilyen nehéz időkben nem lehet feladatunk az, hogy a hordó tetejéről naprólnapra ujabb és ujabb méreganyaggal telitsük a nemzet enervált szervezetét (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.), hanem az ilyen időkben még a hordó tetejéből is katedrát kell ácsolnunk, ahonnan csak józan, felvilágosító és hazaszerető bölcs szónak lenne szabad hangzania. (Ugy van! jobbfelől') Ezzel én nem vitatom el a kritika jogát, amely nélkülözhetetlen elementuma minden becsületes alkotmányos kormányzati rendszernek. Csak a diktatúra nem tűrt kritikát, amire elég szomorú és elég bőséges példák vannak a legutóbbi időből. A kritika azonban épitsen és ne romboljon, legyen jóindulatú és nem cinikus és szolgálja a haza üdvét, nem pedig egyéni érdekeket és törekvéseket. (Helyeslés a jobboldalon.) Aki ezt szem előtt tartja, az, ha vannak is kifogásai a kormány egyes intézkedései ellen — mint ahogy talán nekem is s ezen az oldalon másnak is lehetnek alkalmilag kifogásai a kormány egyes intézkedései ellen — nem tüntetheti fel az ország súlyos helyzetét az ország népe előtt ugy, hogy egyúttal rá ne mutasson arra, hogy a mi nyavalyánkhoz hasonló nyavalyában szenved a háború utáni Európa minden nemzete, minden népe. (Ugy van! jobbfelől.) Méltóztassanak egy teljesen objektív birálónak, Olaszország volt külügyministerének, Nittinek legutóbb megjelent könyvét elővenni, amelyben megdöbbentő fejezetekben mutatja be a háború utáni Európának, de különösen a győztes államoknak pénzügyi és gazdasági válságát. (Olvassa): »Anglia —• irja egy helyen — mérhetetlenül megfeszítette erejét, meghozta a legkeményebb áldozatokat, talán egész Európa legsúlyosabb adóit vállalta és nagynehezen tudta elérni azt, hogy jó pénze legyen és mérlege egyensúlyba jusson. De egész Anglia ipara nehézségekkel küzd. Az angol termelés 41%-a a külföld, különösen pedig Európa piacainaklvan szánva.DeKözép-Európa összeomlása után hogyan vásároljanak a leromlott valutájú államok? A hajók tétlenül fekszenek a kikötőkben, az iparágak panganak, a munkanélküliség állandó Angliában. Az amerikai Egyesült-Államokban, amely valaha a világpiac ura volt, szintén pangani látjuk a termelést és a válság nem szűnt, mert a legteljesebb mértékben le kell mondania Európa munkáskezeiről és eladatlan termékei egyre halmozódnak. Franciaország a maga adóiból költségeinek csak felét tudja összeszedni. Legalább is 300 milliárd az adóssága és ez még egyre növekedik. Olaszország mérhetetlen áldozatokat hozott. Jövedelmi forrásai jóval kisebbek lévén, mint amilyenekkel Franciaország rendelkezik, mégis igyekezett megjavítani pénzügyeit, de Olaszország is uj kölcsönökkel fedezi az állami költségek negyedét vagy harmadát. Az üzleti élet bilincsekben van, az iparágak javarésze nehézségekkel küzd, a hitelek szűkösek és az emberek nagy vándorlása megszűnt. Svájc gyáripara a válság súlyos napjait éli és gazdasági és pénzügyi helyzete sok fejtörésbe kerül azoknak, akik sorsát irányítják.« De végigmehetnék Európának csaknem minden országán. A ministerelnök ur tegnapelőtti beszédében igen szellemesen applikálta erre az Európára Spengler hires könyv-cimét : »Der Untergand des Abendlandes.« De azt hiszem, itt már egy Dantera lenne szükség, aki egész sötétségében tudná elénk festeni azt a pénzügyi és gazdasági infernot, amelybe Európa lezuhant. Mindezeket csak azért hoztam fel, hogy beigazoljam, ha sokszor hibás Ítéletekkel, a helyzetek félreismerésével és nem egyszer labilis gazdasági politikával mi magunk is némileg talán hozzájárultunk ahhoz, hogy odajutottunk, ahol ma vagyunk, mégis a helyzet kritikussá tételében más, sokkal nagyobb okok és tényezők működtek közre. Ezt meggyőzően illusztrálja az a körülmény, hogy más országok sem kerülhették el^ ezt a sorsot; olyan országok, amelyek nemcsak pénzügyi eszközökkel dolgoztak többet mint mi, hanem hozzáértéssel is. Mert ez a^ katasztrófa nemcsak a legyőzött országokat sújtja, hanem mélyrehatóan sanyargatja a győző államokat is. E tekintetben igen beszédes bizonyíték a francia frank legutóbbi katasztrofális árzuhanása. Ilyen válságos időkben nagy és komoly dolognak találom, hogy éhben a gazdasági élethalál tusában, amikor a népek csakúgy törnek egymás ellen, mint a háború öt esztendejében, meg tudtak egyezni abban, hogy Magyarország talpraállitandó. Nehezen ment, súlyos feltételeket kötöttek ki, de e súlyos feltételek után és mellett ott áll a kötelezés, hogy a külföld Magyarországnak húsz évre 250 millió aranykorona kölcsönt ad. Ez, ha kevesebb is, mint amire számítottunk, de mégis valami. Valami még azután a csoda után is, amely Ausztriával történt és amely az edddig tehetetlennek és feleslegesnek látott nemzetek szövetségét bizonyos tekintetben egy koj moly hivatásu és tiszteletreméltó intézménnyé nemesitette. Ha a magyar közvélemény egyrészének a külföldi kölcsönnel szemben elfoglalt álláspontja volna gazdasági hozzáértésünk kritériuma, akkor valósággal kétségbe kellene esnünk a felett a pesszimizmus felett és valljuk be, a felett a tájékozatlanság felett is, amellyel egyes körök ezt az óriási nagy gazdasági és nemzeti kérdést kezelik.