Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

A nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. 307 politika után vagyunk, amikor megfelelő hitel hiányában a produktiv munka teljességgel lezüllött, akkor, ha egy kormánynak, egy államnak kölcsönre van szüksége, akkor forduljon elsősorban azokhoz, akiknél a pénz bőségben található, nem pedig azokhoz, akik filléreiket talán gyerekeik szájától kénytelenek megvonni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl és a balközépen.) Ezek voltak azok a szempontok, amelyek alapján proponáltam azt, hogy forduljon a kormány elsősorban a leggazdagabbakhoz, és forduljon ezenközben különösen azokhoz, akik négy esztendő során konjunkturális jövedelemmel mérhetetlen milliárdokat gyűjtöttek. (Meskó Zoltán: Ugy van, a nebántsvirágokhoz.) Elismerem, hogy e tekintetben a javaslat nagy átalakuláson ment keresztül a 12-es bizottság ülésein. Legyen szabad azt állitanom, — nem sajnálom, mert nincs okom megbánni — hogyha a mélyen t. ministerelnök ur a kritikus percekben csak a felét mutatta volna velem szemben annak a jóindulatnak, amelyet mutatott a 12-es bizottság döntéseivel szemben, akkor lehet, hogy még ma is ott ülnék azon a helyen. (Derültség.) Ismétlein, nem sajnálom, de állitom azt, hogy ezek, amik benn vannak a javaslatban, amikor én felvetettem őket, a legteljesebb ellenzéssel találkoztak. Ne méltóztassanak azonban azt gondolni, hogy ezzel a szakasszal a kérdés meg van oldva és én a javaslatot megszavaznám, ha még most is ott ülnék. Erről szó sincs, mert ez a szakasz, — ha jól tudom, az 5. § — igen szépen hangzik papiroson, a gyakorlatban azonban ennek semmiféle jelentősége nincs. Nincs pedig azért, mert a praxisban, a valóságban, lezüllött pénzügyi közigazgatásunk mellett ezeket a konjukturális gazdagokat rendes sablonszerű utón megfogni egyáltalában nem lehet. (Ugy van! balfelöl.) Azt mondja a szakasz, hogy megfogandók azok, akiknek jövedelme, vagyona az utóbbi években túlságosan megnőtt. Ezt sohasem fogja n: egállapitani a mai pénzügyi közigazgatás. Igen szépen hangzik tehát ez papiroson, de gyakorlatban ebből semmiféle eredmény nem lesz, a gyakorlatban ezen szakasz révén nem fog mentesülni egyetlenegy olyan produktiv ember sem e pénz fizetése alól, aki helyett a konjunkturális gazdagoknak kellene ezeket megfizetniük. Ezt nem lehetett volna máskép megvalósitani, mint ahogy én proponáltam. Erre vonatkozólag a ministertanács másnapján már ki is dolgoztam egy párszakaszos törvényjavaslatot; sajnos, nincs rá időm, hogy ezzel részletesen foglalkozzam. E tekintetben az én álláspontom az volt kezdettől fogva, hogy ezt a kérdést csakis egy olyan előkelő nivóju ad hoc bizottság képes megoldani, amely egyfelől esküt tesz ugyan arra, hogy az igazságtól semmiképen sem tér el, másfelől azonban fel van ruházva azzal az arbiter-joggal, hogy ne tartozzék a maga döntéseinél sablonos hivatalos indokokhoz alkalmazkodni. Állitom és fentartom azt, hogy igenis ezen a módon lehetne megfogni valósággal a konjunkturális jövedelmeket^ Nagyon jól tudom, hogy akiket tőlem yilágnézleti különbségek választanak el, akik az óliberális elavult politikának hivei, azok meg fognak borzadni ilyen gondolatnak még a felvetésétől is De ha én azt látom, hogy hazám szociális békéjét, az emberek belső jogrendjét, a lelkek jogrendjét csakis extra módon, kivételes módon tudóin megmenteni, ha azt látom, hogy kínálkozik mód arra, hogy megnyugtassam a szociális ellentéteket, de ez a mód talán ellenkezik a régi hivatali sablonnal, nem fogok egy percig sem habozni abban a tekintetben, hogy inkább nyúlok ahhoz a módhoz, amellyel hazámnak szolgálhatok, amellyel a szociális békét megmenthetem Napló XXII. és azt a célt, amelyet magam elé kitűztem, valósággal el is érhetem. Miért van az, hogy a hivatali penész csak akkor szűnik meg, a régi elavult korlátok csak akkor dőlnek le, ha az utca megszólal? (Ugy vanl balfelöl.) Miért ne volna szabad utca nélkül is, intelligens embereknek is kezdeményezni olyan valamit, ami a mohos falak lerontásával jár? Miért méltóztatnak várni, amig az utca majd kegyesen kényszeríteni fogja a fennálló társadalmat, hogy szakítson a régi penészes felfogással? Angliát az jellemzi és Angliának erőssége abban rejlik, hogy mindig felfogta azt, hogy egy kornak mik a szociális kivánságai, azokhoz alkalmazkodott (Ugy van! balfelöl.) és nem várta, hogy majd a történelemtudósok azt mondják később: »érthető, jött a forradalom és ezt meg ezt meg kellett csinálni«. Miért kell ilyen kérdésekben forradalomra várni? Miért ne csinálhatnánk mi, intelligens emberek, hazájukat szerető, békés, mondjuk jól nevelt emberek is bizonyos irányú szellemi forradalmat, amikor ugy érezzük, hogy hazánk szociális békéjét csak ezzel a módszerrel tudjuk megóvni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon és a balközépen.) Tudom azt, hogy ez a felfogásom most már nem fog keresztülmenni a nemzetgyűlés többségén, ámbár méltóztassanak megengedni, hogy kijelentsem, hogy amikor egyenkint beszéltem kedves képviselőtársaimmal, közülök igen sokan elismerték azt, hogy nagyon sok igazság van az én felfogásomban. (Zaj balfelöl. — Kiss Menyhért: A folyosón!) Kötelességenmek tartottam ezt elmondani, mert a hozzám ezer és ezerszámra érkező levelek alapján — de ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ezek olyan elemektől származnak, akik talán ki akarnak bújni a teherviselés alól — merem állítani, hogy az ország óriási nagy része, — nem mondhatom, hogy többsége, ilyen szólamokat nem használhatok — de óriási jelentékeny nagy része van velem abban a felfogásban, hogyha ez a kormány, ez a rendszer, amely itt keresztény kisgazdapolitikával indult meg, ezt a kérdést, a konjunkturális gazdagok kérdését idejében most olyképen meg nem fogja, hogy annak sikere is legyen, ennek szociális, erkölcsi szempontból igen súlyos, végzetes visszahatásai lesznek. (Zsirkay János: Sohasem fogják megfogni! — Meskó Zoltán: Nem is akarják!) Ha egyszer azt látom, hogy a közvetlen pénzügyi előzmény igenis az volt, hogy a produktív munka lezüllött, a spekuláció pedig óriási hegyeket épitett magának aranyból és papirból — értve az értékpapirost — ... (Meskó Zoltán: A siberek aranykorona-korszaknak fogják nevezni ezt a kurzust!) Meskó Zoltán t. barátom engedje meg, hogy elmondjak egy anekdotát. Az egyszeri zsidó végrendelkezik, és a felesége folyton belebeszél, mindent jobban akar tudni, mint ő. Végre megdühösödik és rákiált: Ki hal meg itt, én vagy te? (Élénk derültség.) Méltóztassék megengedni, hogy mivel én mondtam le a ministerségről, és nem Meskó, hadd mondjam el én ennek történetét. (Derültség.) Ez azután tovább fejtegetni nem óhajtom, mert hiszen tudom jól, hogy e tekintetben többséget csinálni már úgysem tudnék, de fentartom azt a felfogásomat, hogy ez lett volna az az alkalom, amidőn a pénzügyi politika eddigi hibáit ki lehetett volna igazitani a szociális béke megteremtésével. Ott van egy másik kérdés is. Most majd jön a lakbér felszabadítás stb. Lehetetlenség ebben a kérdésben is uniformizálni, (Zaj a balközépen.) lehetetlenség egy kategóriába vonni azokat a háztulajdonosokat, akik régi jogon birják házaikat és azokat, akik a spekulációból nyert 49