Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

A nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. pénzeiket ezen az utón akarják még jobban gyümölcsöztetni, (Ugy van! Ugy van! a balközépen és a baloldalon.) Ez megint olyan kérdés, amelyet óliberális ésszel nem lehet kellőképen megoldani, hanem amelynél az uj idők, uj felfogásával kell merni szembenézni. Lehetetlenség azt be nem látni, hogy más az, ha valaki örökölt, vagy régen megvett házával átnyomorogta a megkötött rendszer hosszú esztendőit és most egyszer végre levegőhöz jut, és rnás az, ha valaki — van egy esetem rá — 1922-ben megvett egy házat hét millióért és most a felszabadítás hangjára nyolc milliárdot kinálnak érte. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Dollárban a négyszeresét éri!) Ezek olyan kérdések, amelyekben a közönség nem fogja megbocsátani a mélyen t. többségnek, ha teljesen uniformisos alapon a régi sablonszerű módon fogja ezt is elbírálni. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) A németek már észbekaptak, ott hoztak már 33%-os adót az uj háztulajdonosok terhére, azt mondván, hogy ez konjuükturális haszon, mert ha én kénytelen voltam házamat azért eladni, mert a nyomorúságot nem birtam ki, minthogy házamból nem volt bevételem és megvette a másik börzenyereségből vagy egyéb konjukturális haszonból, akkor erkölcsi szempontból és szociális szempontból lehetetlenség annak az egész nyereséget meghagyni anélkül, hogy abból ne vegyük le a megfelelő részt annak az államnak részére, amely pénzügyi kormányával elkövette azokat a hibákat, amelyekből ez a konjunkturális haszon származott. (Ugy van ! Ugy van! a balközépen és a szélsőbaloldalon.) Ha valakinek van érzéke erkölcsi kérdések, szociális kérdések iránt, ha van érzéke az igazság iránt, lehetetlenség, hogy ne koncedálja, hogy más egy szegény özvegyasszony, aki házával nyomorog hét-nyolc év óta és más az, aki azon a házon hét-nyolc milliárdot szándékozik nyerni. (Ugy van! Ugy van! a balközépen és a baloldalon. — Szabó József: Egy kalap alá vonják!) Hosszabb beszédre készültem, de — sajnos — nincs időm mindent elmondani. Itt van azonban a kezemben egy szép tanulmány, amelyet nem én dolgoztam ki, hanem egy igen kedves úriember adott át nekem s ebben részletesen ki van fejtve, hogy Budapesten és vidéken ujabban potom pénzért házat vett háztulajdonosoktól játszva be lehetne szedni az egész belső kölcsönt (Ugy van! balfelől.) és a kérdést meg lehetne oldani anélkül, hogy nyolcgyermekes susztereket kényszeritsünk arra, hogy belső kölcsönt fizessenek. (Ugy van! Ugy van! a balközépen és a baloldalon.) Elismerem azonban, hogy ehhez kicsit merészebb szellem kell, ehhez lendület kell, és az aktákkal való harcban a sablonokra beidegzett pénzügyi agyvelő ilyen kérdéseket nem bir megoldani. (Ugy van! Ugy van! a balközépen. Mozgás a jobb- és a baloldalon. — Zsirkay János: Egy kis emberi sziv kellene hozzá, ami nincs meg !) Azt hallom mindig, Ugrón Gábor t. barátom is ezt mondja, s ezzel lehet mindig eltérni minden kérdéstől : Máshol is igy van ! Tessék elkezdeni valahol s azután folytatják másutt. (Ugy van ! Ugy van! Taps a balközépen és a baloldalon.) Mindig csak máshol, máshol ! (Ugrón Gábor: Egy kérdést nem lehet kiragadni !) Majd folytatom a többivel. Az jó kifogás mindig, hogy másutt is igy van. (Zaj. — Rassay Károly : Tessék konkrét javaslatot tenni ! Azt hallgassuk meg ! Általában ezek csak frázisok ! Mi történik, ha a konjunkturális haszon a földbirtoknál invesztícióba bújik el ? - Zaj.) Mielőtt rátérnék magának a tulajdonképeni fő javaslatnak taglalására, kénytelen vagyok viszszatérni arra a nagy vitás kérdésre, amely a mélyen t. volt pénzügyminister között és közöttem már közel két éve fenforog. Kegyeskedjenek megengedni, hogy felolvassam beszédemnek idevonatkozó részét, amelyet bátor voltam elmondani 1922 július 3-ikán, ebben a nemzetgyűlésen arról a másik padról (olvassa): »Én tehát annyiban támadom meg csak a pénzügyminister ur álláspontját, hogy ha már egyszer úgyis működik az a bankóprés, akkor az esetleg akkor is működjék tovább, ha az ijedség talán el is fogja az intéző köröket abban a tekintetben, hogy valamiképen egypár bankó befektetés céljára is találna elhelyezést és nemcsak folyó kiadásokra. Én ezt a félelmet a befektetéseknek az infláció utján való fedezésétől, tulajdonképen ugy merném kifejezni: »horror investi tionis« — a »horror vacui« mintájára. S ez a »horror investitionis« olyan kérdés, amely nem uj dolog, amely fenforgott már békében is. Mindenkor ott láttuk mi régi képviselők azt a bizonyos pénzügyministeri felfogást, amely egyszerűen nem akart adni invesztitiókra pénzt. Ugyanezt látom megcsillanni a pénzügyminister ur felfogásásában is, s bármily nagy tisztelettel vagyok is az iránt, amit ő mint pénzügyminister tesz, kénytelen vagyok ezt a kérdést mélyen t. plénum előtt megvilágítani s pedig nem abból a célból, hogy indítványomnak többséget szerezzek, minthogy én teljességgel a kormányelnök ur iránti bizalom alapján állok. Nekem nincs más célom, mint hogy felszólalásommal megindítsak egy olyan országos eszmeáramlatot, egy olyan vitát a szakemberek körében, amely biztos hitem és meggyőződésem szerint idővel rá fogja vinni arra a ministeriumot is, hogy nekem fog igazat adni.« Itt azután továbbmenően kifej tettem azt, hogy ha már egyszer ... (Mozgás és zaj a jobboldalon. Élénk felkiáltások a baloldalon: Mi az, tüntetnek? — Szilágyi Lajos: Tüntetőleg kimennek! Nem birják a bírálatot! — Felkiáltások a baloldalon: Janicsárok! Szegy éljék magukat! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Szuhányi Ferenc: Semmi tüntetés! Engem kihivtak! — Szilágyi Lajos: Önök beszélnek lojalitásról, önök leckéztetik az ellenzéket? — Zaj. — Meskó Zoltán: Janicsárok!) Elnök: Csendet kérek. (Folytonos zaj. —- Kiss Menyhért: Félnek az igazságtól! — Gr. Szapáry Lajos: Semmi köze hozzá ! — Zaj. — Meskó Zoltán: Janicsárok!) Meskó Zoltán képviselő urat kénytelen vagyok ezért a kifejezésért rendreutasítani! Nagy Emil: T. Nemzetgyűlés! Ebben a beszédemben továbbmenőleg kifejtem azt, hogy ha abból az inflációból csak néhány százalékot produktiv hitelek utján befektetésre fordítottunk volna, akkor megindíthattuk volna azt a közgazdasági fejlődést, melyre Magyarországnak még akkor is szüksége van, ha azt bármilyen eszközzel teremtjük is elő. Kifejtettem akkor, hogy két és félmilliárd elég lenne arra, hogy az összes utakat kivétel nélkül helyrehozzuk, és kifejtettem, hogy az infláció révén igenis, okkal-móddal, közgazdasági érzékkel lehetett volna nagyon jelentékeny nemzeti beruházásokat teremteni. Erre azért van nagy szükség, mert felfogásom szerint, amikor Magyarország koloniális helyzetében egyszerre megkapta a trianoni béke minden nyomorúságát, akkor első és fő kellék : ennek a nemzetnek közgazdasági evolúcióját megteremteni. Ezt meg kell teremteni minden módon, mindenféle eszközzel. Akkor momentán nem volt más eszköz, mint az, hogy akárhonnan vesszük a pénzt, ezeket a kérdéseket meg kell oldani. Akkor ezeket meg kellett volna csinálni és nem lett