Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-269

A nemzetgyűlés 269. ülése 1924. évi április hó 4-én, pénteken. 235 javaslatok a holnapi, illetőleg* a legközelebbi ülés napirendjére ne tűzessenek ki. (Helyeslés a bal­és a szélsőbaloldalon.) Álláspontunkat, amely az összes ellenzéki pártok közös álláspontja, s amelyet a szociál­demokrata párt részéről egyik képviselőtársunk még külön is fog indokolni, a következőkben van szerencsém megindokolni. (Halljuk! Halljuk! bal­felől.) Mi ugy látjuk, hogy pénzügyi kormányzatunk ' tehetetlensége és kapkodása következtében ezzel az elnöki napirendi indítvánnyal egy uj forduló­ponthoz jutottunk. Mi azt látjuk, hogy a javulás helyett, amelyet nekünk kilátásba helyeztek, a romlás lítján, konszolidáció helyett pedig a kudar­cok utján egy ujabb állomáshoz érkeztünk. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De azt is mond­hatnám, hogy az alkotmányellenes és inparlamen­táris kormányzás utján eljutottunk odáig, hogy a kormány kifogyott azokból az eszközökből, ame­lyeket eddig az ideig igénybe vett. (Horváth Zoltán: Tovább már nincs mivel dopingomi !) Összbenyomásunk a szanálási törvényjavas­latok felől az, hogy a kormány a saját pénzügyi t Programmjának véghezvitele érdekében, egyben * indirekte a saját uralmának a meghosszabbítása érdekében (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélső­baloldalon. — Ulain Ferenc : Ez a cél ! — Ledvai István : Egyetlen cél Î —- Meskó Zoltán : A nem­zet kárára. — Zaj. — Elnök csenget.) feláldozza a nemzet legdrágább javait. Ugy Ítéljük, hogy ezek a javaslatok a kormány hatalmának meg­hosszabbítására kétségtelenül alkalmasak és ered­ményesek lehetnek, a gazdasági talpraállitást illetően azonban e javaslatok értékét kétségtelenül vitásnak kell Ítélnünk. Mi a nemzeti akarat megnyilvánulásának szervéül tekintjük ezt a nemzetgyűlést, éppen ugy, mint a mindenkori nemzetgyűlést. Eltérések vannak itt közöttünk, — nem titkoljuk, az ellen­zéki oldalon is, — e nemzetgyűlés eredetére vo­natkozólag. (Horváth Zoltán : Törvénytelen !) Azt azonban mindnyájan állítjuk, és ebben egy­hangú a véleményünk, hogy ez a nemzetgyűlés immár nem hű kifejezője a nemzeti akaratnak. (Ugy van ! bal- és a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellentmondások jobbfelől. — Perlaki György: Nagy tévedés! — Meskó Zoltán: Tessék válasz­tani! Menjünk a nemzet elé!— Perlaki György: Ez már régen elkopott frázis! — Folytontartó zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. (Horváth Zoltán: Ugy látszik, van még tehenük! — Zaj.) Csendet kérek a Ház mindkét oldalán, képviselő urak. Szilágyi Lajos : Mégis görcsösen ragaszko­dunk a nemzetgyűlés hatalmának teljességéhez, mégis görcsösen ragaszkodunk a nemzetgyűlés szuverenitásához. Ezek a javaslatok pedig a nemzetgyűlést lényeges jogaitól fosztják meg, ezeknek _ a javaslatoknak elfogadása a nemzet­gyűlést jóformán feleslegessé, ^annak a működé­sét illuzóriussá tehetik. (Lendvai István: Harakiri­vaslatok!) S végzik ezt a rombolást Magyar­ország történetében akkor, amikor az egyedüli és kizárólagos törvényhozó szerv a nemzetgyűlés, amikor tehát nem az az állapot van,^ mint amilyen régen volt, hogy a törvényhozás két tényezőből állott: az államfőből és az ország­gyűlésből. (Baross János: Második kamaránk sincs! — Horváth Zoltán: Szuverének volnánk!) Ezeknek a javaslatoknak esetleges megszavazása egyenlő a törvényhozói hatalom megszűntével. (Ugy van! a baloldalon.) Ezek megszavazását kívánni annyit jelent, mint amit kívánt tőlünk 1918 november 16-án Szász Károly, a képvisellő­ház elnöke, (Ugy van! a baloldalon.) aki azt kivánta tőlünk, hogy mi saját magunk mondjuk ki testületünk feloszlását. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket a javaslatokat megszavazni a mi meg­ítélésünk szerint egyenlő az öngyilkossággal. Mi eddig is tervszerű munkát láttunk folyni kivül­ről, de itt a nemzetgyűlés kebelében is, főleg pe­dig a kormány részéről a nemzetgyűlés tekinté­lyének lejáratására. (Ugy van! a baloldalon. Zaj és ellentmondások jobbfelől.) Ezek a javaslatok a mi megítélésünk szerint a nemzetgyűlés tekin­télyét véglegesen megsemmisitik. (Ugy van! a baloldalon.) Törvénybe iktattatni próbálni azt, hogy ezentúl rendelettel lehet módosítani a törvényeket (Horváth Zoltán: Abszurdum!); tör­vénybe iktattatni azt, hogy ezentúl a minden­kori kormány rendelkezhetik az élő törvényektől eltérőleg (Ulain Ferenc: Ez a jogrend és konszoli­dációi ) ; törvénybe iktattatni azt, hogy a nemzet­gyűlésnek nem lehet tárgyalnia azt, amit akar (Dénes István: Húsz esztendeig! — Derültség jobbfelől. — Perlaki György: Te magad sem hi­szed! — Zaj.); törvénybe iktattatni azt, hogy a maga kihatásaiban teljesen közömbös az, hogy bizonyos kérdésekben a nemzetgyűlés arra hiva­tott szervének, jobban megnevezve: a pénzügyi bizottságnak mi az állásfoglalása, mi a határozata, ha ez nem, akkor nem tudom, mi az, ami a törvény­hozás teljeses tökéletes megszüntetését jelenti. A mi megítélésünk szerint ez vagy diktatúra, vagy anarchia. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Dénes István: A reakció konzerválása! — Horváth Zoltán: Erre a választók nem adtak felhatalmazást! — Zaj és ellentmondások jobb­felől. ~ Rupert Rezső : Legkevesebb az, hogy egy ilyen fontos lépés előtt a nemzetet megkér­dezzék! — Horváth Zoltán: Meg kell kérdezni a nemzetet! — Folytonos zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. A szó egye­dül Szilágyi Lajos képviselő urat illeti. Szilágyi Lajos: Tisztelt Nemzetgyűlés! Meg­jósoljuk, hogy abban az esetben, ha a nemzet­gyűlés felhatalmazza a mindenkori kormányt arra, hogy törvényektől eltérően is rendelkezhetik, ennek különösen az alárendelt hatóságoknál vég­zetes következményei lesznek (Ugy van! bal­felől); ez a törvények erejébe vetett hitet meg­fogja renditeni az egész vonalon, az állampolgárság minden rétegében. (Ugy van! á baloldalon. -­Bessenyey Zénó: Az ilyen beszéd után! — Zaj!) Még ha olyan időket élnénk, hogy az államfői kérdés például rendezve volna, ha pldául arról volna szó, hogy a végleges államfőre, mint a. végrehajtó hatalom fejére ruházna át a szuverén nemzetgyűlés bizonyos jogokat, akkor még gondol­kozhatnánk. De amikor azt látjuk... (Egy hang jobbfelől: Abszolutizmus! — Horváth Zoltán: Abszolutizmus! Hát ez micsoda! — Eckhardt Tihor: Ez a tehetségtelenség abszolutizmusa! — Lendvai István: — A tehetségtelenség Baeh-huszár­jai! ~ Dénes István: A 10.000 holdasoknak ez két­ségtelenül jó!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szilágyi Lajos: De amikor azt látjuk, hogy az 1910. évi I. és XII. törvénycikkek megalkotá­sánál jól megfontoltuk és jól meggondoltuk, hogy a nemzetgyűlést megillető jogokból mit ruházzunk át az ideiglenes államfőre, — és igen helyesen ezen átruházásunkkal fukarkodtunk, — akkor meg kell állapitanunk, hogy most ezeknek a jo­goknak átruházásával helytelen útra térünk. — (Horváth Zoltán; Ugy van! — Bessenyey Zénó: Ha ketten megállapítják, akkor biztos! — Derült­ség.) A mi megítélésünk szerint ez az eljárás az államfői hatalmat is el fogja homályosítani. —­Eckhardt Tibor: Ugy van! Ez a cél!) Illojálís eljárás a kormány részéről ugy az államfővel

Next

/
Thumbnails
Contents