Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-266
A nemzet g y Mes 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, kedden. ISI nister urnák eléggé ajánlani, hogy ugyanezt a francia módszert méltóztassék bevezetni a magyar iskolákban is. Ha a t. minister ur azt mondja, hogy nincs rá pénz, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy erre okvetlenül kell, hogy legyen pénz. Beszédemet befejezve, azt kell mondanom, hogy nem méltó ez a törvényjavaslat olyan szakemberhez, mint amilyen az igen t. minister ur. Mi a t. minister úrral, mint belügyministerrel, annakidején a legélesebben szembenálltunk, mert belügyministerségéhez fűződnek azok az erőszakosságok, amelyek ezt a nemzetgyűlési többséget összekalapálták. Nem ez a helyzet, mint kultuszministerrel szemben, mert most többékevésbé bizalommal nézzük működését, törekvéseit és fáradozásait a maga tárcáját érintő ügyek körében. Ha nincs most pénze a t. kultuszminister urnák erre a célra, akkor azt kell mondjam, hogy inkább várnia kellett volna még, várni azt az egy-két évet, vagy azt a két és félévet s azután egy modern, nagy lépéssel, nagy újítással, nagy reformmal kellett volna elénk jönnie. Azt kell, hogy mondjam, hogy megint inkább tanitani fognak az iskolában, ahelyett hogy nevelnének, ahelyett, hogy az életre előkészít énének. Pedig mennyit szónokolnak, mennyit értekeznek, menynyit irnak ugyanabban az irányban, amelyben én most beszéltem. Sőt valami keresztény irányzatról is hallok folyton-folyvást beszélni ; valami versenyről hallok, amelyet az eszes, okos, élelmes és ügyes zsidó fiatalsággal kellene a mi gyermekeinknek megvivniok. Hát t. minister ur, és t. Nemzetgyűlés, ilyen reformok mellett a mi keresztény gyermekeink ebben a küzdelemben máris elpusztultak. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Szakács Andor ! Elnök : A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Szilágyi Lajos t. képviselőtársam nagyon" szépen rámutatott arra, hogy a francia gimnáziumok menynyire helyesen beleveszik a középiskola tantervébe Franciaország földrajzát, Franciaország iparát és olyan ismeretekkel látják el a francia középiskolák tanulóit, amelyeknek későbben az életben is praktikus, célszerű hasznát látják. Ha mi, akár saját magunk iskolai tapasztalataira gondolunk vissza, akár azokra a tapasztalatokra, amelyeket az iskolák látogatása közben későbben akár mint az Iskolák látogató-tanárai vagy felügyelői szereztünk, meg kell állapitanunk azt, hogy_ a magyar középiskolának nem az volt a hibája, mintha gyenge lett volna, mintha keveset tanítottak volna benne, hanem az, hogy távol volt az élettől. Olyan ismeretek tömegét sugároztatták be a gyermek, a tanuló fejébe, amely ismereteknek az életben! nagyon-nagyon kevés hasznát láttuk. A humanisztikus gimnázium leglelkesebb hívei közé ^tartozókat, magukat a tankerületi főigazgatókat kérdeztem meg, hogy miért ragaszkodnak annyira a görög és latin nyelvnek oly nagy óraszámban való tanítására és nem volt más válaszuk, mint az, hogy a görög és latin nyelvnek nyelvtana tökéletes és nyelvkészsége és szabályai alkalmasak arra, hogy fejlesszék, tökéletesítsék a gyermek eszét. Én ezt teljes mértékben aláírom. Ez a két klasszikus nyelv, a görög és a latin, feltétlenül alkalmas arra, hogy a gyermek eszét fejlessze és finomítsa. Azt kérdezem azonban, hogy a latin nyelv helyett miért ne lehetne beállítani azt a nyelvet, amely utóda annak, amelynek szóanyaga 85%-ban " a latin nyelvből származik, 1 százalékban gall és 14%-ban frank, amely nyelvnek szabályai, egész egyénisége és karaktere teljesen azonos a latinnal, csak kiejtése más : ez a nyelv nem más, mint a francia. Miért ne lehetne ennek tanítását heti hat órán kezdeni, amivel elérnék azt, hogy megtanítanának egy tökéletes nyelvet, amely világnyelv, amely a politikának és a diplomáciának nyelve világszerte s amely a kereskedelemben és iparban is sokkal hasznosabb, mint a latin nyelv. En feltétlenül saját magam tapasztalataiból megállapíthatom, hogy mi pl. a marosvásárhelyi katholikus főgimnáziumban annyira tökélyre vittük a latin nyelv tanulását, hogy amikor egy jelesen érett fiatalember érettségit tett, latin nyelvű beszédben búcsúzott el az intézettől, amelyre nem is kellett felkészülnie, mert anélkül is pompásan, szabadon, folyamatosan tudta gondolatait latin nyelven előadni. Amikor meg kellett nekünk •— magamnak is, aki pedig jeles tanuló voltam — a francia nyelvet tanulnunk, a latin nyelvnek csak annyiban vettük hasznát, hogy a francia nyelv szóg} 7 ökei azonosak a latin nyelv szógyökeivel. Ha én akár Lukács György t. képviselőtársamat, akár Scitovszky házelnök urat, — aki pedig nagyszerű latinista volt, — megkérdezném, hogy mondja el, hogy mit tud ma Tacitusból, Horatiuson keresztül, Liviuson át azokból a klasszikus Írókból, akiket mi igazán majdnem kívülről tudtunk fordítani és az olvasmánynak tartalmát igazán saját szavainkkal képesek voltunk elmondani, akkor nem hiszem, hogy a legkitűnőbb latinista is száz szónál többet tudna máma. Amikor Olaszországban tanulmányokat folytattam, kíváncsi voltam arra, hogy az olaszok hogyan állanak a latin tudománnyal. Erre nézve konkrét esetet hozok fel. 1910-ben az országos Pázmány-Egyesület rendezett egy nagy zarándoklást az akkori X. Pius pápához, amely zarándokiásnak Prohászka püspök ur volt a vezetője. A püspök ur latin nyelvű beszédben üdvözölte a pápát, aki a püspök ur beszédére legnagyobb meglepetésemre olasz nyelven válaszolt. Én, aki akkor tudósításokat írtam és a beszédeket szószerint leközöltem, megkérdeztem a pápa kamarását, hogy miért válaszol a pápa olasz nyelven, hiszen a római katholikus anyaszentegyház hivatalos nyelve a latin. Erre a kamarás ur azt a választ adta, hogy ma Olaszországban egyetlenegy püspök sincs olyan, aki Tacitus klasszikus latinságával beszélne, mint Prohászka püspök ur. A pápa sem birja a lathi nyelvet, és hogy hibákat ne kövessen el, kénytelen volt olasz nyelven válaszolni. Kérdezem ezek után a magyar nemzetgyűlést és a magyar intelligenciát, hogy ha Olaszországban, — ahol pedig a latin nép utódai laknak — és ha Franciaországban, amely fajilag nagy részben a római világbirodalom "népeiből sarjadzott ki s ennek dacára Napló XXII. :•>?
