Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-266

182 ~Â nemzetgyűlés 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, kedden. nem tudják ma a latint és nem fektetnek súlyt a latin nyelv tanítására, miért kell nekünk, turáni népnek a latin nyelv tudásában ilyen nagy tökélyre szert tennünk. Franciaországban ugyancsak 1913-ban az az esetem volt, hogy megkér deztem egy éiettségit tett paptól, mondja meg, mit tud Magyarországról az, aki náluk érettségit tett. Azt mondta, két dolgot tud Magyarországról, először azt, hogy Magyarországon a magyar nők szépek és másodszor azt. hogy mi szőröstől-bőröstől eladtuk magunkat a németeknek. Kérdeztem őt azután irodalmunkról, földrajzi helyzetünkről, gazdasági helyzetünkről és mindarról, amivel egv magyar ember szeretne dicsekedni, amiről sze retne ismereteket közölni a külföldiekkel, és a: az érettségit tett francia, — igen intelligens ember — abszolúte semmiről semmit sem tudott. Ezzel szemben nekem tökéletesen kellett iudnom — és tudtam is — a francia történelmet kezdettől fogva végig teljes részletességgel, különösen a francia forradalom eseményeit és kellett tudnom azon kivüi még igen sok dolgot Fran'ókor tágról. Az után megkérdeztem arra vonatkozóan, Iv'gy a latin nyelvbői müven ismerete'" vannak s kiíüní, hogy meg sem közelíti azt a tudást, amit itt Í középiskolában nyújtanak nekünk magyaroknak Nagyon helyeslem az igen t. kultuszmimster urnák azt a szándékát, hogy ujitani akar, hogy ?, középiskolát reformálni akarja. 1870-től, ső, még megelőzően minden kultuszministernek meg volt a program m jában az, hogy a középiskolát meg kell reformálni. Mindenki érezte, hogy ebben a tekintetben valami ujat kell produkálni. Azt szerettem azonban, hogy az igen t. mkultuszinister ur ha már reformál, akkor reformjához a magvai nemzet géniuszától vette volna a gondolatokat és olyan dolgot produkált volna, amely mindenképen megfelelt volna a magyar nép karakterének, múltjának, szellemének, erkölcsének, testi és lelki tulajdonságainak és olyan formát talált volna ki, amely nem lett volna olasz, francia vagy német, hanem tisztán és kizárólag magyar. A reálgimnázium ugyanis, igen t. Nemzetgyűlés és minister ur, nem uj idea, azt nem a minister ur találta ki, hanem az megvan Poroszországban és Ausztriában. Átnéztem a porosz és osztrák reálgimnáziumok tantervét és egész szerkezetét s azt tapasztaltam, hogy tulaj donképen nem sok változtatással ülteti át a minister ur ezt a porosz és osztrák iskolatípust magyar földre. Teljes tisztelettel tekintek a német kultúrára, a német nagyságra és jól tudom, hogy mivel tartozunk mi a németeknek ; de amikor magyar szellemről és a magyar ifjúság lelkének kialakításáról van szó, akkor én ma még kevésbé, mint néhány évtizeddel ezelőtt, mennék típusért, mintáért Németországba. Ezt a következőkkel indokolom: Egyik képviselőtársam is rámutatott arra, hogy az a nyolcévi tanítás, amelyet a középiskolában egy ifjú magába sziv, egész életén keresztül kitörölhetetlenül, állandóan megmarad benne. Amit négy éven át az eg3*etemen tanulunk, az részben nem olyan alapos, részben pedig annyi mindenféle külső impresszió hat reá, hogy a karakterre, az egyéniségre távolról sincs olyan befolyással, mint a középiskolai nyolcéves tanítás és nevelés. Minthogy tehát a magyar intelligenciának kulturális fejlődése, lélekbeli, szellembeli gazdagsága tulajdonképen a nyolc középiskolai osztályon fordul meg, feltétlenül szükségesnek tartottam volna, hogy a minister ur ugy alkossa meg ezt a reformot, hogy az különösen, specifikusan és vonzóan magyar lett volna. Ami jó Poroszországban, az nem biztos, hogy jó lesz Magyarországon is. S ami nagyszerűen bevált Ausztriában, nem biztos, hogy beválnék Kiskunhalason vaöy Kecskeméten is A magyar nép telfogása, lelkülete egészen más, mint a németé. Ezt már abból is meg lehet állapítani, hogy itt olyan centralis7tiku.s politikai rendszer volt négy évszázadon keresztül, amelynek az volt a végcélja, hogy a magyarságot mint törzset minél jobban letörje és a magyar kultúrát is minél jobban átidomítsa, vagy megszüntesse és németté tegye. A magyar nemzet ezer éven keresztül fenn tudta tartani magát ebben a germán és szláv áram latban, és ma, amikor egészen szűkre szabott területen kénytelen politikai és állami életet élni. százezerszer jobban rá van utalva arra, hogy sajátosan és zamatosán magyar kul+urát fejlesszen ki és magyar iskolatípust teremtsen meg. Ezt sajnálatomra nélkülözzük az igen t. minister ur javaslatában Ebben a felfogásomban nagy megelégedésemre szolgál az, hogy olyan kiváló elme, mint Méhely Lajos egyetemi tanár szintén véleményt nyilvánított a középiskolai reformról, és ez a lángeszű ember ugyanezt állapította meg. Azt irja (olvassa) : »Olyan se hus-, se halféle ez a javaslat, amely humánusabb akar lenni a mai reáliskolánál és reálisabb akar lenni a mai gimnáziumnál, ami ha nem is végkép lehetetlen, de csaknem leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik ; afféle hidroplán, amely a levegőben és a vizén és egyformán jól működik, ha a viz tükre csendes, a szél sem fuj, nem is esik és a nap sem süt túlságosan melegen«. A cikk további folyamán Méhely Lajos középiskolai tanári tapasztalatai alapján elmondja, hogy a reáliskolák milyen kitűnő férfiakat adtak a hazának, még pedig nemcsak a reáliák terén, hanem humanisztikus pályákon is, viszont a humanisztikus gimnáziumok kitűnő tanulóiból a legkiválóbb mérnökök és a reáliák terén számottevő férfiak és tudósok váltak. (Zsirkay János : Nem a tipus a fontos, hanem az iskola !) Szóval ez a két tipus voltaképen nem volt zavaróhatásu. Aki kitűnő számtani és mértani egyéniség volt, az, ha gimnáziumban tanult is, ezt a képességét ki tudja fejleszteni ; ha ellenben például az olyan tanuló, akinek a humaniórákra volt hajlama, főreáliskolában tanult csak azért, mert abban a városban, ahol szülői laktak, nem volt más középiskola, az szintén ki tudta fejleszteni ezeket a képességeit. Nagyon jól tudjuk, hogy azt, hogy a gyermek milyen iskolába járjon, kizárólag gazdasági szempontok döntik el, és az nem azon fordul meg, hogy ha a gyermek milyen tárgyakban akarja magát kiképeztetni. Amennyiben Székelyudvarhelyen vagy Marosvásárhelyen reáliskola van, akkor "azt végzi, ha pedig nincs reáliskola, csak humanisztikus gimnázium van, akkor a szülők kénytelenek gyermekeiket abba az iskolába járatni, mert nem tudják megfizetni azokat a nagy költségeket, amelyek gyermeküknek távolabbi iskoláztatásával' járnának.