Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-266

 nemzetgyűlés 266. ülése 1,924. évi április hó 1-én, kedden. 177 férfiak tetteivel és nagyobb súlyt kell helyeznünk az eseményekért felelős tényezők felelősségének vizsgálatára. Királyok, hadvezérek, sőt sokszor egyszerű őrszemek személyes helytállásán vagy helytnemállásán fordult meg a világháború sorsdöntő fázisainak sorsa, amint láttuk ezt a marnei csatánál és másutt, ahol igenis annak a vezető egyéniségnek lelki éberségén, egyéni karakterén, hiúságán, becsvágyán vagy puritán lelkületén múlt az események irányításának a mikéntje. Az egyén felelősségét tehát a történelem felelősségébői és vizsgálatából kikapcsolni nem lehet, úgyhogy én azt szeretném, ha a középiskolák katedrája a jövőben a történelmi tettekért felelős férfiak, események és osztályok tetteinek valóban Ítélőszéke lenne, mint ahogy erre hivatkozni szeretünk, hogy t. i. a történelem az embereknek, a múltnak Ítélőszéke a jövő előtt. Perikies azt mondta hires gyászbeszédében, hogy az államot nem a falak — t. i. Athénra gondolt, — nem a város falai, hanem a férfiak teszik. Ezt az örökéletű történeti mondást alkalmazhatjuk az iskolára is. Az iskolát sem a tantervek, hanem a tanárok teszik, amint ez mélyen t. felszólaló képviselőtársaim beszédeiből vezérszólamként csendült ki, annak bizonyságául, hogy ezt mindenki megértette és felismerte. A tanárkérdés tulaj donképen két irányban ágazik el : a tanárképzés és a tanárok javadalmazása kérdésének irányában. A tanárképzés ma Magyarországon, sajnos, meglehetősen rendezetlen. Az egyetemen ma tulaj donképen inkább tudósokat igyekeznek képezni, még pedig olyanformán, hogy a tudománynak egyes kikapott részletkérdéseivel bevezetik az ifjút a tudományos búvárkodás módszereibe, az ifjú megtanul tudományosan gondolkodni és vizsgálódni egy részletkérdésen, azután magára hagyják. Annak az ismeretanyagnak egész komplexumába az egyetemen nem vezetik bele, márpedig nyilvánvaló, hogy a középiskoláknak nem annyira akadémikus értelemben vett tudósokra, mint inkább helyes gyakorlati érzékkel biró oktatókra, kitűnő tanítómesterekre van szüksége. Minthogy tehát a kultuszminister ur a törvény 17. §-ában kilátásba helyezi a középiskolai tanárképzés reformját, kérem, méltóztassék majd ennek a reformnak a kiépítésénél figyelembe venni azt a rendkívül fontos elvet, amelyet most leszek bátor a mélyen t. minister ur meggondolásába ajánlani. A tanárképzés a papi szemináriumokhoz hasonlóan internátusszerüleg történjék, ahol a tanárjelöltek teljes ellátást kapnak, ahol könyvtár áll rendelkezésükre és a tanórák látogatására kötelezhetők lesznek. Ez az egyik kívánalom. A másik pedig az, hogy állíttassanak be ezekbe a tanárképző intézetekbe 20—25 éves gyakorlati pedagógiai múlttal biró középiskolai tanárok, akik a hallgatósággal feldolgozzák a középiskola teljes anyagát pontról pontra, kimerítően, mondjuk a latint az a) deklinációtól egész Ceceró bölcsészeti munkájáig és ezt egyszersmind metodikai magyarázatokkal kisérik. Csak igy fogjuk tudni elérni azt, hogy az életbe nem olyan tanárok kerülnek, ki, akik a mindennapi kenyérhajszában már felőrölték a maguk idegerejének javát, hanem olyan tanárok fognak majd a katedrákra kerülni, akik teljesen felvértezett, felkészült, megacélosodott érfiak, akik tényleg könnyen, játszva, fölényesen fogják majd átadni a maguk tudásának kincsét a tudományra szomjazó ifjúságnak. A másik probléma a tanárok javadalmazásának kérdése. Ezzel nem kívánok részletesen foglalkozni, minthogy a felszólalók legnagyobb része, megvallom őszintén, igazán nem várt lelkiismeretességgel, megértéssel, szinte lendülettel, fanatizmussal kezelte ezt a kérdést. Valamennyien abban látták a középiskola jövendőjének megmentését, ha a lerogyolódott, fizikai és idegzeti értelemben destruálódott tanári kart valamiképen regenerálják és lábraállitjuk, mert az iskola regenerációjának is csupán ez az egyetlen módja. Csak hálával emlékezhetem meg magam is, mint tanárember és az Országos Tanáregyesület egyik alelnöke, arról a megértésről, amelyet a nemzetgyűlés a tanárság anyagi érdekei iránt tanúsított. Szabó Dezső a tanári küzdelmek idején, melyet fizetésük, életstandardjuk megjavításáért folytattak, egy kongresszuson azt a hires mondást kockáztatta meg, hogy üres gyomorral nem lehet a Himnuszt J énekelni. Hát a Himnuszt lehet üres gyomorral énekelni, sőt vannak az életben helyzetek, amikor éhes gyomorral is énekelni kell, mint ahogy énekeltük kint a frontokon, (Ugy van ! Ugy van 1 a jobboldalon.) de a Himnusz éneklését korgó gyomrú emberek ajkairól hallgatni valóban nem illik a magyar nemzet méltóságához. Nem'kívánok behatóbban foglalkozni ezzel a problémával, tisztán csak arra a két kívánalomra mutatok rá, melyek a tanárság évtizedes követelményeinek tulaj donképen esszenciáját alkotják. Egyik a birói státusszal való azonos elbánás, a másik pedig a múlt évi fizetésegységesités alkalmával tőlük elvett korpótléknak visszaállítása. A magyar középiskolák rákfenéje, tudjuk jól, a túlzsúfoltság. Nagyon sokat foglalkoztak már ezzel az előttem felszólalt szónokok, Illés József t. képviselőtársam és többen is. Valóban nagy betegsége ez a magyar középiskoláknak, amit tényleg nem találunk meg a nyugateurópai államok iskoláinál. Márpedig, hogy a tömegnevelés mindig hiányos, fogyatékos nevelés, az. kétségtelen. Az a tanár, akinek 60 növendékkel kell foglalkoznia, dupla munkát végez, ellenben növendékeinek egyedeire tulaj donképen figyelmének csak a felét tudja fordítani. Ez természetesen baj, mert mindig csak félmunka az, amit az ilyen nagylétszámu osztályok tanárai végezhetnek. Ott vannak az ominózus dolgozatok és ha egy-egy nyelvtanárnak kéthetenként körülbelül 250—300 dolgozattal kell vesződnie, ilyen tömegoktatás és fegyelmezés mellett, ez az emberi erő és az emberi idegzet teljesítőképességét mindenesetre meghaladja és az ilyen tanártól semmiesetre sem követelhetjük meg azt az alaposságot és azt a csodálatos, tiszteletreméltó pedantériát, amelyet a német pedagógusoknál megtalálunk. Magam is meggyőződtem arról a csodálatos lelkiismeretességről, amivel a házi dolgozatok kérdését kezelik a német professzorok. Saját szememmel láttam, hogy a tanulónak egyetlen Írásbeli dolgozatára a tanár négyféle osztályzatot jegyzett. Bejegyezte Skriptur a címen és osztályozta a dolgozat" külalakját, azután megszámolta a hibák számát és beírta hogy menda 9, azután