Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-266

Í&> A nemzetgyűlés 266. ülése 1924. évi április hó 1-én, kedden. beszélni, akkor meg kell állapitani, — legalább is az én nézetem az — hogy a reálgimnázium sem jelent valami lényeges ujitást, ha csak abban fog különbözni a humanisztikus gimnáziumtól, hogy a görög nyelv helyett valamely nyugateurópai modern nyelvet, az angolt, a franciát vagy az olaszt fogják kötelezővé tenni és a tantárgyak közé felveszik a kémiát. Nem tudom, melyik lapban olvastam egy cikket a középiskolai reformról, gondolom, Mitro­vics debreceni egyetemi tanár irta. Ebben a cikk­ben kifejtette, hogy a reálgimnázium lényegében voltaképen már ma is megvan. Ebben teljesen igazat adok neki. Koncedálom ezt a megállapítá­sát azért is, mert ma is van gimnázium göröggel vagy görög nélkül, tehát — amint mondottam — megvan a reálgimnázium lényege a humanisztikus gimnáziumban is ; ami pedig a nyelvtanítást, különösen a modern nyelvek tanitását illeti, akár akarjuk, akár nem, az eredményeket vizsgálva, be kell vallanunk, hogy a középiskola épugy, mint az elemi iskola nem sok eredményt tud felmutatni a nyelvek oktatásában. Sok embert ismerek, aki azokat a nyelveket, melyeket az anyanyelvén ki­vül írásban vagy szóban bir, iskolán kívül, auto­didaxis utján tanulta meg, — magam is ezek kö­zött vagyok — vagy azért, mert meg akarta tanulni, vagy azért, mert — mint pl. nekem az orosz nyelvet — meg kellett tanulnia. Megtanultam jól grammatikáikig és arra felépitve a szókincset. Ha összehasonlítottam az én nyelvtudásomat azok­nak a barátaimnak nyelvtudásával, akik a közép­iskolától kezdve tanultak valamely idegen nyel­vet, mindig arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy bizony én sokkal messzebb haladtam s hogy a középiskola nem adott elég alapot, nem adott - ami a legfontosabb — elég kedvet sem arra, hogy a nyelvet megtanulja valaki. Ezért mondom tehát, hogy a reálgimnázium, mint ujitás, nem hiszem, hogy valami nagyon lényeges ujitás volna, amely joggal igényelhetné azt/hogy reformnak, pláne középiskolai reformnak tekintessék. Később majd rá fogok térni arra, hogy mit kellene felvenni a kötelező tantárgyak közé, hogy a reálgimnázium valóban az élet számára nevelje az ifjúságot. Most újból arra kivánok rámutatni, hogy épen e reformnak nem nevezhető lényegtelen újítások miatt a legkiválóbb pedagógus elmék, akiket módomban volt megkérdezni, szintén nem tudták megmondani, hogy ebben a középiskolai reformban — hangsúlyozom, hogy ebben a kö­zépiskolai reformban — tulaj donképen mi a re­form. Pedig e pedagógusok között volt nem egy igen előkelő, volt olyan is, aki tagja volt a köz­oktatásügyi tanácsnak, akinek nagy része volt annak a középiskolai reformtervezetnek meg­szerkesztésében, amelyből a mostani reformjavas­latot megcsinálták. Még ez az igen alapos, teljes­séggel szakértő pedagógus sem tudta elismerni azt, hogy ebben a javaslatban olyan újítások volnának, amelyek a reformjelszót igényelhetnék maguknak. Ezek a pedagógusok valamennyien elismerték ugyan, hogy az egységes jogosítás helyes ujitása a javaslatnak, de ezenkívül semmi mást nem találtak benne, sem olyat, ami reform lenne, még kevésbé olyat, ami helyes reform lenne a javaslatban. A javaslatnak egyik részletéről szólva, rend­kivül szomorúnak tartom azt a rendelkezést, amely a 9. §. második bekezdésében van lefek­tetve és amely szerint az a tanuló, aki egy tárgy­ból elégtelen osztályzatot kapott, csak a tanári testület engedélyével tehet javitó vizsgálatot. Azt hiszem mindegyikünknek el kell ismernie azt, hogy sok mindenféle körülmény közrejátszhatik abban, hogy egy fiatal gyermek valamely tárgy­gyal nem tud az iskola egy-két esztendején ke­resztül kellőképen megbirkózni. Nem szabad tehát ilyen gyermeket büntetni azzal, hogy a javitó vizsgálatról esetleg visszavetik, hogy a javitóvizsgálatot nem engedik meg neki ; mert hiszen a javaslat a tanári testület diszkrecionális jogává teszi azt, hogy egy tárgyból elégtelen osz­tályzatot nyert diákot javitóvizsgálatra engedi-e vagy nem. Én azt tartanám helyesnek, hogy az egy tárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanuló min­den különösebb engedély nélkül tehessen javitó­vizsgálatot ; csak a két tárgyból elégtelen osztály­zattal végzett tanuló javitó vizsgálatát gondolnám engedélyhez kötendőnek. De akkor sem tartom szükségesnek azt, hogy ezt az engedélyt a tan­kerületi főigazgatóság vagy az egyházi főhatóság adja meg, hanem a két tárgyból elégtelen osztály­zatot nyert tanulót bocsássa javitóvizsgálatra maga a tanári testület, vagy a tanári testületnek legyen az a joga, hogy a gyermeket javitóvizsgá­latra bocsáthassa, vagy nem ; de inkább bocsássa, mint nem. A tanárnak az iskolai év folyamán meg kell ismernie a gyermeket abban a tekintetben, hogy mire képes. Addig is, amig teljesen leszűrt ered­mények nincsenek, a legmesszebbmenő módon kimerni kell a gyermeket. Én azt mondom, hogy a gyermek megbuktatása ne legyen büntetés, ne is lássék annak ; szükségesnek tartom azonban azt, hogy a tanári testület gondoskodjék arról, hogy a javítóvizsga valóban javítóvizsga legyen és ne alkalom a felsőbb osztályba való átcsu­szásra. Ha ezt meg tudják csinálni, ha meg tudják tenni azt is, hogy a gyermek számára nem kegyet­len büntetésként fog jelentkezni a megbukás, vagy a megbukás veszélye, hanem tudni fogja azt, hogy módjában lesz a mulasztott hibákat pótolni, hogy módjában lesz mulasztásait szorgalom utján helyrehozni, akkor az eredmények tekintetében is egészen más képet fogunk látni,*mint amilyen most mutatkozik előttünk. Azt gondolom továbbá, hogy a törvény­javaslatból csak kerettörvény lesz és csak a tan­terv fogja megadni annak tartalmát és lényegét. Ha pedig a tantervről beszélünk, elismerem, hogy ez is fontos, bár nem épen a legfontosabb, mert a legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanár legyen jó tanár. Teljesen igaza volt Eötvös Lorántnak, amikor egy szaktanácskozás során, ahol a tan­tervről volt szó, azt mondotta, hogy a jó iskolát a jó tanár csinálja meg, és igaza volt'abban is, hogy jó tanár mellett a rossz tanterv sem baj, de ha nincsenek az iskolában jó tanárok, akkor a jó tanterv sem segít. Mai szomorú körülményeink közepette azonban én a magam részéről egyaránt fontosnak tartom azt, hogy a tanár is jó legyen, de jó legyen a tanterv is, amely megadja az utasí­tást arra, hogy a tanárok az iskolában mit és ho­gyan tanítsanak. Csak sajnálattal állapithatom meg, hogy a most rendszeresítendő háromféle középiskola alsó és felső tagozataiból egyformán

Next

/
Thumbnails
Contents