Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-266

À nemzetgyűlés 266. ülése 19 hiányzik a modern gazdaságtan, az alkotmánytan és a politikai földrajz tanitása. Vannak más hiányok is, amelyekre erről az oldalról is, sőt amonnan is rámutattak ; én csupán csak ezt akarom megállapítani. Nem tudom ugyan, hogy a tanterv melléktárgyként nem rendeli-e el ez általam felemlített tárgyak oktatását is, azonban ha a nemzetgazdaságtant — hogy erre is rámutassak —• ugy akarnák tanítani, mint ahogy például most tanítják a kereskedelmi iskolákban, akkor inkább azt mondom, hogy ne tanítsák, mert igy nem sok haszon származik majd belőle. Én azt mondom, hogy merev dogmáknak magoltatása minden, csak nem nemzetgazdaságtan. Ha a klasszikus nemzetgazdászokat és azok tanait három-négy homályos sorban intézik el, mint ahogy most teszik, akkor a magyar ifjúság a gazdaságtannak történelmi részével sem lesz tisztában, nemhogy megismerné azokat a hatalmas gazdasági erőket, amelyek mai életünkben is egyedüli motorai a világtörténelem alakulásának. Pedig erre volna szükség. Még a humanisztikus gimnáziumnak is ez volna helyes feladata, hogy a klasszikus műveltségnek azt a szerény mértékét, amelyet állítólag ad, eszköznek adja oda az ifjúságnak a modern élet alapos és helyes megismerésére. Épen ilyen joggal kifogásolandónak tartom, hogy a művészettörténetnek, mint önálló tárgynak oktatását egészen elhagyják, továbbá nézetem szerint helyesebb és kiadósabb lenne, ha filozófia helyett filozófia-történetet tanítanának. A minister ur ugyan azt mondja, hogy a tanterv módot ad majd a művészettörténet tanítására és hogy a tantervben elrendelte, vagy el fogja rendelni, hogy a világtörténelem egyes szakaszainál annak a kornak művészetét is tanítsák az ifjúságnak. Szerintem ez egyáltalán nem elég. Nem elég azért sem, mert egy-egy történeti korszak politikai történetének lezárulása után ennek a korszaknak művészete tovább élt, sőt sok esetben hódítva. és még virágzóbban élt tovább. Látjuk például azt, hogy Róma bukása után Róma architektúrája tovább élt az ókeresztény világban, sőt épen az ókeresztény világ és annak erkölcsi felfogása volt az, amely legtovább és legmerevebben ragaszkodott a pogány Róma primitiv és puritán épitőművészetéhez. A klaszszikus görög világ, mint egész Európát besugárzó ragyogás támad fel a quatrocento és a cinquecento művészetében és irodalmában. A klasszikus pogány görög világ irodalma és művészete tehát épen akkor élte ki leginkább dicsőséges másodvirágzását, amikor a római katholikus egyház hatalmának legmagasabb csúcsán állott. Azzal a módszerrel, amellyel a minister ur akarja taníttatni a művészetet, nem lehet majd hozzáférkőzni ehhez a sok—hogy ugy mondjam — történelmi furcsasághoz. Még kevésbé lehet majd megérteni az emberi értelem nagy lázadásainak okait, forrásait, lefolyását és főként eredményeit, melyek pedig mindannyiszor előbbrevitték utján az emberiséget. Hiszen, ahogy a minister ur elgondolja ezt a kérdést, ugy egy világtörténeti tankönyv sem fogja megmagyarázni, hogy miféle erők idézték elő például az architektúrában a római félkörívről a csúcsíves stílusra való áttérést. Egy önálló művészettörténeti órán azonban lehetetlen, hogy a tanárnak meg ne kelljen magyaráznia, hogy az első gótikus katedrális ott L évi április hó 1-én, kedden. Í6^f Északfranciaországban az emberi értelemnek bizonyos mértékű felszabadulását jelentette, azt jelentette, hogy a művészi teremtőerő lerázta magáról az ókeresztény puritanizmus bilincseit, az emberi fantázia szabadabb lett, a művészi cselekvés is szabadabb lett, vagy kivívta magának ezt a szabadságot, hogy általában az áttérés a római félkörívről a csúcsíves stílusra az első lépést jelentette a szabadság, a derű és a szépség megnyilatkozása felé. Ugyancsak ilyen meggondolásból kiindulva kell kívánnunk a filozófia helyett a filozófia történetének tanítását. A filozófia tanitása nálunk — azt hiszem, ezt mindenki elismeri — a nehézkes és homályos szavak tömegét és a lelketlen, unalmas és meddő órákat jelenti az iskolában. Nálunk azok a pietista, ortodox urak, akik a filozófiát tanítják, taníttatják és a filozófia tanítását erőszakolják, Kanttal és Hegellel lezártnak tekintik a filozófia fejlődését. Ami fejlődés ezután jött — pedig minnyi jött még azután — Feuerbach, Marx — nem is említve az angolokat és franciákat, azokat a filozófusokat, akik az idealista filozófia rendszerének renaissanee-át is hozták —• ezeket nálunk nem ismerik, ezek a mi filozófiai oktatásunk számára egyszerűen nem léteznek. Sajnos, a filozófia, amelyet a mi gimnáziumainkban tanítanak, még Feuerbachig sem jutott el. Nálunk még mindig az ideális filozófálgatás és logika-tanítás eklektikus kotyvalékában áporodnak a tanár urak és még azt sem merték kimondani, amit pedig a német egyetemeken és gimnáziumokban már a harmincas években is az unalomig mondogattak, hogy a természet minden filozofálgatástól, minedn filozófémától önállóan létezik, Azt tartom, hogyha alkalom és mód kínálkozik rá, ezen az utón is levegőt és életet kell belevinni a középiskolába. Azért szeretném, ha a minister ur filozófia helyett filozófiatörténetet tanitatna, mert igy az ifjúság nem lélekölő filozófiai órákat, nem irodalmi frázisokat és belletrisztikai dagályosságot kapna, hanem megismerné majd a korok életét a filozófia-történetén keresztül is és megismerné az egyes korok gazdasági és társadalmi talaját, azt, amiből maga a filozófia és művészet is kisarjadzott. Nagyon szeretném, ha a minister ur magáévá tenné ezeket a kifogásokat és még ebben a javaslatban intézkednék ebben a szellemben. Nagyon szeretném továbbá azt, ha a minister ur őszintén és határozottan, minden hátsó gondolat kizárásával megmondaná nekünk azt, hogy mi a szándéka Haller István kulturkorszakának zseniális pedagógiai alkotása, a középiskolai felvételi vizsgálatok tekintetében. T. Nemzetgyűlés ! Azt tudjuk mindnyájan — ebben a kérdésben vita nem lehetséges, — hogy a numerus clausust és a középiskolai felvételi vizsgálatot ugyanaz a gdtidolat azonos céllal szülte a világra (Ugy van ! Ugy van 1 a szélsőbaloldalon.) és legérdekesebb, hogy ezt a pedagógiai szégyent, amelyet a felvételi vizsgálat is jelent, némely körökben ugyanolyan korszakalkotónak és mélyreható középiskolai reformnak tekintik — és ennek a véleményüknek nem is szegyeinek kifejezést adni — mint például a Ratio Educationis, vagy az 1883. évi középiskolai törvény volt. (Propper Sándor : Ahelyett, hogy köteleznének mindenkit nyolcesztendős tanulásra, elütik ettől !) A félti''