Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

156 À nemzetgyűlés 265. ülése ibk a görög nyelv tanulásának és egyáltalán a nyelvekre bazirozott középiskolai oktatásnak pedagógiai szempontjait nézzük, azt látjuk, hogy a természettudományi alapon való oktatás az észt legalább is ugy, de néha még jobban kicsiszolja, kiműveli, mint a nyelvi oktatás. Itt van Herbert Spencer, aki azt mondja, hogy (olvasna) : »A természettudomány ép ugy megtanítja az embert a helyes gondolkozásra, mint akár a nyelv. A természettudományok végigvezetik a gyermeket a gondolkozás összes fázisain, megtanítják figyelni, megtanítják összehasonlítani, megtanitják abstraháini, Ítélni, következtetni«. Amikor az igen t. minister ur tehát akként argumentál, hogy azért van szükség a nagyobb, intenzivebb nyelvoktatásra, még pedig a klasszikus nyelvek oktatására^ hogy ez kicsiszolja az ifjú agyát, megtanítsa őt helyesen gondolkozni és tulajdonképen megadja az eszközt az életben való boldogulásához, kulcsot adjon a kezébe, akkor én Herbert Speneerrel tartok, aki viszont azt állítja és vitatja a minister úrral szemben, hogy az ész M csiszolás ára, a gondolkozás tökéletesitésére a természettudományok sokkal alkalmasabbak a nyelveknél. Minden tudomány és igy a görög tudomány is tulaj donképen csak annyit ér, amenynyit az életben alkalmazhatunk belőle. Mar most azt kérdezem én önöktől, akiknek bizonyosan szintén nagy százaléka gimnáziumot végzett és igy tanulta a görög nyelvet, hogy tulajdonképen az életben mennyit alkalmaztak abból a tanulásból, azt kérdezem, hogy tulajdonképen mi hasznát vették az életben annak a görög tudománynak, annak a görög tanulásnak, amellyel önöket négy esztendőn keresztül gyötörték ! Ha talán tizenöten vagy húszan hasznát is vették a görög nyelvnek, akik — nem tudom én — olyan tudományos foglalkozási ágakra készültek, ahol szükségük volt a görög nyelv alapismereteire, de az ifjúságnak és a görög nyelvet tanult emberiségnek talán 99 százaléka nem vette annak hasznát. Mi célja van tehát, hogy a négy esztendei görög tanulást még kettővel megszaporítsuk és hat évre emeljük fel. Furcsa dolog, hogy a göröghöz és a latinhoz való görcsös ragaszkodásnál tulajdonképen meg kell állania az oktatás teljes fejlődésének ; furcsa, hogy bizonyos kulturembereknek a görög és a latin nyelv iránt való szeretete tulajdonképen megállítja az iskolázás modern kialakulását és egy komoly, erős kultúrával teljes, a kultúra teljes értékeit nyújtó középiskola felállitását. Ezek a holt nyelvek pedig* ma már nem mások, mint középkori csökevények, melyeknek jelentősége napról-napra csökken, napról-napra esik. Ezt be kell látnia ma már -mindenkinek, annál is inkább, mert világos és megcáfolhatatlan Geöthe argumentuma alapján is az, hogy minden különös kifejlesztés bizonyos irányban szükségképen maga után vonja a hátramaradást más irányban. Amennyiben tehát én a nyelvekkel különösen foglalkozom és hatalmas értékeket pazarlók el a görög nyelv istápolására, ugyanannyival maradok hátra olyan tárgyakban, amelyekre az életben szükségem van. Én tehát azt a — hogy ugy mondjam — vádat emelem a kultuszimister ur ellen, hogy amennyivel gazdagítja az ifjúságot az ő javaslata a klasszikái kultúrában, ugyanannyival teszi szegényebbé a magyar kultúrában és a . évi március hó 31-én, héifóri. mai általános értékes emberi, kultúrán y ago libán. Ha a kultuszimister ur egy nagyobb koncepciójú javaslattal jött volna, annak szerintem, olyannak kellett volna lennie, hogs; már az elemi iskolánál kellett volna meg-kézdődnie a reformnak. Meg kellett volna csinálni először az alapépítményt, az egységes elemi népiskolát nyolc osztállyal, melynek másoüik négy osztálya a 4—8-ig osztály kétféle tagozatú kellett volna hogy legyen : az egyik a falusi népiskola, a másik a városi népiskola. A városi nyolcosztáiyu népiskola felső tagozatában azokat a dolgokat kellene tanítani, amelyeket a városi polgári gyermekeknek kell tudniok, a falusi népiskolát pedig különösen mezőgazdasági irányban tettem volna felső fokozataiban szinte szakirányúvá. Erre az alapépítményre, amelyhez tartozó osztályokba 6—10 esztendős korukig jártak volna a gyermekek, építettem volna fel az iskola középtagozatát, erre építettem volna fel a négy vag-y öt esztendőt magában foglaló reáliskolát és a humanisztikus és reálgimnáziumot, általában a középiskolát és erre építettem volna fel a középszakiskolákat, úgymint a gazdasági, kertészeti, kereskedelmi, ipari és egyéb szakiskolákat, úgyhogy aki az elemi iskola nyolc osztályát elvégzi, az mehet akár az általános irányú középiskolába, akár a szakiskolába. Ezekből az általános irányú középiskolákból azután feljuthatott volna bárki az egyetemre. A felső tagozatot képezték volna az- egyetemek, a szabadiskolák és a szabadoktatási szervek, melyeknek kiépítése és teljes kifejlesztése szintéin nem huzódhatik sokáig. Ez a törvényjavaslat azonban mit eredményez ? Ez tulajdonképen rákényszeríti a tanulót arra, hogy már 10 éves korában pályát válasszon, már akkor nyilatkozzék, hogy gyakorlati pályára akar-e menni, vagy pedig tudományos pályára. Amikor az a gyermek elhagyja az elemi iskola IV. osztályát, választania kell, — ha ugyan módjában áll a választás és többféle középiskolába mehet — hogy a klasszikái gimnáziumba, vagy reálgimnáziumba, vagy pedig a reáliskolába menjen-e. Tudományos abszurdum olyasmit állítani, hogy egy 10 esztendős gyermeknek lenne akkora műveltsége, akkora intelligenciája, hogy anynyira ismerhesse önmagát, képességeit, hogy már 10 esztendős korában meg tudja mondani, hogy milyen irányban haladjon. Ez tulaj donképen nem más, mint annak a gyermeknek rákényszeritése arra, hogy már 10 esztendős korában pályát válasszon, amire pedig nemhogy 10 esztendős korában nem képes az a tanuló, de még 14 esztendős korában is csak komoly rávezetéssel, tehetségeinek a szülők és pedagógusok által való komoly figyelésével, sőt tudományos kísérletek utján való alapos megismerésével lehet megállapítani arról a gyermekről azt, hogy tulajdonképen milyen pályára mehet. A pályaválasztás kérdése feltétlenül olyan kérdés, amelyet 10 éves korban eldönteni nem lehet. Kérem a t. elnök urat, szíveskedjék néhány pei*c szünetet adni. Elnök: Mielőtt a szünetet megadnám, észrevételt kell tennem a, képviselő ur beszédének egy részletére. A képviselő ur beszéde folyamán a következőket mondta (olvassa): »Igy tehát elmondhatjuk róla, hogy tulajdonképen ismeretekkel teletömött szamarakat állított ki, de gondolkodni tudó, az életre alkalmassá tett egyéneket a mai középiskola nein tudort pro-