Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

A nemzetgyűlés 265. ülése 1924. dukálni." A képviselő ur ezzel a kijelentésével az egész hazafias középiskolai tanári kart és mindazokat, akik kezük alól kikerültek, a leghatározottabban sértéssel illette. Én nem tudom, a képviselő ur végzett-e középiskolát, vagy nem, de mindazokat, akik a középiskolát elvégezték, mindazok tízezreit megsértette a képviselő ur ezzel a kijelentésével. Kénytelen vagyok ezért a képviselő urat a leghatározottabban rendreutasítani. Minthogy az elnöki székben a kijelentés elhangzásakor mással voltam elfoglalva, nem hallottam a képviselő urnák ezt a kijelentését, mert ha akkor figyelhettem volna és ezt meghallottam volna, figyelmeztettem volna a képviselő urat, sőt a házszabályok értelmében a szót is megvontam volna a képviselő úrtól. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Drozdy képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Drozdy Győző: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Mindenekelőtt megkövetem a Házat, ha az a kifejezés, amelyet az igen t. elnök ur az imént volt szives interpretálni, csakugyan elhagyta számat. Mondhatom, valóságos lapsus linguae volt csupán, mert ezzel a gondolatommal csak azt akartam demonstrálni, hogy a középiskola tuljdonképen nem nevel az életre és hogy onnan naivul. az élet tudományában rendkívül járatlanul engedik ki az ifjúságot. Ezt mondani volt szándékom, ez volt gondolatom lényege és az egész csak olyanformán húzódott alá, mint amikor az ember azt mondja: az ember a leggyarlóbb lény. Amint nincs joga senkinek megharagudni azért, ha azt mondja valaki, hogy az ember a leggyarlóbb lény, vagy ahogy az asszonyok nem haragudnak Petőfire, amiért azt irta. hogy ilyen állat az asszonyi állat, épen ugy nem lehet a művelt embernek haragudnia azért, ha én azt mondom, hogy a középiskolák pedig nem neveltek az életre, hanem az életbe naiv, tapasztalatlan embereket bocsátottak ki. Ennyi akart lenni az egész. A pályaválasztás kérdésénél hagytam "el és azt mondottam, azt hangoztattam, hogy a tízéves gyermek tulaj donképen még nem anynyira fejlődött, hogy ő maga tudna pályát választani, de szülői, tantói. nevelői, oktatói sem ismerhetik annyira, hogy pályát jelölhetnének ki neki. Azért is szükségünk van tehát egységes iskolaszervezetre, azért is szükséges, hogy a középiskolának legalább az alsó tagozata egységes legyen, hogy 14 éves koráig minden középiskolai tanuló egy tananyag és egy tanterv alapján tanittassék, hogy 14 éves korában azután módjában álljon választani, hogy a középiskolának melyik ágazatába szándékozik menni. De én további szervezeti intézkedéseket is szükségeseknek tartanék. Szükségesnek tartanám, ha végre komolyan foglalkoznánk azzal, hogy a tehetséges, az átlagos tehetségű és a gyöngébb tehetségű gyermekeket, ahol esetleg mód és lehetőség adódik, a nagyobb városokban külön oktassák. Továbbá elmulaszthatatIan kötelessége ma már a kultuszkorniányzatnak, hogy gyermekvédelmi és gyermekegészségügyi intézményekről gondoskodjék. De mes kell szervezni a háború előtt már jó utón volt szabadoktatást, meg kell szervezni az analfa- * béták oktatását, sőt a katonaságnál levő análfaévi március hó Si-en, hétfőn. 15? béták oktatását is; a katonaságnál ezenkívül a mezőgazdasági művelődésnek és oktatásnak is komoly helye nyílnék. Ki kellene térni azután egy általános közoktatásügyi reformban a gyermekszórakoztatások szabályozására is. A felvételi vizsga, amely ma tulaj donképen a kulcsa annak, hogy valaki a középiskolába bekerüljön, mint már az imént mondtam, csupán Amerikában divatos, de nem abban az értelemben, ahogyan mi ezt használjuk, hanem olyan címen, hogy aki nem járt iskolába, de azt mondja, én elég erősnek érzem magamat arra, hogy ennek az iskolának a tananyagából levizsgázhassam, az megjelenik az egyetemen és kijelenti, hogy felvételi vizsgát akar tenni. Ha ezt a vizsgát sikerrel letette, akkor felveszik. Én is kívánnám, hogy itt is történjék bizonyos koncesszió, ha nem is olyan irányban, hogy a középiskola tananyagából valaki egy felvételi vizsga keretében levizsgázhasson az egyetemen. Feltétlenül nagyobb koncessziókat kellene azonban tenni a középiskola egyes típusai között, hogy aki például abban a helyzetben van, hogy csak reálgimnáziumba járhatott, ahol tehát a görög nyelvet nem tanulta és azután a klasszikái gimnázium ötödik osztályába kénytelen átmenni, mert más helyre költöztek át, itt mód adassék neki arra, hogy anélkül, hogy felvételi vizsgára készülne egy egész esztendőn keresztül, bemehessen az ötödik osztályba és amennyiben év végéig elvégzi az anyagot, megkapja a felsőbb osztályról szóló bizonyítványt is. Ez a rideg elválasztás azonban nem helyes, ez, hogy ugy mondjam, teljesen lehetetlennététele annak, hogy az egyik iskolatípus növendékei a másik iskolatípusba felvétessenek. Ezzel teljesen kimerítettem azt az anyagot, amelyet ezzel a javaslattal kapcsolatban óhajtottam elmondani. Felhasználom ezt az alkalmat, amidőn iskolakérdésről tárgyal a Ház. egy nagyobb kérdésnek ha nem is mélyreható gyökeres megvitatására, de legalább felemii« tésére. Ez a numerus clausus kérdése. Az ősz folyamán hosszabb utat tettem külföldön és ahány országon keresztülmentem, ahány országban csak módomban volt idegen emberekkel, vagy pedig földijeimmel találkozni és beszélgetni, első dolguk az volt, hogy azt kérdezték tőlem: igaz-e, hogy nálunk az egyetemekre numerus clausus alapján veszik fel az ifjúságot? Sajnálattal kellett bevallanom, hogy bizony ez igaz. Jobban csak akkor kellett pirulnom, amikor azt kérdezték: igaz-e, hogy nálunk még nincs titkos választójog, hanem nyílt választáson választják a képviselőket! Ez a két szégyen kisért végig utamon, ezért kellett nekem gyakran népgyűlések tömegei előtt szenvednem, hogy még engem is jóformán felelőssé tettek azért, hogy ebben az országban ilyen abszolút reakciós, abszolút antihumánus, abszolút igazságtalan és a magyar kultúrával is szemben álló ilyen törvények vannak életben. (Klárik Ferenc: A gyilkosságokról nem kérdeztek?) De igen, azokról is kérdeztek, de reményemet fejezhettem ki arra nézve, hogy hamarosan vége lesz ezeknek a dolgoknak. De itt még a remények sem tudnak nagyon biztatni. Az a körülmény, hogy a kultuszmini ster ur múltkori felszólalása alkalmával kijelentette itt a Házban, hogy ő tulaj donképen elvileg nem barátja a numerus claususnak, kényszerit engem arra, hogy ezzel a kérdéssel röviden foglalkozzam. Kényszerit erre, mert igenis, a minister úrtól, akinek modernebb és tisztultabb felfogását ismerjük, elvárjuk azt, hogy még az ő tanügyi kormányzata