Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-265
150 Â nemzetgyűlés 265. ülése 1924. évi március hó 31-én, hétfőn. tön kiemeltem azt az igen nagy érdemet, amelyet a jezsuita rend az iskolaügy kifejlesztése körül magának szerzett. Azt hiszem, e fejtegetéseimben még az árnyéka sem volt bent a katholikus tanügy bármilyen kisebbítésének vagy bármilyen nem kellő világításba helyezésének. Azt hiszem, hogy katholikus részről az én ministerségem ellen számottevő panasz nem merülhetett fel, sem a Történelmi Társulatban kifejtett működésemmel szemben, ahol mindig: egyenlően iparkodtam a nagy felekezetekkel szemben eljárni. (Helyeslés jobb félő 7 . — Ugrón Gábor: És a kis felekezetekkel szemben nem?) Kérve kérem a képviselő urakat, hogy ne lépjünk erre a térre, mert Magyarországon soha olyan nagy szükség a felekezetek, különösen pedig a nagy keresztény egyházak közötti egyetértésre nem volt, mint ma. (Upy van! Ugy van!) A dolgoknak ilyenféle beállítása csak egyre jó. arra, hogy a másik oldalon azután keserűséget keltsen. Ma-radjunk meg tehát a nagy felekezetek paritásos kezelése mellett s ezzel teszünk legjobb szolgálatot a magyar nemzetnek s ugy a katholikus, mint a protestáns egyházaknak. Ezt r tartottam szükségesnek a képviselő ur beszédének befejező részére megjegyezni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök; Szólásra következik! Bartos János jegyző: Drozdy Győző! Drozdy Győző : T. Nemzetgyűlés ! A háború előtt az egész világon átrezdültek a tanügyi reform-mozgalmak eszméi. Ezek a reformeszmék Magyarországra is elvetődtek és különösen itt a fővárosban nasryon hálás talajra találtak. Az akkori polgármester, illetőleg főpolgármester, Bárczy István dr., és annak egyik kiváló tanácsnoka. Déry Ferenc mindent elkövettek, hogy a kulturvilágban rokonszenvnek örvendő reformeszméket itt is kipróbálják, esetleg a megvalósulás stádiumába hozzák. Számtalan intézményünk dicséri azt a korszakot számtalan olyan dolog született akkor is, amelyeknek jótékony hatásait még ma is élvezzük nemcsak a középiskolai, hanem az egész közoktatás terén. Általános volt akkor a törekvés az egész világon ui nevelés, ui iskola után. Elismerem, hogv ezeknek a reformmozgalmaknak megvolt a kellő alánja és megvolt a kellő inditó oka is. Annak ellenére, hogy az iskola, szerintem, nem lehet az állandó reformok, az állandó kísérletezések tanyája, mert az iskola a tradícióknak a megőrzője, a múlt kulturális értékeinek & konzerválója kell hogy legyen, hogy azt átadja mindig a jövő nemzedéknek, a TÖVŐ generációnak, — de azért bizonyos körülmények között mégis csak szükség van egy-két reformra. A reform általában mindig annak az elhagyását jelenti, ami a történelem folyamán kifejlődött, vagy amit az idő meghaladott. Minden fajta egészséges reformnak, amely nagyobb megrázkódtatást nem von maga után és könnyen keresztülvihető, feltétlenül hive vagyok. Be a Stürmereknek és Drängereknek eget ostromló reformlármája nem bathat meg bennünket; mi minden reformeszmét nem fogadhatunk el kritika nélkül. (Helyeslés jobbfeléi.) Ha tehát nem tudok előállani igazán alapos, komoly, nagyszabású és értékes reformtervezettel, akkor egv időszaki, márólholnapra való és kisebb jelentőségű reformmal nagy kérdésekbe nem kapcsolódnám bele. Az igen t, kultuszminister ur a bizottsági tárgyalás alkalmával kijelentette, hogy ezzel a javaslattal ő tulaj donképen egy politikától mentes javaslatot hoz a nemzetgyűlés elé, mort ő ezt a kizárólag speciálisan iskolaproblémát nem tartja politikai problémának. (Erdélyi Aladár: Nagyon helyes!) A dolog valóban ugy látszik, mintha az igen t. kultuszminister urnák igaza volna, hogy ez nem politikus javaslat. Én szerintem azonban az iskola, a közoktatás mindig, az egész világtörténelem folyamán politikum volt, az iskola mindig a politikusok eszköze volt, és rendszerint mindig az a politikai csoport teremtette és alkotta a maga képére és a maga akarata szerint az iskolát, amely abban a korszakban vagy pedig abban az országban uralkodott. Politikai kérdés ez az iskola javaslat is, amely itt előttünk fekszik, még pedig gazdaságpolitikai kérdés elsősorban. Pártpolitikai kérdésnek nem mondhatom, mert csakugyan talán egyik pártnak sem nőtt szivéhez az a javaslat és az a reformtörekvés, amelyet az igen t. kultuszminister ur itt reprezentál, tehát azt elismerem, hogy az nem pártpolitikai kérdés. De hogy feltétlenül van ennek politikai jelentősége, politikai tendenciája is, azt bizonyitani kívánom. Az iskola a történelem folyamán épen ugy fejlődött ki, mint minden egyéb, mindig olyan volt, amilyennek az uralkodó hatalmasságok kívánták. Seidel Róbert, ez a hires modern pedagógus azt mondja, hogy az iskola a kultúra virága, a társadalmi és politikai közösség gyümölcse. Ö is elismeri tehát, hogy az iskola politikum. De ha végig tekintünk egy pillanatra a világtörténelmen, akkor látjuk, hogy már az ókorban az uralkodó osztály teljesen a maga monopóliumának tekintette a tudományi! és az iskolát. A nép béklyókban nyögött a rabszolgák, pedig — amely rabszolga-kaszt még Görögországban is a lakosságnak 85 százalékát alkotta — ott is úgyszólván leljesen kívül állottak az iskolán. Ahol a kisebbség uralkodik a sokaság felett, ott az iskolát a kisebbség mindig saját céljainak megfelelően szokta reformálni. Azért volt az ókorban teljesen titok és monopólium a tudomány; Egyiptomban, Indiában — jól tudjuk — kizárólag a papi rendnek volt birtoka a tudás és büntetést, még pedig hatalmas büntetés' halálbüntetést is, szabtak azokra, akik a tudásnak, a tudománynak elárulói voltak, akik átadták a tudást olyan kasztoknak, amelyeknek az nem volt monopóliumuk. Indiában egyenesen törvényt hoz.ak az ellen, hogy a munkások tudásban részesíthetők legyenek és aki elárult valami tudományos titkot a munkásságnak, azt a törvény szigorúan büntette. Még a görögök is megtiltották a leigázott népeknek, hogy gyermekeiket iskoláztassák és csak a szabad görög polgároknak engedték meg bizonyos tekintetben az iskolázást Az ókori iskolának tehát egy célja volt: a nép felelt uralkodó osztályok kiművelése és erősítései Nézzük most a középkori iskolát. A középkori iskola rendi iskola volt. Igaz ugyan, hogy eltűnt a rabszolgaság, de megszületett helyette a rabszolgaság ikertestvére, a jobbágyság. Sem közös nevelésről, sem általános műveltségről ebben a korban még szó nem lehet, csupán a papokat és a lovagokat művelték. (Erdélyi Aladár: A legszegényebbeket tanították a szerzetesek!) Voltak bizonyos időszakai a középkornak, amidőn az elemi iskola műveltségére csakugyan tanították a szerzetesek a népet legtöbbször azonban a magasabb műveltségbe nem bocsátották be a jobbágyo-
