Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-265

A nemzetgyűlés 265. ülése 1924. kat és a szegény népet; még: a középkorban is csak a kiváltságosak, a papok és a lovagi rendek részesültek magasabb műveltségben. (Erdélyi Aladár: Be a papok kikből lettek?) Mélyen tisztelt képviselő ur, én nem azt mondom ezzel, hogy a nép teljesen ki volt zárva a magasabb műveltségben való részesítésből. Természetes, hogy azok közül néhányan mindig átszivároghattak a nemesi osztályba is, — mert hiszen a nemesek is tulajdonképen a népből lettek, a papi osztály is tulajdooiképen a népből lett, — de az bizonyos, hogy a nagy tömegek intenzív oktatásával, a nagy tömegek komoly művelésével nem törődtek és a tudományt a középkorban is úgyszólván csak a papi rend birtokolta, mert a nemesek jártak ugyan u. n. lovagi iskolákba, elsajátították a lovagi műveltséget, de azt komoly műveltségnek nem lehetett nevezni, mert az inkább csak a sportokban, bajyívásban, lovaglásban ós hasonló dolgokban jelentkezett. Az igazi kultúrát, az igazi tudományt, az igazi műveltséget ebben a korban mégis csak a papi osztály reprezentálta, az annak adatott meg. Mi ez, ha nem politika? Mi ez, ha nem tiszta bizonysága annak, hogy abban a korban is a maguk számára alakították az iskolát az uralkodóosztályok ? Az u.i korban, különösen annak kezdetén, a társadalom még mindig rendi, az állam felett még mindig nem a dolgozó néposztály uralkodik, hanem még mindig a kiváltságos osztályok kezében van a hatalom; a nevelés is tehát még mindig az uralkodó osztályok^ céljait szolgálja. A nemesség és a papság társadalmi hatalma ha kisebb is, mint az ókorban és a középkorban, de azért még mindig nem szűnt meg döntő jelentőségű tényező lenni. Mondhatjuk, hogy a XIX. századig a népiskola nyomorúságos intézmény, mert a rendi társadalom erre összegeket áldozni egyáltalában nem akart. Hát mi volt ez, ha nem politikai A legújabb korban az államoknak rendesen nincs pénzük, amikor arról van szó,' hogy a közoktatást, az egész nép művelését kell előbbre lendíteni, azt kell talpraállitani. Ilyenkor az egész világon mindenütt általános a panasz, hogy a népművelésre nem tudunk eleget áldozni, mert szegény a kassza. A feudális társadalom kezében politikai hatalom maradt az iskola és nem törődött a nép felvilágositásával, a nép művelésével; a közoktatás, különösen amikor az elemi iskolák fejlesztéséről volt szó az uj korban, mindig mostoha gyermeke volt a budgetnek. Ez volt legnehezebb probléma, és úgyszólván Európa összes államainak parlamentjében meddő harcot folytattak az uralkodó osztállyal, hogy az elemi iskolát, tehát a népoktatás gerincét r fejleszthessék. Az volt a felfogása ennek a félfeudális rendnek, hogy minél butább a nép, minél tanulatlanabb, minél műveletlenebb, annál olcsóbban lehet napszámoshoz jutni, annál olcsóbban fogják megkapálni a hegyoldalt és annál olcsóbban fogják döngetni a bivaly oldalát, mert a buta ember sohasem fog tudni többet követelni, a buta ember nem ért a szervezkedéshez, a tanulatlan, műveletlen, tudatlan ember nem fog tudni osztályszervezet utján szembeszállni kizsákmányolóivaL (Erdélyi Aladár: Nem volt napszámos akkor! Robot volt!) Az tehát, hogy a népoktatást ennyire visszatartják és hogy komoly népművelési intézményekről ezidőszerint még nem lehet szó, nemcsak nálunk, hanem ugyszólván t az összes agrárországokban sem,— Dániát kivéve — azt bizonyítja, hogy a köz-ok Napló XXII. évi már aus hó 31-én, hétfőn. 151 tatás az első politikai kérdés, hogy ezt tiszta politika. Én ebben a lex Klebelsbergben szintén politikumot látok. A háromtipusu középiskolák közül az egyik, a humanisztikus gimnázium, teljesen a passzionátus egyének iskolája lesz, akik csak úgyszólván azért járnak iskolába, hogy bizonyosfoku műveltséget szerezzenek, de nem azért, hogy az életre előkészüljenek, mert arra szükségük nincs. De azért is politikumnak látom ezt, mert antidemokratikus intézkedésnek tartom, hogy ez a javaslat nem szünteti meg az oktatás eddigi rendszerét, amely szerint csak felvételi és beiratkozási dijakkal vettek fel valakit az iskolába, és nem lépteti életbe az ingyenes népoktatást. Már pedig, jól tudjuk, hogy az ingyenes népoktatás az első feltétele a demokráciának és az emberi fejlődésnek. Ha tehát ez a javaslat nem szolgálná azt a politikát, amely csak egyes osztályoknak kedvez, akkor egészen bizonyos, hogy az ingyenes népoktatással az élén jött volna ide. Az állam szempontjából a beiratkozási dijak igazán nem birnak jelentőséggel. Szeretném látni annak statisztikáját, hogy a beiratási dijakból mit vesz be az állam. Egészen bizonyos, hogy könnyen le tudnánk mondani arról a csekély összegről, amelyet a beiratási dijak cimén bekasszálnak, és igy lehetővé tennők azt, hogy nemcsak a népoktatás, hanem a középiskolai oktatás is teljesen ingyenes legyen, hogy a szegény polgári családok tehetséges gyermekei is tanulhassanak. Ez tehát népellenes, antidemokratikus javaslat, amely nem intézkedik arról, hogy a középiskola a nép széles rétegei számára felnyittassék és hogy ott bármilyen szegény gyermek elvégezhesse a maga tanulmányait. (Zsirkay János: Ha jól tanul, tandíjmentességet kap!) Ha pedig roszszul tanul, nem élvez tandíjmentességet, pedig a gyakorlat bizonyítja, hogy a rossz tanulók néha jobban megérdemlik a tandijmentességet, mert azokból kiválóbb emberek válhatnak az életben. A rossz tanuló és a jő tanuló közötti disztinkció ma már nem téveszthet meg bennünket. Vizsgáljuk meg azonban, t. Nemzetgyűlés, vájjon valóban szükség volt-e erre a reformra? Tagadhatatlan, — ezt nem tudjuk letagadni — hogy a mi iskolarendszerünk nagyon elavult intézmény. Tulaj dónk épen nem más, mint osztrák mintára szabott zür-zavar, közönséges ablaküveg-másolata az osztrák iskolarendszernek, mert mi évszázadokon keresztül nem is csináltunk kulturális téren mást, mint mindig importáltuk a szomszéd államok kulturális produktumait, és talán még soha, mióta magyar műveltségről lehet beszélni, nem fordult elő, hogy született volna itt egy nagy, hatalmas férfiú, aki a kulturvilágnak is példát tudott volna mutatni eredeti magyar ötletekkel, nagyszabású reformokkal. Talán az egy Kommenius Ámos János, — aki nem is magyar ember, Morvaországban született, de itt járt, Sárospatakon tanárkodott, talán ez volt az egyetlen, aki a magyar pedagógiába, belemarkolt és azután innét Magyarországról ilyen nagy kérdésekkel végigjárhatta a világot. (Nemes Bertalan : Vannak nekünk is nagy pedagógusaink!) De nem voltak olyan világraszóló nagyságaink a pedagógiában. (Rothenstein Mór : Például Haller István !) A középiskola igyekezett megfelelni nagy feladatának és nem mondom, hogy nem is tett sokat a magyar kultúra érdekében, azért azonban, hogy tovább ilyen formájában életben maradhasson, 24