Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-264

llti A nemzetgyűlés 264. alèse 1924. évi március hó 29-én, szombaton. hető volt azért, hogy nagy tömegek juthassa­nak földhöz, mert a nagy tömegek földhöz jut­tatása, megerősítése egyúttal jelentette a nem­zet megerősítését is. Nem engedhetem, tehát meg az abszoluciót, az erkölcsi és jogi abszo­luciót az alól a kötelező elv alól, hogy a ma­gántulajdon szent. De amikor azt látom, hogy most nem a nemzet megerősödése, hanem egyes emberek önző érdekeinek kielégítése érdekében akarják ezt az elvet keresztültörni, ez ellen határozot­tan tiltakoznom kell annál a kormánynál, amely magát konzervatívnak nevezi. Semmi­féle erkölcsi és jogi szempontból meg nem en­gedett az, amit tenni méltóztatnak, de egyúttal semmiféle gyakorlati értéke sincs a nemzet szempontjából. Nincsen meg ama kivételes és kiváltságos kategóriák szempontjából sem, amelyeket a t. kormány kedvezményben akar részesíteni. Mert mi lesz a vége ! (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Semmi kedvezmény nincsen Î) Az, hogy majd e kate­góriákból egy-két ember, egy-két pártfogolt, protekciós, kedvelt ember a törvény jóvoltából hozzájut kedvezményekhez, hozzájut egy-egy nagyobb darab földhöz. Mi az értelme ennek ? Az, hogy most ezért majd az egész tisztviselői karnak, az egész hivatásos katonatiszti karnak kell az ódiumot viselnie. Az pedig különösen a mai időben nem egészen íjölcs, nem egészen józan dolog, hogy ezeket a kategóriákat ki­tegyük a nemzet közvéleménye előtt egy kissé kedvezőtlen megbirálásnak, vagy velük szem­ben ellenszenvet keltsünk fel az ilyen kivételes intézkedések folytán. Igenis, helyes az, amit egyik igen t. kép­viselőtársam mondott, hogy ha már arról van szó, hogy a köztisztviselőket, vagy a hivatásos katonatiszteket segítsük, támogassuk, akkor ennek az a módja, hogy adjunk nekik tisztes­séges fizetést. Akkor legalább ezeknek a kate­góriáknak egész egyetemén segítettünk, de az meg nem engedhető, hogy ezek közül egyesek kiemeltessenek és külön elbánásban részesit­tessenek. Végre is ennek az alaptörvénynek, amelyet a kormányzó ur magyaráz, a szociális segítés volt a célja. Ha mi a tisztviselőket szo­ciálisan már egy oldalról segitjük azzal, hogy fizetjük őket, hogy közülök még a fölösszámua­kat is lehetőleg megtartjuk, akkor nem ismer­hetem el semmiféleképen sem a jogot, sem a célszerűséget abban a tekintetben, hogy mi most ezekből a kategóriákból származók közül egyesekkel szemben még továbbmenő második szociálpolitikai támogatást is gyakoroljunk. Ez csak arra lesz jó, hogy az ugy sem nyu­godt közvéleményt felzaklassa, (Strausz Ist­ván : Már felzaklatta ! !) hogy felzaklassa épen azokat a kategóriákat, amelyeket meg akarunk nyugtatni, hogy irigységet és szenvedélyt keltsen. Látjuk, példák vannak előttünk már az ehhez a reformhoz kapcsolódó rokonmozga­lom dolgában. A vitézi széki juttatásokból látjuk már a szomorú eredményt, hogy nem az a cél szolgál­tatott azzal, hogy a vitézi rend jutalmazásával a nemzet lelkülete képessé tétessék arra, hogy egy jövendő erőmegfeszitésben helyt álljon, hanem általános elkedvetlenedés következett be annak folytán, hogy azok, akik ezen a cí­men számíthattak arra, hogy hálában fognak részesittetni, látták, hogy közülök esak egyesek, nem is a legérdemesebbek jutottak a vitézi szék révén földbirtokhoz. A többiek most bosz­szankodnak, elkeseredettek és abban a pilla­jiatban, amidőn majd a vitézi szék .intézményé: nek és szellemének hasznát kellene látnunk, ezt nemcsak nem fogjuk sehol sem találni, ha­nem helyette egy egészen ellenkező irányban ható szellemet fogunk találni. Nem volt az sem a nemzet érdekében való ibölcs kormányzati cselekedet, mert hiszen legalább is valahogyan bántó és serte a nemzet ellen, hogy amikor a vitézek igen nagy tömegét nem tudják kielégí­teni, még a vitézi rendbe sem felvenni, akkor pár száz, pár ezer vagy mondjuk tízezer em­berért egy uj nemesi rendet alkotnak meg, és ennek brtokrendszerét. Bántó ez a nemzettel szemben, amely elvárhatja, hogy elismerjék róla, ha nem is külföldön, de legalább idehaza, hogy a maga egyetemességében vitéz és bátor volt, és elvárhatja, hogy ne sértsék meg disz­tinkciókkal annak folytán, hogy az egészben vitéz, százezreiben, sőt millióiban vitéz nemzet soraiból egyeseket, egy vitézi rendet, egy uj nemesi rendet kiemelnek. Most már látja az ország, hogy ez nem a nemzeti hálának, a harci erényeknek ápolási volt, (Szabó Sándor : Minden konzerváló erőt támadnak a képviselő urak ! Ez destrukció !) hanem ennek meg-volt és megvan a speciális oka. A nemzet legalább ezt látja, mert sok mindent gyanakodó szemmel kell látnia, hogy tulajdonképen belső határőrvidéket állítottak fel nem az ország, hanem a mai hatalmi rend­szer érdekében. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugyanezt a következtetést fogja levonni a nemzet abból, ha most mi áttörve az erkölcsi és jogi elveket, törvényt hozunk valósággal bolsevista módra, hogy mi az egyesek magán­tulajdonát elkobozzuk (Szabó István (nagy­atádi) földmivelésügyi minister : Semmi ujat nem hozunk ebben !) azért, hogy ezzel szemben más egyeseket kedvezményiben részesítsünk. (Mozgás a jobboldalon.) Ismétlem, földmivelés­ügyi minister ur, sajnálom, hogy nem ért meg. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: Nem lehet megérteni!) De meg kellene értenie annak, aki a magántulajdon álláspont­ján áll, hogy a magántulajdont áttörni lehet, de csak a nemzet érdekében, áttörhettük tehát az alaptörvényben, (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Marad az alaptör­vény !) amelyben azt a célt szolgáltuk, hogy a nemzet tömegei jussanak földhöz és ezáltal a nemzet megerősittessék. Mélyen t. Nemzet­gyűlés ! Nem vigasztalás nekünk, hogy függet­len bíróság kezébe tesszük le a döntést arról, vájjon ezekből a kategóriákból ki jut földhöz. Ez nem vigasztalás nekünk azért sem, mert hiszen bármennyire függetlennek tekinti is valaki ezt a bíróságot, amely ezzel meg van bízva, — holott lényegénéi fogva nem az, mind­járt a törvényből fogom kimutatni — mégis azt látjuk, hogy olyan dolgok történtek, ame­lyek meg nem engedhetők, amelyek kihívják a kritikát, amelyeknél nyilvánvalóan látjuk azt, hogy a protekciónak nagv köze volt ahhoz, ami történt. Csak azt kérdezem, hogy ha soko­rópátkai Szabó István a maga egyéniségével, mint egy közönséges ember megjelent volna és földet igényelt volna a maga nyolc holdjához, ha nem képviselő, vájjon talán hozzájutott volnál <Szabó István (nagyatádi) földmive­lésügyi minister : Eddig is bérelte azt a föl­det !) Ha bérelte is, és ha még ugy biró volt is. Hiszen ez a jogalap megvan száz és ezer más esetben. Még sokkal érdemesebb esetek is vannak, de az illetők azért földet nem kap­tak. Ne áltassuk tehát magiunkat, A törvény eddig kimondotta azt, — legalább szelleme és

Next

/
Thumbnails
Contents