Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

86 À nemzetgyűlés 247. ülése 1§2< irodakezelői teendőkre van beosztva, az elszámolásban pedig- mint szerszámlakatos szerepel. Amikor ilyesmi történik, amikor tisztviselőket elbujtatni, igazán nem tudom miért, a munkásság listájára, akkor vájjon milyen céllal bocsátják el a régi szakvégzett munkásokat? Ez is az egyik kérdés, amire a minister úrtól választ kérek és megjegyzem, hogy a választ .sürgetni és provokálni fogom. Hozzáteszem még, hogy ezek a sérelmek orvosolható sérelmek. A minister ur, ha a vasúti munkásság küldöttsége eléje kerül, hallgassa meg őket és megfogja látni, hogy mindezek a panaszok és sérelmek a vasút egész munkásságát nyugtalanítják, nemcsak azokat, akiket végelbánás alá vontak, hanem általában nyugtalanítóan hatnak a munkásságra és igy természetesen a termelés menetére is. Hallgassa meg a minister ur ezeket a panaszokat és be fogja látni, hogy azok a legkönnyebben orvosolhatók. Mindezek alapján a következő interpellációt terjesztem elő (olvassa): »1. Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy az államvasúti műhelyekben politikai pártállásuk szerint válogatták ki a végelbánás alá vonandó munkásokat? 2. Tud-e arról a minister ur, hogy szerzett jogai és jogos anyagi érdekei tekintetében a »szabályszerű« elbánás alá vont munkásoknak számos panaszuk van, s hogy ezek a panaszok, a közösség érdekeinek sérelme nélkül, megnyugtató módon orvosolhatók volnának? 3. Amennyiben mindezekről nem szerzett volna tudomást, nyilatkozzék a minister ur, hajlandó-e végre az Államvasutak végelbánás alá vont munkásainak módot adni arra, hogy panaszaikról és sérelmekről közvetlenül is előterjesztést tehessenek?« T. Nemzetgyűlés! Még-csak azt kivánom megjegyezni, hogy ezek a sérelmek és ezek a panaszok^ hasonlóan teljes mértékben fennállanak a Délivasntnál alkalmazott munkások körében is, mert hiszen a Délivasut alkalmazkodik az Államvasutak rendelkezéseihez. Amit az Államvasutak csinálnak, azt csinálja a Délivasut is, ugy látszik, nemcsak a tarifaemelésben, hanem a sérelmeknek és a panaszoknak létrehozásában is. Én tehát csak azt kivánom még megjegyezni, hogy amennyiben az Államvasutaknál a minister ur orvosolni fogja ezeket a panaszokat, önként következik, hogy ezeknek orvosoltatniok kell a Délivasutaknál is, és önként következik az elmondottakból az is, hogy én a magam részéről ezeket a panaszokat és ezeket az orvosolható sérelmeket napirenden fogom tartani, mert az a nézetem, hogy egy kis jóakarattal ezeket a sérelmeket orvosolni lehet. (Helyeslés -a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák. Ki a következő interpelláló ? Perlaki György jegyző : Kéthly Anna ! Kéthly Anna : T. Nemzetgyűlés S A múlt héten elhalasztottam interpellációmat azért, mert ugyanakkor ezekből a padokból erről a kérdésről, amelyről éin akarom most meginterpellálni az összkormányt, a napirendi javaslathoz való hozzászólás formájában elmondták véleményüket ugy az én elvtársaim, mint más ellenzéki képviselők is. (Várnai Dániel : Válasz nincs rá !) Hogy ma erről a kérdésről újból beszélni kell és hogy erről a kérdésről ezután is beszélni Jogunk, ennek az az oka, hogy még' azok után a felszólalások után sem látjuk azt, hogy ebben, a kérdésben L évi február hó 27-én, szerdán. elhatározó intézkedést szándékoznék tenni a kormány. Pedig annak a szörnyű gazdasági bizonytalanságnak, amely reánk szakadt, talán a legszörnyűbb, a legborzasztóbb tünete a közszükségleti cikkek árának immár katasztrofális mérvű emelkedése. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiába akarják beállitani politikumnak azt, hogy mi erről a kérdésről beszélünk a nemzetgyűlésben is és künn a mi gyűléseinken is, hiába fogják rá, hogy ennek politikai célzata van és ez politikai indokokból történik, ennek ellenére mégis újból és ismételten elő fogjuk hozni mindaddig, amig ebben a kérdésben kielégítő intézkedést nem kapunk. (Horváth Zoltán : Amig nemcsak Kállay, hanem Bethlen is megbukik !) Ez nem politika, t. Nemzetgyűlés, ez egyszerűen a vizbefulónak segitségkiáltása, (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) a vizbefulóé, aki, mielőtt végleg alámerül, könyörög a partonállóknak, hogy húzzák ki őt. Ennek a tehetetlenségnek, vagy cselekedni nem akarásnak, — én nem tudom, hogy minek jellemezzem a kormány álláspontját ezzel a kérdéssel szemben, — ennek az álláspontnak az a következménye, hogy a dolgozók, a fixfizetésből élők, a munkások, az alkalmazottak és mindazok, akik kötött fizetéssel kénytelenek számolni, ma már olyan borzalmas testi leromlásig jutottak el, amelyre már azt sem mondhatjuk, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, mert már azt is régen túlhaladtuk. T. Nemzetgyűlés ma már nincs ácsorgás, csak a tüdőbeteggondozókban és a kórházak várószobáiban ; söt már odáig jutottunk, hogy oda sem mennek el a betegek, mert azt mondják, hogy ha ezt a kezelést nem tudják alátámasztani megfelelő táplálkozással, akkor teljesen felesleges az. a munka, amelyet az orvos végez velük, teljesen felesleges, céltalan és eredménytelen az a kezelés, amelyet az orvos végez, vagy egyáltalán ajánl nekik, annál is inkább, mert a gyógyszerárak is olyan megfizethetetlenek, — épen a mai nappal jelentik újból, hogy 90%-os felárt engedélyeztek, — mondom, az élelmiszerárak mellett a gyógyszerárak is olyanok, amelyek a dolgozók számára ma már egyenlők a megfizethetetlenséggel. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De vájjon milyen értéke van a lerongyolt, leromlott test azon munkájának, amelyet az akár a műhelyben, akár az irodában, akár egyebütt végez ? Van-e köszönet abban a munkateljesitményben, amelyet ez a kizsarolj test tud teljesiteni ; van-e abban a munkateljesitményben valami érték, olyan érték, amely a nemzeti vagyont gyarapitani tudja ? Hiszen, amikor korán reggel a munkások, a dolgozók valamennyien munkába mennek, most máiegész tömegeket láthatunk gyalogolni, gyalog bemenni arra a munkahelyre, mert a fizetésük, az utolsó fillérük az élelmiszerekre szükséges, egyébre nem elegendő, mint csak a száraz kenyérre. Azok a képviselőtái-isaim, akik a gyárlátogatásokon részt vettek, láthatták, hogy odáig jutottak a magyar dolgozók, hogy mindenkit, akinek keze-lába van, — legyen 8—10—12 évesi — munkába kénytelenek állitani, mert nem képesek lemondani arról a keresetről sem,_ amelyet számukra a gyermekek munkája jelent. (Sütő József : Ez a magyar szociálpolitikának köszönhető !) A magyar munkások, a magyar dolgozók ma már a legapróbb gyermeket is kénytelenek munkába állitani és hiába van!