Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-247
r Ä nemzetgyűlés 247. ülése 1924. évi február hó 27-én, szerdán. 87 erre törvény, hiába yan ipar felügyelő, az erre vonatkozó törvényt és rendeleteket és az iparfelügyelőséget megkerülik és munkába küldik — mert kénytelenek munkába küldeni — a gyermekeket minden törvény és minden rendelet ellenére. Ennek következtében, — ezt szintén láthatták azok a képviselőtársaim, akik a gyárlátogatásokon a gépek mellett az embereket is meglátták, — ezek a gyermekek, ezek a dolgozók, a felnőttek is olyan csenevészek, olyan életképtelenek, hogy teljesen képtelenek arra, hogy becsületes munkateljesítménnyel szolgáljanak ennek az országnak. Odáig jutottunk, hogy a tuberkulózis-statisztikánk ma már az egész világon a legelső helyen van. (Éhn Kálmán: Még nem!) A halálozási arányszám, az a szám, amelyet kimutatunk a halálozásokról, hónapról-hónapra növekszik és semmiféle reményünk nincs arra, hogy ennek növekedését megakadályozhatjuk. Akik legutóbb a gyárakban látták ezeket a munkásokat és munkásnőket, kell hogy megdöbbenjenek ettől a képtől és kell, hogy különösen azok a kormánypárti képviselők inditvanyozzak, kezdeményezzék azt az akciót, amely ennek a leromlásnak útjába áll, inditvanyozzak és kezdeményezzék azokat a kormányintézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a közszükségleti cikkek drágulása a munkásság, a dolgozók szájából napról-napra több falatot vonjon el. Mert jótanácsokkal nem lehet a dolgokon segíteni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiába mondják, hogy ne idegeskedjünk; idegeskedés nélkül is ugyan ott vagyunk, ahol akkor vagyunk, ha idegeskedünk. De nem tehetünk róla, újból csak azt mondom, amit az előbb a politikumra mondtam, hogy az idegeskedés is csak a vizbefuló kapálózása az elmerülés ellen, A volt pénzügyminister ur szerint- ne nyújtózkodjunk a takarón túl. Ezt a jó tanácsot is megkaptuk már egy párszor, de amikor az a takaró olyan rongyos, hogy már foltozni sem tudjuk, akkor nem elég, ha a takaró alatt is elférünk, mert akkor a takaró alatt is épen olyan betakaratlanul vagyunk, mintha tovább nyújtózkodnánk a takaró szélénél. Takarékoskodásról is hallottunk jó tanácsokat, de azt nem jelölték meg, hogy ezt a takarékoskodást hol kezeljük meg, annál a fél kiló cukornál-e, amelyet egy hónapban elfogyaszt az a munkáscsalád, vagy annál a két kiló káposztánál, amelyet egy héten megeszik! A húsnál nem kezdhetjük a takarékoskodást, mert a legutóbb közreadott statisztika szerint Budapest népe 1923-ban 75%-kal kevesebb húst fogyasztott, mintI914-ben. Valószínűnek tartom, hogy nem azok mondtak le erről a 75%-ról, akiknek vagyoni viszonyai megengedték, hogy ne mondjanak le, hanem egész bátran azt mondhatjuk, hogy az egész lemondás, sőt még annál több is — mert az az egész megmaradt 25% nem azokra az osztályokra esik, amelyek azt megtudják fizetni — a fixfizetésiiekre esik, akiknek számára a , hússal való táplálkozás teljesen megszűnt. Ezek után másfajta takarékoskodásról nem tudok. Talán a könyvet vagy kulturális szükségleteket gondolják? Azt hiszem, sem a magyar munkásosztály, sem a magyar középosztály könyvről vagy kultúráról már nem mondhat le, mert ezt már régesrégen megtette. A dolgozók életszínvonalának lesülyedése az ország színvonalának lesülyedését is jelenti. Hiába tudunk felmutatni egy kicsiny felsőbb osztályt — akár a pénz, akár az egyéb vagyon osztályát — amely ezt az életszinvonal-sülyedést elkerüli. Ha az a kicsiny osztály el is kerüli azt, az ország nagyobb része, az ország legnagyobb része, az országot featartó elemek, a dolgozók életszínvonalának lesülyédesével az ország életszínvonalának lesülyedése jár. És akkor egész joggal kérdezik odakint: miért van a nemzetgyűlés és miért ül a helyén a kormány, ha segiteni nem tud? (Ugy van! balfelől.) Ha bevalljuk, hogy segiteni nem tudunk, ha bevalljuk saját tehetetlenségünket, ennek az kellene, hogy a következménye legyen, hogy adjuk át helyünket olyanoknak, akikben van erő, tapasztalat és tehetség, hogy ezeken a bajokon segítsenek. (Éhn Kálmán: Tessék jó_ tanácsot adni ! — Szomjas Gusztáv: Majd elárulja azt hiszed? Nem árulja el! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Éhn Kálmán: Maguk fogják megcsinálni? — Szomjas Gusztáv: A gerstli meg a tök ! Emlékszünk rá, nagyon szép volt ! — Pakots József: Csak a főtanácsosok után adunk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Rothenstein Mór: Maga nem adott olyan jó tanácsokat, amikor Zalaegerszegről hazajött! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Kalória! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! (Éhn Kálmán: Ahhoz maguk nem értenek! — Sütő József: A kalóriát állapitotta meg; arról nem beszélt, hogy mit szenvednek az emberek! - Zaj a szélsőbaloldalon.) Kérem a baloldali képviselő urakat, méltóztassanak lehetővé tenni, hogy képviselőtársuk beszédét elmondja. (Zaj.) Csendet kérek! (Saly Endre: A jobboldalon provokálnak bennünket!) Kéthly Anna: Az utolsó hetek árdrágító offenzivájának valósággal iskolapéldáját adta a kormány annak a közönyösségnek, . . . (Szomjas Gusztáv: A sok siber! - Szeder Ferenc: Miért nem akasztják fel őket? — Szomjas Gusztáv: Rendben vagyunk!) Elnök: Szomjas Gusztáv képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni! Kéthly Anna: ...amellyel a fogyasztók vergődését nézi. Aniikor a zsir ára 1924 január óta, nem egészen két hónap alatt 16.000 koronáról 40.000 koronára, több mint a duplájára ment fel (Klárik Ferenc: Gyorsvonati sebességgel) és amikor a többi elsőrendű élelmicikk árai is hasonló százalékkal emelkedtek, amikor ezeket láttuk és ezeket saját bőrünkön tapasztaltuk, akkor azt is láttuk és tapasztaltuk, hogy ezzel szemben semmiféle beavatkozás nem történt, semmiféle beavatkozásnak szükségét nem látták ezekben a rettenetesen nehéz napokban sem az árak, sem a munkabérek tekintetében, Most ott vagyunk, hogy aniikor Bécsben a munkabérek a mieinknél sokszorosan magasabban állanak (Sütő József : Háromszor-négyszer !), ugyanakkor ennek az agrárországnak élelmiszerárai a bécsi árakkal egy színvonalon állanak, sokszor pedig még drágább idebenn az itt bent termelt élelmiszer, mint odakinn Ausztriában, amely Ausztria élelmiszerek tekintetében importra szorul. (Saly Endre: Egy kiló zsir Bécsben 26.000 korona !) Az osztrák élelmiszerárak csaknem teljesen egyenlők a magyar élelmiszer-árakkal, ezzel szemben a magyar munkabérek szinte összehasonlithatatlanuí alacsonyabban állanak, mint az osztrák munkabérek. Bécsben például egy vegyészeti munkás heti munkabére 328.000 korona, a magyar vegyészeti munkások legmagasabb munkabére 140.000 korona. Bécsben egy famunkás 416.000 korona hetibért kap ugyanakkor, amikor nálunk a famunkás átlagos keresete 150.000 korona körül van. A textilmunkás Bécsben közel 300.000 koronát keres ugyanakkor, amikor nálunk átlagban 100.000 koronát keres. Hozzá kell azonban tennem azt is, hogy ezek az átlag-munkabérek nem vonatkoznak sem a gyermekmunkás bérére, sem a nőmunkás bérére, amely ezeken az átlagbéreken még jóval alul marad.
