Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

À nemzetgyűlés 247. ülése 1924. évi február hó 27-én, szerdán. 85 következő helyzetet hozza létre, — amint azt a memorandum lefesti. A szolgálati főnökök, bár a törvény rendelkezése módot adót volnta rá, nem kérdezték meg, hogy ki kívánkozik- önként szabályszerű elbánás alá vonatni, s bár többen vágyódtak a jogosan megszerzett és jól kiérdemelt nyugalomra, csekély kivétellel minden főnök önkéntesen ugy állitotta össze a szabályszerű elbánás alá vonandók névsorát, hogy azok túlnyomó többsége még nem rendelkezik tizenöt évi nyugbérpénztári tagsággal, de tiz évi tagsági időnél többjük van. Legyen szabad erre vonatkozólag rámutatnom a létszámcsökkentésről szóló 3. §-ára, amely egyenesen imperative intézkedik ebben a tekintetben, amikor azt mondja, hogy (olvassa.) »A szabályszerű elbánás alá vont azokat a nem rendszeres fizetésben részesülő állami és államvasuti alkalmazottakat, akik az 1924. évi július hó 30-ik napjáig számítva legalább tizenöt évi beszámítható szolgálati idővel rendelkeznek, 1924. évi július 1-től számítandó hatállyal a rájuk hatályos jogszabályok szerint a szabályszerű ellátási díjakkal nyugalomba kell helyezni.« Ez azonban nem történt meg, mert a szolgálati főnökök olyanokat vettek fel az elboesátandók listájára, akik a betöltött tiz évvel már megszerezték ugyan a nyugbórellátásra vonatkozó jogukat, de'a kiadott rendelet következtében elveszítik nyugbérüket, mert e rendelet szerint csak tizenöté vi nyugbérpénztári tagság után kaphatják meg nyugbérjárandóságukat. Ehelyett egy meglehetősen csekély végkielégítési összeggel, mintegy alamizsnával a kezükben kell elhagyniuk azt a vasutat, ahol fiatalságuk és munkaerejük legnagyobb részét hagyták. Szólnom kell még a vasúti munkásságnak egy másik sérelméről, amely szintén érzékenyen sújtja őket. Az a rendelet, amely panaszuk forrása, egyenesen ellentétben áll a létszámcsökkentésről szóló törvénnyel. Ez a törvény 2. §-ában a következőket mondja ki (olvassa): »Az elbocsátásra kijelölt és rendszeres fizetésben nem részesülő állami és államvasuti alkalmazottakkal a szolgálat felmondását az 1923. év október hó 31-éig kell közölni és őket legkésőbb az 1923. év december hó végével szabadságolni is kell.« A törvény tehát kimondja, hogy azoknak a munkásoknak, akinek munkáját felmondták, joguk van arra, hogy december 31-én 1924 januárjáig élvezendő illetményeiknek birtokában szabdságra menjenek, hogy ez alatt a szabadságidő alatt a maguk számára megfelelő munkahelyet találhassanak. Azonban az a rendelkezés, amelyről itt szó van, ezt szinte lehetetlenné teszi. Ez a rendelet kimondja azt, hogy az,ok a munkások, akiknek felmondottak és akiknek 1923 december 31-ével már szabadságra kellett volna menniök, a rendelet szerint január 1-étől kezdve kérhetik bármely hónap végétől való felmentésüket, de csak ugy, hogy a következő hónap első napjától kezdve nyugbérük, illetőleg az őket megillető végkielégítés összege folyósittassék, és az illetők eddig a napig szolgálatot tenni kötelesek. E szerint azok a munkások, akiknek mnukáját felmondták, december 31-én illetményeiknek teljes élvezetében nem mehetnek szabadságra, ugy, hogy ezt a szabadságidejüket megfelelő más munkahely keresésére fordíthassák, ha pedig mégis menni akarnának, — a rendelet szerint kérhetik, hogy engedjék el őket, — ha pl. a most folyó februárban kérik szabadságoltatásukat, alkalmaztatásuk a rendelet szerint március 1-ével megszűnik, vagyis ők március 1-étől kezdve megkapják nyugbérilletményüket, vagy végkielégítésüket, tehát elesnek attól, amit a törvény is előir, hogy június végéig megmaradnak teljes illetményeik birtokában az államvasutak kötelékében. Ily körülmények között nem kereshetnek maguknak megfelelő munkahelyet, ha pedig mégis el akarnak menni az államvasutaktól, elütik őket attól, hogy a törvényben is biztosított illetményeiknek élvezetében maradjanak. Természetesnek tartom, hogy e dolgok miatt a vasúti munkásság között nagy a nyugtalanság. Ezt a nyugtalanságot csak fokozza, hogy egyrészt újból még további 35 százalékos létszámcsökkentésről beszélnek a munkásság soraiban, másrészt pedig, hogy a munkásságnak azt kell látnia, hogy noha munka bőven van a vasutaknál, évek hosszú sora óta dolgozó szakképzett munkásokat elbocsátanak nagyrészt csak azért, mert szociáldemokraták éls ugyanakkor ujakat vesznek fel a régiek helyébe, bár a létszámcsökkentő törvény végrehajtása a vasútnál] is folyamatban volna. Előttem van egy névsor, amelyből azt látom, hogy attól a naptól kezdve is, amelyen a létszámcsökkentésről szóló törvény életbelépett, az államvasutaknál ujabb munkásokat vettek fel és ugyanakkor, amikor az államvasutaktól takarékosság és létszámcsökkentés címén munkásokat bocsátottak el, ujabb munkásokat vettek fel az elbocsátottak helyébe. Ugy tudom, hogy az államvasutak műhelyeiben munka A^an és a mainál is nagyobb mennyiségű nrunka ott egészen biztosan várható, s a létszámcsökkentés mégis folyamatban van ; az elboesátandók listája hatályban van és ennek ellenére ujabb munkásokat vesznek fel. Ig*azán nem tudom megérteni, miért van erre szükség. Vagy van létszámcsökkentés, vagy nincs. Ha van létszámcsökkentés, ezt sürgetően parancsolja az, hogy az államvasutak nem tudják ellátni munkásaikat munkával. Ez azonban nem áll, mert az ujabb munkásoknak felvétele inkább azt jelenti, hogy ott munkásokra igenis, szükség van. I)e akkor miért hajtják végre a létszámcsökkentést, miért bocsátanak el hónapról-hónapra munkásokat, miért nem mondják ki azt, hogy a novemberben végelbánás alá vont munkások listára helyezése érvénytelen, hatálytalan, a munkások maradjanak, mert a műhely bőven el van látva munkával. Ez is ahhoz a logikátlansághoz tartozik, amivel a kormányzásnak majdnem minden területén találkozunk, és amit, azt hiszem, maguk a legilletékesebb faktorok sem tudnának nekünk elfogadhatóan megmagyarázni. Rá akarok mutatni még a^ következőkre. Azt mondják, sok a munkás, ezért kell elbocsátani őket. Mégis megtörténik az, hogy nagyon sok irodai alkalmazottat a munkásság listájára soroztak be. Hogy konkrétumokat hozzak fel nevek nélkül, — mert a név nem érdekli a nemzetgyűlést, hanem maga a rendszer — a keleti pályaudvari műszaki kocsihivatalnái a jegykezeléasel egy Gy. nevű nyugalmazott államvasuti felügyelő foglalkozik, akit mint lakatosmunkást tartanak nyilván és mint ilyennek számolják! el a munkabérét is. Ugyanott minden irodai női alkalmazott mint takarítónő, vagy mint kocsitisztitó van elszámolva. Itt van egy másik eset, amely a szolnoki műhelyre vonatkozik, ahol egy B. László nevű egyén 13*