Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-247

'À nemzetgyűlés 247. iiïése 1924. T. Nemzetgyűlés ! A kereskedelmi minister urnák ezt az eljárását is annak a tudatos akciónak tudom be, mely a kormány részéről egyenesen le akarja járatni az interpellációs jogot, egyenesen nevetségessé akarja tenni azzal, hogy az előterjesztett és igen súlyos kérdéseket tartalmazó interpellációkra egyáltalán nem válaszol. Már többször voltam abban a helyzetben, hogy az igen t. kormánynak ezt az egyáltalában nem tiszteletreméltó flegmáját itt szóvátegyem (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk !) és megkérdezzem, hogy vájjon egyáltalában van-e szándéka válaszolni az előterjesztett interpellációkra. Most hogyan áll a helyzet, t. Nemzetgyűlés ! A legutóbbi kimutatás szerint 262 interpelláció vár válaszra, 262 igen .súlyos kérdésekben előterjesztett interpelláció fekszik itt, amelyekre a kormány még egyáltalán nem tartouta szükségesnek a válaszadást. (Graeffl Jenő : Nem is válaszolhat mindegyikre !) Elhiszem, hogy erre a pszihológiai momentumra való spekuláció imitt-amott sikerrel is járhat, mert előidézi azt, hogy a képviselő urak, akiknek ez kötelességük volna, nem foglalkoznak oly kérdésekkel, amelyeket csak interpelláció formájában tudnak itt szóvátenni, nem foglalkoznak ezekkel, mert nem tartják érdemesnek, hogy előterjesztett interpellációjukkal csupán a választ váró interpellációk számát szaporítsák. A magam részéről kénytelen vagyok bejelenteni, hogy sem én, sem a mi pártunk ettől a tudatos lejáratása akciótól nem engedjük magunkat befolyásoltatni (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és amikor annak szükségét látjuk, a jelenben ép ugy, mint a jövőben, interpellációkat fogunk előállani. Azt is bejelenthetjük, hogy serkentően fogunk közreműködni — igy enyhén mondom — abban, hogy az interpellációk és azok a súlyos, égető kérdések, amelyek az interpellációk keretében felmerülnek, ne kerüljenek majd a kormány könnyelmű közömbösségének temetőjébe. Ezektől a szempontoktól is vezéreltetve, azt a kérdést, amelyet most szóvá akarok tenni, megkíséreltem más utón is elintézni. Az interpellációt megelőzőleg a minister urnái kihallgatást próbáltam kieszközölni az államvasút! munkásság egy részének küldöttsége számára. Ezt a kihallgatást előttem már másik két képviselőtársam november közepe óta egyre sürgette a kereskedelemügyi minister urnái, de sürgetéseinkre választ egyáltalán nem kaptunk. Mikor az ügy a kezembe került, néhány sürgetésem után kénytelen voltam a kereskedelemügyi minister úrhoz egy tiszteletteljes magánlevélben fordulni és megkérni őt arra, hogy legyen kegyes végre fogadni az állam vasuti munkások küldöttségét, (Farkas István: A bankokét fogadta volna !) A minister ur természetesen hallgatott (Szeder Ferenc : Mint dinnye a fűben !), a levelemet igen udvariasan válaszra sem méltatta. Én tehát kénytelen vagyok előállani az interpellációmmal és — amint az imént emiitettem —- nem fogok itt megállani és nem fogom megengedni, hogy ez az interpelláció csakis a választ váró interpellációk számát szaporítsa. A minister ur — ugy látszik — túlságos elfoglaltsága közepette január közepe óta még nem tudott magának 10—15 percnyi időt szakítaná arra, hogy ezt a munkásküldöttséget fogadja. Hiszen másról nem is volt szó, mint arról, hogy megjelenik majd előtte egy küldöttség, a munkások küldöttei, ezek egy memoranNAPI.Ó XXI. évi február hó 27-én, szerdám. 8È dumot terjesztenek eléje, amelyben le van irva, hogy mi a panaszuk, sérelmük és semmiféle kísérő beszéd vagy megbeszélés nem lesz. Ez 10—15 percet vett volna igénybe, s a minister ur ezt sem volt hajlandó a saját munkásainak megadni. Én nem vehetem figyelembe azt, hogy az igen t. minister ur nem tudja magát túltenini egyéni hajlamain és rokoni vonzódásain, amelyek őt részben a nagyipari kapitalizmushoz, részben pedig a finánckapitalizmnshoz kötik ; hogy nem tudja magát túltenni az eléggé el nem Ítélhető egyéni hajlamon és ő csak a nagyipari és a fiii'ánckapitalizmus ministerének érzi magát, de nem érzi magát a munkások ministerének is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kénytelen vagyok a minister urnák ezt az indolenciáját, ezt a közömbösségét itt az ország színe előtt megfelelő formájában kipellengérezni, mert lehetetlen, hogy egy ministernek kötelességtudása csak addig terjed, ahol már a finánckapitalizmus, vagy a nagyipari kapitalizmus érdekei kezdődnek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Interpellációmban olyan panaszok és sérelmek kerülnek szóba, hogy azokat nem hallgathatom el, kénytelen vagyok szóvátenni, és ha egyebet nem remélek is ezektől a következő megjegyzésektől, remélem mégis azt, hogy belátásra fogom birni az igen t. kereskedelemügyi minister urat (Farkas István: Ebben tévedsz !) és anynyit legalább meg fog tenni, hogy szakit magának 10—15 percet -, fogadja majd az államvasúti munkások küldöttségét, meghallgatja saját munkásai panaszait, sérelmeit, és ha meghallgatja, be fogja látni azt is, hogy ezek olyan sérelmek és olyan panaszok, amelyek a közösség érdekeinek megsértése nélkül a munkásság megnyugvására orvosolhatók is. A létszámcsökkentési akció során az u. n. szabályszerű végelbánás alá vont vasúti munkásságról van szó. A t. Nemzetgyűlés emlékezhetik arra, hogy mi pártunk részéről állandóan követeltük az állami adminisztrációban a létszámcsökkentést. Követeltük abban a tudatban, hogy a mai Magyarország teherviselőképessége, adminisztrációja, nem bírja el azt az óriási tisztviselői létszámot és^ ennek a teheryiselőképességének figyelembevételével ezt a létszámot csökkenteni is fogja. Azonban, amikor az adminisztrációban követeltük a tisztviselői létszámcsökkentést, természetesen nem is gondolhattunk arra, hogy a, létszámcsökkentést az állami üzemekre, a munkásságra is ki fogják terjeszteni. Nem akarok ennél a témánál hosszabban időzni, azt józanul mindenki megértheti, hogy az adminisztrációban a tisztviselői létszámcsökkentés gyümölcsöző megtakarítást jelent, ellenben, ha az üzemekben csökkentik a létszámot és a munkáslétszámot csökkentik, az a termelés csökkenését jelenti. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ami a vasúti munkásságlétszámcsökkentését illeti, ezzel vonatkozásban igen figyelemreméltó megfigyeléseket tettünk a szomszédos Ausztriában, ahol szintén végrehajtottak egy egészen radikális létszámcsökkentést a tisztviselői karban, az adminisztrációnak csak tisztviselői részében, de amint ez a létszámcsökkentési akció a vasutakat is érintette, rá kellett jönniök az illetékes köröknek, hogy a létszámcsökkentés egyben nem jelentette a vasúti üzemeknél a deficit csökkentését is. n Az egyik osztrák közgazdász^ őszintén meg is mondja hosszú megfígy élése

{ alapján, hogy a deficitet a, vasútnál akkor sem 13